
Lemondott a Magyar Polgári Párt alelnökségéről a megvesztegetésért letartóztatott kézdivásárhelyi polgármester.
Az MPP vezetői meglátogatták a politikust a fogdában, Szász Jenő pártelnök ezt követően jelentette be Rácz Károly...
Marian Cozma kézilabdázó életét nem lehetett megmenteni; a szívét ért szúrás roncsolta a bal kamrát és pitvart, s a szúrt csatorna hossza elérte a 18,5 centimétert – mondta Varga Gyula igazságügyi orvos szakértő a Cozma-ügy szerdai...
Hat nap alatt 12-re nőtt a politikai szabadságért és a korrupció, valamint Basar Asszád elnök baath pártjának uralma ellen folyó tüntetések következtében meggyilkolt civilek száma. A hatóságok szerint fegyveres bandára nyitottak tüzet.
A szemtanúk...

Nukleáris nindzsák: öngyilkos küldetést teljesítenek a japán mérnökök
A sérült atomerőműben a fűtőelemek teljes megolvadásának megakadályozásán dolgozó hősök maroknyi csapata már közölte szeretteivel, hogy ne is várják, hogy valaha is...
A calabriai maffia, a N’dragheta bérgyilkosa, Cosimo Gabor megvetette a lábát Romániában, és mindent megtesz azért, hogy a hatóságok ne adják ki hazájának. Indoklása szerint attól tart, hogy ellenségei beváltják fenyegetésüket és végeznek...
Az egyik pilótát megmentették a felkelők, társát továbbra is keresik. Közben a Kadhafihoz hű erők Zentent támadják és próbálják visszafoglalni.
Kedden feltehetően műszaki hiba miatt lezuhant Líbiában egy amerikai katonai repülőgép, a pilótát a Moammer Kadhafi...
Megközelítette a 22 ezret a halottak és eltűntek száma Japánban, ahol tíz nappal ezelőtt pusztított 9,0-es erejű földrengés, majd szökőár - közölte a rendőrség, amely arra figyelmeztetett, hogy az áldozatok száma tovább emelkedhet.
A helyi idő szerint hétfő déli adatok...
Az elsődleges vizsgálat megállapította, hogy a csomagban valódi szerkezet volt – jelentette be tegnap a BRFK. A rendőrség azt is közölte: a hátizsákban lerakott pokolgéphez a bankhoz intézett levelet is mellékelt a fantom, amelyben harmincmillió forintot követelt a pénzintézettől....
A napok rövidebbek lettek, a föld tengelye elmozdult, az Antarktiszon gleccserek szakadtak le: a japán földrengés nem csak az országot tolta közelebb Amerikához, de az egész földbolygót megrengette. A Spiegel tanulmánya:
Arra számítottak a japánok is, hogy földrengés lesz, de ilyen...
"A nyugati hatalmak megbánják, ha beavatkoznak Líbia belügyeibe" - figyelmeztetett Moamer Kadhafi líbiai vezető abban a levélben, amelyet Nicolas Sarkozy francia államfőnek, David Cameron brit miniszterelnöknek, Barack Obama amerikai elnöknek és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak küldött el.
Az...