Kilenc ember meghalt, amikor lezuhant egy ejtőernyősöket szállító kisgép szombaton, Új-Zéland déli részén. A gép a Fox-gleccsernél zuhant le, a gleccser nevét viselő település repülőtérénél, felszállás után.
A balesetet a gép fedélzetén lévő emberek közül senki sem élte túl - mondta el egy új-zélandi rendőrségi szóvivő az AFP francia hírügynökségnek. Elmondása szerint a kilenc halott között van a pilóta, négy új-zélandi férfi, valamint egy-egy turista Írországból, Németországból, Angliából és Ausztráliából. Az áldozatokról csak a családtagok értesítése után hoznak nyilvánosságra információkat.
Az AP amerikai hírügynökség a helyi mentőszolgálat szóvivőjétől úgy értesült, hogy a gép a felszállás után kigyulladt. A mindentől távol lévő területen helyi idő szerint kora délután történt balesetről egyelőre nem lehet tudni részleteket.
Az új-zélandi sajtóban megjelent információk szerint a Skydive New Zealand nevű cég gépe zuhant le. A cég egyik munkatársa a stuff.nz.co híroldal megkeresésére nem kommentálta a zuhanásról szóló hírt. Későbbi telefonhívásokra a cég üzenetrögzítője jelentkezett, azzal az üzenettel, hogy "sajnos ma már nincsen ejtőernyőzés".
Publikálás dátuma: 2010.09.05.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Testnevelés órán halt meg a 15 éves fiú
Abban az iskolában esett meg a család számára horrorisztikus eset, ahol az anya is tanít.
Borzasztó tragédia történt Nagy-Britanniában, Lincolnshire-ben. Egy 15 éves fiú, Sam Broderick elájult a...

Brutális bántalmazás Bécsben
Vasárnap, 2009. február 15. 14:55 - Frissítve: Vasárnap, 2009. február 15. 14:57
MTI
Címkék:
rendőr
bántalmazás
Ausztria
if(!window.goA)document.write('');
...

310 fölött adták az eurót
Újabb mélyponton a forint. Szerda délelőtt 312 forint volt egy euró - tavaly nyáron pedig még csak 240. Ráadásul a lengyel zlotyi és a cseh korona szerdán erősödött. A forintot az is gyengítette, hogy délelőtt öt...

Továbbra is rendkívül sérülékeny a magyar államháztartás, rosszak a foglalkoztatási adatok, a frank és az euró árfolyamának elszabadulását azonban mégis hiba lenne a magyar gazdasági helyzetből levezetni, magyarázta az atv.hu megkeresésére Róna...

Benkő Dániel Szerenád című CD-jének reklámszövege szerint a világhírű lant- és gitárművész, és a legnépszerűbb agglegény „most dalban fejezi ki érzéseit a szerelemről, és a jövendőbeliről gitáron, lanton, valamint énekelve”.
A Magyar...

Egész vagyonát szétosztja a milliárdos
Egész vagyonát jótékony célokra kívánja fordítani egy idős New York-i milliárdos. Chuck Feeney mintegy 8 milliárd dollár szétosztását tervezi a következő nyolc évben.
Chuck Feeney neve szinte senkinek sem ismerős, a 76...

Visszasírja munkáját az a francia tolvaj, aki novemberben egy pénzszállító autóval és benne 11,6 millió euróval kereket oldott, és zsákmányának egy részét valószínűleg ma is biztos helyen rejtegeti.
"Szeretném, ha szabadon engednének, mert...

CHARLOTTESVILLE – Már az öregedés is tinikorban kezdődik? Az amerikai University of Virginia kutatói szerint az agyunk esetében igen, a folyamat már 27 éves korunkban beindul. Ezután észrevétlenül elkezdődik több lényeges funkció leépülése, jóval hamarabb, mint eddig...

Először azt hittem valami ördögi sportgépet takar az EVO jelző, mint mondjuk a Lancia Delta esetén. Kijózanítottak, ez a Grande Punto ráncfelvarrása, de miután a Grande is kínálatban marad, így kellett valami megkülönböztető név, így született az...

Kiheréltek egy férfit Szabadkán
Index
| 2009. február 19., csütörtök 10:39 | Frissítve: 30 perce
Az áldozat magyar nemzetiségű, a rendőrség szerint...