"Tavaly hidegétel-utalványt kaptam a cégtől, amiből alapvető élelmiszereket vásárolhattam a családnak, idén viszont melegétel-utalványt kapok, amit elsősorban éttermekben, vendéglátó-ipari egységekben fogadnak el. Azt hallottam, hogy a gyerekek...
Kizuhant egy 30 év körüli férfi Debrecen legmagasabb, 22 emeletes toronyházából, feltehetően a 18. emeletről. A halott személyazonossága egyelőre ismeretlen. A helyszíni szemlén a rendőrök nem találtak idegenkezüségre utaló nyomot, de a debreceni rendőrség közigazgatási...

Bódi Sylvi bepöccent Debreczeni Zitára. A szexi nyuszinak rosszul esik, hogy Zita az Otthon magazinban úgy mutatta be volt párja, Kedves Ferenc otthonát, mintha a saját érdeme lenne a luxuslakás berendezése. Sylvi szerint Zita ferdít, lakásban ugyanis minden az ő ízlését...
MOHÁCS — „Az tartott életben, hogy ti vártatok" – mondta Misi bácsi szakkörös diákjainak, akik az örömtől sírva fakadtak. A szemérem elleni erőszakkal vádolt rajztanárt, B. Mihályt (45) egyévi előzetes letartóztatás után csütörtökön...
Azt nem titkolta Kapócs Zsóka (30), hogy Amerikába készül Karády-estjével, de arról mélyen hallgatott, hogy Kamarás Ivánt is meglátogatja...
BUDAPEST — Azt nem titkolta Kapócs Zsóka (30), hogy Amerikába készül Karády-estjével, de arról mélyen...
A humoristák élcelődése és a pletykalapok hasábjain felfújt sztorik ellenére a házasság egy nemzetközi kutatás szerint valóban jót tesz az embernek.
A 15 országban, közel 34 500 ember részvételével készült tanulmányból kiderül,...
Nagyon valószínű, hogy ismét a csőnadrág, a szoros, tapadós farmereké a jövő. A csőfarmer persze remek alakú lányoknak áll a legjobban, de a molettebb lányok se szomorkodjanak, számukra még mindig jelen vannak a bővebb, lazább fazonok. Továbbra is nagy divatban vannak a...
Szoftver reklamáció!*
*Tisztelt Technikai Segítség!
Tavaly frissítettem a Barát 5.0-ról a Férj 1.0-ra, és azt tapasztaltam,hogy a rendszer teljesítménye csökken, különösen a Virág és Ékszer alkalmazásokban, melyek pedig kifogástalanul müködtek a...
SZŰZ - A maximalista
Partnerkapcsolatban domináns. Konzervatív. Mindig azt akarja, hogy övé legyen az utolsó szó. Logikusan érvelő. Aggódó. Nagyon talpraesett. Nem bírja a ricsajt és a rendetlenséget. Buzgó. Dolgos. Hűséges, megértő.
Szép/gyönyörű.
Beszédes....
Apu hogyan kerültem én erre a világra?
- Na jó fiam, erre a beszélgetésre előbb utóbb sort kellett keríteni, figyelj így történt: Apukád megismerte anyukádat egy chatszobában, majd találkoztak egy cyberkávézóban és anyukád a WC-n letöltött...