Ez után a 100 nap után egy kérdés maradt: mikor tetszik lemondani? – értékelte Orbán Viktor kormányzását Lengyel László.
A Pénzügykutató elnök-vezérigazgatója szerint Orbán Viktornak minden eszköz a kezében volt, hogy kormánya 8-12 évre berendezkedhessen, de elrontotta. Egyrészt, mert a Fidesz
összeveszett a befektetőkkel, másrészt mert nekiment a közigazgatásnak. Lengyel László szerint a kormány első száz napja csalódás a társadalom számára, azonban az emberek kétharmada véli úgy, hogy október után javulni fog a helyzete. Vagyis a választások után még több ember áll majd sorba a csajkájával – fogalmazott.
Lengyel szerint korábban Magyarország kockázati indexe és a forint is stabil volt, valamint a költségvetés hiánya is a jobbak közé tartozott. Az Orbán-kormány pedig elérhette volna a 4.5-4.8%-os hiánycél engedményt, ha óvatos tárgyalásokat kezdeményezett volna azokkal a szervezetekkel, amelyeket inkább kirekesztett, és lett volna a nemzetközi piacok számára is egy látható programja. A szakember szerint Orbán két csapást mért az országra eddig: egyik a valutaválság, a másik a közigazgatás szétverése.
Publikálás dátuma: 2010.09.08.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Megdöbbent a kínai gazda, amikor az újszölött kismalacok között felfedezte a furcsa teremtményt. Az egyik disznócska ugyanis teljesen szõrtelen volt, fülei, akárcsak egy elefánté, és az orra helyén egy ormány nõtt.
Pont úgy...

Egy autó veszettül cikázik az úton. A rendőr nagy nehezen megállítja. Kiszáll belőle egy szőke nő.
- Mit művel maga, hogy lehet így vezetni?
- Nem tehetek róla, hirtelen elémugrott egy fenyőfa, kikerültem balról, erre jobbról is odatermett egy, azt is ki kellett kerülnöm...
- Asszonyom,...

Partra sodródott delfinek Ausztráliában
Csaknem 140 gömbölyűfejű delfin pusztult el egy ausztrál szigeten, ahol majdnem kétszáz delfin sodródott partra - közölte az ausztrál vadtvédelem hétfőn.
A helyszínen 150 profi állatmentő, és önkéntes...

A magyar emberek sikeres jövőjének záloga a szocialista kormányok elszámoltatása, állapítja meg a kormányprogramnak az a fejezete, amelyik a rend visszaállításáról értekezik. Úgyhogy a dokumentum meg is ígéri, hogy az utóbbi nyolc évben elköltött...

Vállalati struktúra - tanulságos
Kannibál törzset alkalmaz egy cég az afrikai leányvállalat őrző-védőinek. Tartanak tőle, hogy el-eltűnnek majd alkalmazottak, de semmi gond, mert a törzsfőnök Aghwopakitru-ra esküdött meg, hogy nem fognak megenni senkit, legfeljebb csak a konkurenciától.
...

1) Marha
--------
A falu lelkésze próbálja megtéríteni a falu iszákosát:
- Nézd fiam, az alkohol az ördög műve. Vegyünk egy példát: odaraksz a tehened orra elé egy vödör vizet és egy vödör bort. Szerinted melyikből fog inni?
- Hát... Biztos a vízből!
-...

Ha egy férfi elcsábítja a feleségedet, legjobb bosszú, ha hagyod hogy megtartsa.
David Bissonette

Először azt hittem valami ördögi sportgépet takar az EVO jelző, mint mondjuk a Lancia Delta esetén. Kijózanítottak, ez a Grande Punto ráncfelvarrása, de miután a Grande is kínálatban marad, így kellett valami megkülönböztető név, így született az...

A politikus a már ismertetett, a közszférát érintõ, megtakarítást jelentõ intézkedések közül a költségstopot, a dologi kiadások befagyasztását, a bértömeg-gazdálkodás bevezetését emelte ki. Jelezte,...

Március közepi hóesésben születtek idén a Budakeszi Vadaspark kismalacai. A két kocától származó 14 apróság egészségesen jött a világra. A három hónap három hét és három napig tartó vemhesség után született malacokat...