Kövér László, az Országgyűlés elnöke részt vesz a 2011. március 15-i állami ünnepségeken. Az eredeti program szerint a házelnök kedden, erdélyi útjának befejező napján a kézdivásárhelyi rendezvényekre látogatott volna.
Altorjai Anita, az...
Az Uniomedia kommunikációs ügynökség és a Nézőpont Intézet közös felmérése szerint a magyar újságírók döntő többsége politikailag elfogultnak, alulfizetettnek, túlterheltnek, széthúzónak, korrupcióval fertőzöttnek és...

Akár százmillió ember is éhen halhat a közeljövőben, ha nem kap azonnali segélyt. Az élelmiszerárak egy év alatt harminc százalékkal emelkedtek, és ez is hozzájárult az arab világban kirobbant felkelésekhez.
Aligha gondolta volna bárki néhány éve,...

Éves szinten is a világ második legnagyobb gazdaságává vált Kína, derült ki Japán negyedik negyedéves kibocsátási adataiból. Az ázsiai ország 2020 és 2030 között várhatóan az Egyesült Államokat is megelőzi.
Kína pár éve...
Túl korai még a péntek reggeli földrengés gazdasági hatásait megbecsülni - közölte a japán pénzügyminisztérium. A tőzsde azonban már megérezte a katasztrófát, és félő, hogy a hitelminősítők is újra lépnek majd, mivel Japán már most...
A dalai láma bejelentette, hogy lemond a tibeti emigráns kormány vezetéséről, mondván: eljött az ideje annak, hogy átengedje a tisztséget egy "szabadon választott" vezetőnek.
A tibeti vezető ezt emigráns kormányának székhelyén, az észak-indiai Dharamszalában...

Az EU-tagállamok képviselőinek tegnapi szavazása véget vetett a zéró toleranciának és GM-növények állati takarmányozásban engedélyezésével ajtót nyitott az élelmiszerlánc szennyezésének – mondta a Greenpeace.
Az engedéllyel nem...

A The New York Post szerint, Kamal El-Helbavi, az egyiptomi Muzulmán Testvériség nyugati képviselője és korábbi szóvivője, aki Londonban oktatja az iszlamista nézeteket, Iránban tett látogatásakor azt állította, hogy szeretné, ha Egyiptom Iránhoz hasonlóan „igaz iszlám...
Nyugtalanságot keltenek a nyugati világban a török „őrizetbe vételek”, mivel a vizsgálatok tárgyát leginkább a kritikákat megfogalmazó jelentések képezik. A hatóságok azonban hivatalosan a kormányzó párt elleni "puccs"...

A romák megfenyegették a lakosságot, ha a járőrözők elmennek, bosszút állnak. Vona Gábor válaszként közölte, ha kell, háromszor többen jönnek vissza. A demonstráció célja a békés együttélés elérése volt.
Gyöngyöspata a...