Állítólag megtámadták, és levágták hosszú szőke haját az utcán sétáló Miss Springnek, annak a lánynak, aki árulta szüzességét, később azonban visszalépett tervétől. Hallai Lillával a Tv2 Mokka című műsorában Vujity Tvrtko készített interjút, aki azonban nem állt be a bulvárlapok sorába: állítása szerint az ifjú hölgy egyszerű médiahekket hajtott végre. A riporter szerint Miss Spring a valaha nyújtott legszerényebb produkcióval került be a médiába.
Tvrtko azt firtatta, hogy Lilla a rendőrség helyett miért inkább a médiához fordult, amikor megtámadták. A lány erre azt válaszolta, hogy a sajtó jobban meg tudja őt védeni (hogy erre az újságírószakma miként képes, azt nem mondta el). A műsorvezető két pszichológus szakvéleményét is idézte, amelyek szerint a fiatal hölgy a figyelem középpontjába szeretne kerülni, feltűnési vágy fűti, élvezi a médiaszereplést, és meglehet, hogy semmilyen támadás nem érte.
Lilla erre azt válaszolta, hogy ő mindig a figyelem középpontjában volt, ehhez nincs szüksége médiahekkre. Elismerte ugyan, hogy az a célja, hogy a médiában dolgozhasson, ám nem szándékozik a hazai celebek népes táborába tartozni. A felvetést, hogy éppen a legjobb úton halad efelé (árulkodó jel, hogy még a műsor előtt és közben is fotózták) tagadta, mondván, hogy a magánéletéről semmit nem tudnak.
A műsorban Hajas László mesterfodrász igyekezett rendbe hozni Lilla haját, de nem volt könnyű dolga, mert mint elmondta, ki kellett venni a hölgy póthajának maradványait. Tvrtko kérdésére válaszolva elmondta, egy póthajbeültetés minimum 40 ezer forintba kerül, de lehet 100 ezer forintnál drágább is. Ez azért érdekes körülmény, mert Miss Spring állítólag nehéz anyagi körülményei miatt árulta a szüzességét.
Megkerestük Vujity Tvrtko-t is a témával kapcsolatban, aki nem kívánt bővebben hozzászólni a riporthoz. „Mi a Mokkában mindenkit az értékén kezelünk. Egy olimpiai bajnokot, a nemzet színészét, egy hős tűzoltót éppen úgy, ahogy Miss Springet is” – jelentette ki.
Publikálás dátuma: 2010.09.05.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
ÉP TEST
2008. november 3.
| PP-Életforma...
ÉP TEST
2008. november 3.
| PP-Életforma...
Marin Skenderovic elmondta: a tavalyihoz képest idén szeptemberben 6 százalékkal csökkent a magyarországi vendégek száma, akik azonban a megelőző hasonló időszaknál 3 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek Horvátországban. A 28 ezer magyar turista csaknem 157...

Hét és fél millió eurós (1,9 milliárd forint) lottónyereményének a felét a szegényeknek adja egy férfi a belgiumi Riemst-ben - számolt be róla a belga média szerdán.
sas_pageid='7185/44900'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target);...

Botokkal, szerszámokkal támadták az intézkedni érkező rendőröket.
Rendőrökre támadt egy húsz-harminc fős csoport szombaton Heves városban - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
A rendőrjárőr azért ment a helyszínre, mert telefonon bejelentés érkezett a helyi...

A bolyongó hollandus
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Norvégia fjordokkal csipkézett partjainál játszódó hátborzongató, misztikus...
A bolyongó hollandus
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Norvégia fjordokkal csipkézett partjainál játszódó hátborzongató, misztikus...
Frissen lopott járművel állt meg bűntársa háza előtt egy szegedi tolvaj. A megkárosított tulajdonos fia azonban pont arra autózott, így a lopás pillanatok alatt lelepleződött - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Egy szegedi férfi vásárolni ment...

Helikopter a sürgősségi centrum tetején Nyíregyházán
Nyíregyháza -2012 nyarára a 21. század kórházát építik fel a megyeszékhelyen.
A tömbkórház számokban
Alapterület: 27...
Helikopter a sürgősségi centrum tetején Nyíregyházán
Nyíregyháza -2012 nyarára a 21. század kórházát építik fel a megyeszékhelyen.
A tömbkórház számokban
Alapterület: 27...
if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]
if(!window.goA)document.write('');if(window.goA)goA.addZone(35770,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); [AD]
Elfogyott Gyurcsány körül a levegő
Pethő András2009. 03. 21., 21:13Címkék:MSZP, Gyurcsány Ferenc, Gyurcsány Ferenc lemondásaeszközök:
Az új reformkort ígérő, nyugati könyveket lobogtató Gyurcsány Ferenctől kezdetben elolvadtak a szocialista szimpatizánsok és a...

A madagaszkári rendőrség egy nap bizonytalanság után kedden fellépett a zavargásokká fajult kormányellenes tüntetések ellen a fővárosban, Antananarivóban: bejelentették, hogy éleslőszerrel lőnek mindenkire, aki megszegi a kijárási tilalmat. Kedd estig hatvanra nőtt az erőszakos...