Többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelet vádat az ügyészség dr. V. Attila, dr. F. István és társuk ellen. Az orvosok egyenként 50 és 400 ezer forintot csaltak ki nőktől olyan ellátásokért, amit egyébként az...
Szakhatósági engedélyek, biztonsági terv, évente minimum 3 ellenőrzés és végzettséghez kötött szervezés – egyebek mellett ezeket tartalmazza a már hatályos zenés-táncos rendezvényekről szóló kormányrendelet. A szakmai szervezetek szerint betarthatatlan...

A konferencián a Japánban tartózkodó brit állampolgárokat igyekeztek megnyugtatni. A jelen lévő tudósok szerint a legrosszabb esetben - vagyis, ha az atomerőmű felrobban - a 30 kilométeres körzetének kiürítése elégséges ahhoz, hogy a helyiek elkerüljék az...
Szócska Miklós szerint az egészségügyi rendszer átszervezésének elindítása előtt "még komoly igazságok fognak kiderülni"; az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy sokkal rosszabb helyzetből kell rendezni az...
Az Uniomedia kommunikációs ügynökség és a Nézőpont Intézet közös felmérése szerint a magyar újságírók döntő többsége politikailag elfogultnak, alulfizetettnek, túlterheltnek, széthúzónak, korrupcióval fertőzöttnek és...
A parlament gazdasági és informatikai bizottsága támogatta Bártfai-Mager Andrea és Gerhardt Ferenc jelölését a jegybank monetáris tanácsába. A jelöltek bizottsági meghallgatásukkor szakmai függetlenségüket hangoztatták, és személyüket piaci elemzők...
Lázár János szerint minél hamarabb nyilvánosságra kell hozni az 1945 utáni összes pártállami dokumentumot, így a Kádár-rendszer iratait is, mert mindenkinek joga van megismerni a múltat.
A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője,...
Feltűnő volt, ahogyan Fábry Sándor Andy Vajnáról beszélt a csütörtök esti Showderben. Az ünnepélyes, 250. adáshoz talán nem igazán méltó stílusban, Fábry egy hosszabb monológban alázta a világhírű producert- írja a Bors. „Kérem...
A vállalatok 88 százaléka foglalkoztat frissdiplomást, 66 százalékuk egy-három pályakezdő munkavállalót; a cégek elsősorban magas szintű szakmai ismereteket és magabiztos nyelvtudást várnak el – többek között ez derült ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF)...
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy azonnal vonja vissza a semmisségi törvényjavaslatot, amellyel nyílt támadás indított a független igazságszolgáltatás és a rendőrség ellen - jelentette ki Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, a szocialista párt...