
Barack Obama nemzetközi szankciókkal fenyegette meg Moammer Kadhafit a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt – a washingtoni vezető félti az amerikai állampolgárokat, és együtt érez a líbiai emberekkel: szerinte Kadhafi lépései "felháborítóak és...
Andrew Johnston, a Christian Solidarity Worldwide (Nemzetközi Keresztény Szolidaritás) mozgalom elnöke, és Manszúr Bordzsi, egy Londonban működő iráni keresztény közösség vezető lelkésze az Európai Parlament ülésén közölték a képviselőkkel és jelen...
Hány – a kormánypárthoz köthető – lobbi működését érzékeli az egészségügyben?
Azt tudom mondani, hogy a kormánynak egy hivatalos egészségpolitikája van, és ezt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Egészségügyért Felelős...

Az iráni Forradalmi Gárda tisztjei levélben kértek biztosítékot feletteseiktől, hogy nem utasítják őket kormányellenes tüntetők lövetésére – tudósított pénteken a Daily Telegraph. Mohamed Ali Dzsafari vezérőrnagyhoz, a gárda főparancsnokához írt...
Leginkább a vidéken élők tapasztalhatják, hogy javult a közbiztonság, de a kereskedelmi kamara jelentése szerint a nagyvárosokban is negyven százalékkal csökkent a bolti lopások száma - mondta a belügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Pintér...
Több ezer ellenzéki tüntetett hétfőn az iráni fővárosban az egyiptomi és tunéziai fejlemények támogatása céljából, de szemtanúk szerint a rendőrség és a biztonsági erők estére szétoszlatták őket. A megmozdulás során egy embert lelőttek -...
A rendőröknek kellett biztosítaniuk, hogy Pősze Lajos biztonságban elvonulhasson a szentesi művelődési házból, ahol fórumot tartott volna. A volt jobbikos országgyűlési képviselő új mozgalmát építendő érkezett a Csongrád megyei városba, ám a rendezvényre...
21:07
Obama az egyiptomi fordulatról
Martin Luther King idézettel kommentálta az egyiptomi eseményeket Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban tartott rövid sajtótájékoztatón. Szerinte „van valami a lélekben, amely...
Az elnöki palotából közvetített csütörtök esti beszédében az egyiptomi elnök egyértelművé tette, hogy nem enged a 17-ik napja tartó tömegtüntetések követelésének, nem mond le azonnal. Több százezren, egyes becslések szerint több millióan...
A Policy Agenda az elmúlt hetekben elemezte, hogy a kormányzat által előzetesen bejelentett területeken milyen strukturális reformokra lehet számítani. Most azt vizsgálták meg, hogy a közösségi közlekedés kedvezményrendszerének átalakítása milyen...