
A Galamus Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista és demokrata frakciójának vezetőjét idézi. Schulz a Népszabadságnak adott interjút. Ebben megjegyezte, hogy Orbán Viktornak, mint az unió soros elnökének meg kellett volna szólalnia az unió nevében. Hozzátette a...
Szócska Miklós szerint az egészségügyi rendszer átszervezésének elindítása előtt "még komoly igazságok fognak kiderülni"; az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy sokkal rosszabb helyzetből kell rendezni az...
Harminc percre felfüggeszti adását március 7-én a Magyar Televízió az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2009. május 13-i határozata alapján.
A televízió az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, az ORTT...
A férfi állítása szerint elaludt, ellene kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indult eljárás. Az ütközésben hárman meghaltak, egy ember életveszélyes, másik pedig kettő súlyos...
Kimondott szerencsénk van Farkas Misivel, akit a Nyíregyháza határában álló Lukoil benzinkútnál szólítunk le, hogy útbaigazítson Kemecsére. Farkas Misi nem csak a Kemecsére vezető utat ismeri, hanem Sárkány Öcsit is. Jobban mondva őt csak ismerte, mivel...

Barack Obama nemzetközi szankciókkal fenyegette meg Moammer Kadhafit a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt – a washingtoni vezető félti az amerikai állampolgárokat, és együtt érez a líbiai emberekkel: szerinte Kadhafi lépései "felháborítóak és...
Janicsák Veca minden tekintetben igazi tehetségnek mondható, hiszen amellett, hogy heti hét napot koncertezik, még a közönséggel is rendszeresen tartja a kapcsolatot. Az X-Faktor legjobb női hangjának jelen pillanatban 120.492 rajongója van a Facebook nevű közösségi oldalon. Ezzel megelőzte Vastag...
Nemcsak családi okok miatt mondott le az m2 intendánsi posztjáról Süveges Gergő a Népszabadság cikke szerint. A lap úgy tudja: távozásában az is közrejátszhatott, hogy múlt kedden a blogján és a Facebookon is nyilvánosságra hozta a kettes csatorna őszi műsortervét,...
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján napirend előtti felszólalást tart Orbán Viktor miniszterelnök, aki várhatóan a kormány gazdaságot érintő reformprogramjáról árul majd el részleteket. A mai ülésen jelen van Schmitt Pál,...
21:07
Obama az egyiptomi fordulatról
Martin Luther King idézettel kommentálta az egyiptomi eseményeket Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban tartott rövid sajtótájékoztatón. Szerinte „van valami a lélekben, amely...