Hat nap alatt 12-re nőtt a politikai szabadságért és a korrupció, valamint Basar Asszád elnök baath pártjának uralma ellen folyó tüntetések következtében meggyilkolt civilek száma. A hatóságok szerint fegyveres bandára nyitottak tüzet.
A szemtanúk...
Az egyik pilótát megmentették a felkelők, társát továbbra is keresik. Közben a Kadhafihoz hű erők Zentent támadják és próbálják visszafoglalni.
Kedden feltehetően műszaki hiba miatt lezuhant Líbiában egy amerikai katonai repülőgép, a pilótát a Moammer Kadhafi...

A Galamus Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista és demokrata frakciójának vezetőjét idézi. Schulz a Népszabadságnak adott interjút. Ebben megjegyezte, hogy Orbán Viktornak, mint az unió soros elnökének meg kellett volna szólalnia az unió nevében. Hozzátette a...
"A nyugati hatalmak megbánják, ha beavatkoznak Líbia belügyeibe" - figyelmeztetett Moamer Kadhafi líbiai vezető abban a levélben, amelyet Nicolas Sarkozy francia államfőnek, David Cameron brit miniszterelnöknek, Barack Obama amerikai elnöknek és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak küldött el.
Az...
Cameron a brit parlament alsóházában közölte a képviselőkkel: a védelmi miniszterrel együtt utasította a brit fegyveres erők vezérkari főnökét arra, hogy a szövetségesekkel "sürgős együttműködésben" tegye meg az ENSZ-határozat...
Az Egyesült Államok, Franciaország, Egyesült Királyság és arab országok szombaton találkoznak, hogy megvitassák a katonai lehetőségeket Líbia ellen. Ezzel egy időben a felkelők szerint Kadhafi csapatai már Bengázi határában állnak - hajnalban pedig újabb...
A NATO véglegesíti a "megfelelő fellépés" tervezését Líbia ügyében, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1973-as számú határozatának érvényesítése érdekében - közölte pénteken Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség...
A líbiai felkelők tagadják, hogy Moamer Kadhafi csapatainak kezére került volna Miszráta. A város "elestéről" nem sokkal korábban számolt be az állami televízió, amely szerint a kormányerők már a felkelők központjának számító Bengázi...
Az Uniomedia kommunikációs ügynökség és a Nézőpont Intézet közös felmérése szerint a magyar újságírók döntő többsége politikailag elfogultnak, alulfizetettnek, túlterheltnek, széthúzónak, korrupcióval fertőzöttnek és...
Megkapta az országos minősítést a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform, bár a volt kormányfő platformalapításával kapcsolatban továbbra is eltérő vélemények vannak a párton belül.
Kovács László alelnök szerint háború,...