Az amerikai hadsereg olyan szoftvert fejleszt, amely titokban manipulálja a közösségi hálókat, mint például a Facebook, Twitter azáltal, hogy hamis online személyiségeket használva Amerikát népszerűsíti – írja a brit Guardian.
Egy kaliforniai cég kötött...
Az alaptörvény tervezete hétfőtől olvasható a Parlament honlapján. A tervezet benyújtása előtt Szájer József, a nemzeti konzultációs testület elnöke egy háttérbeszélgetésen ismertette az alaptörvényre vonatkozó javaslat főbb elemeit. Cikkünkben ezeket az...

Vannak olyan pillanatok, amelyek megörökítése történelmi jelentősségű. Azonban sokat elmond az emberi fajról, hogy a zöme tragédiákhoz és háborúkhoz kapcsolódik.Íme tíz olyan fénykép, amely mellett nehéz elmenni.
Joseph Nicéphore Niépce,...

A The New York Post szerint, Kamal El-Helbavi, az egyiptomi Muzulmán Testvériség nyugati képviselője és korábbi szóvivője, aki Londonban oktatja az iszlamista nézeteket, Iránban tett látogatásakor azt állította, hogy szeretné, ha Egyiptom Iránhoz hasonlóan „igaz iszlám...
Lemondott a japán külügyminiszter, mert kiderült, a kampányban 610 dollár (120 ezer forint) támogatást fogadott el egy 72 éves koreai nemzetiségű, de japán állampolgársággal nem rendelkező étterem tulajdonosától.
A politikust a jobboldali ellenzék folyamatosan tűz alatt...
elenleg is tart a helyszínelés Gábor Zsazsáék Bel Air-i házánál- írja a Hír24. Az eset részletei egyelőre homályosak, és pillanatnyilag csak von Anhalt elmondásából ismertek: a herceg állítólag az éjszaka közepén furcsa zajokra lett...
Kimondott szerencsénk van Farkas Misivel, akit a Nyíregyháza határában álló Lukoil benzinkútnál szólítunk le, hogy útbaigazítson Kemecsére. Farkas Misi nem csak a Kemecsére vezető utat ismeri, hanem Sárkány Öcsit is. Jobban mondva őt csak ismerte, mivel...
Szabadlábra helyezte Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkárt, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjét és Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
A...
Trükköznek a gázórával: milliárdos üzlet lett a gázlopás
Kelet-Magyarországon az órák visszatekerésére komoly bandák szakosodtak, akik sorra járják a házakat és ha kell, fenyegetéssel veszik rá az embereket a csalásra
A...
Az Orbán-kormány Budapest-ellenes intézkedéseket hoz, idén például 10-12 milliárdot húz ki a főváros zsebéből – erről Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda korábbi vezetője beszélt az Egyenes Beszédben. A korábbi irodavezető szerint csak azzal 5 milliárdot...