Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, Hulé Éva ismét vallomást tett a rendőrségen Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban. Akkor még kérdéses volt, hogy figyelembe veszik-e az új vallomást. A Népszabadságértesülései szerint a Fővárosi Főügyészség helyt adott Hulé Éva panaszának, és emberölés gyanújával nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen Zámbó kilenc és fél éve történt halála ügyében.
A Nol.hu pénteki cikke szerint a BRFK a közelmúltban elutasította Zámbó Jimmy 53 éves rajongójának feljelentését, aki saját kilenc évvel ez előtti vallomását hazugságnak minősítette és visszavonta, majd a rendőrségen azt állította: tudja, kinek a keze húzta meg a "király" halántékához szorított pisztoly ravaszát. A főkapitányság azzal indokolta a döntését, hogy Hulé Éva állításait nem támasztják alá a tragédiát követően elvégzett szakértői vizsgálatok, ráadásul ellentmondásban áll az akkor eljárás megállapításaival és saját korábbi vallomásával is.
Hulé Éva panasszal élt a feljelentés elutasítása ellen.
A Fővárosi Főügyészség - mint azt Skoda Gabriella szóvivő a lapnak elmondta - helyt adott a panasznak, és emberölés gyanújával nyomozást rendelt el Zámbó Imre halála ügyében ismeretlen tettes ellen. A főügyészség álláspontja szerint a feljelentő által a nyomozóhatósággal közölt információk felvetik az emberölés gyanúját. Annak eldöntése viszont, hogy ténylegesen történt-e bűncselekmény (és ha igen, azt ki követte el) kétséget kizáróan büntetőeljárás keretében cáfolható vagy mondható ki.
A lap emlékeztetett: Zámbó Imre 2001. január 2-án halt meg, miután engedéllyel tartott pisztolyával halálosan megsebesítette magát. A rendőrség akkor közigazgatási eljárás keretében azt állapította meg, hogy baleset történt. Jimmy előzőleg egy másik pisztollyal egy hangoskodó kakasra tüzelt. Felesége csendre intette, mondván: túl hangos a pisztoly. Ekkor elővette a másik, nagyobb erejű fegyverét, hogy megmutassa milyen is egy fegyver, "ha tényleg hangos".
Jimmy ekkor felesége felé fordította a fegyver csövét, majd amikor az asszony rákiáltott, hogy ne játsszon a fegyverrel, a fejéhez emelte. "Nincs megtöltve, értsd meg, nincs töltve", mondta, majd meghúzta a ravaszt. A fegyver elsült. A vizsgálat azzal a megállapítással zárult, hogy baleset történt: Jimmy nem vette észre a fegyver csövében lévő lőszert, amikor elsütötte a pisztolyt. Lőpornyomot ugyanis kizárólag Jimmy kezén találtak, a felesége és Hulé Éva kezén nem.
Hulé Éva azonban azt állítja nem Jimmy sütötte el a fegyvert. (Miután a lakásban akkor csak Jimmy, a felesége és Hulé Éva tartózkodott, egyértelmű, hogy a "király" feleségét vádolta meg gyilkossággal.) Hulé Éva azt mondta, korábban a család egyik barátjának kérésére vallott hamisan.
Publikálás dátuma: 2010.09.04.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
(Megtörtént)
Hittanórán a gyerekek Noé bárkáját olvastsák fel a Bibliából:
-Atyám... Tudja hány féle rovarfaj él a világon?
-Nem
-És Noé honnan tudta?
Mi volt, amit a terminátor utoljára hallott?
-Dik má'! Színesfém!
-...

Háromórás várakozás alakult ki a záhonyi határátkelő kilépő oldalán a teherforgalomban. A többi közúti átkelőnél egyelőre zavartalan az előrejutás mindkét irányban, de napközben egy-két órás várakozással járó...

Darth Vader rákkal küzd
Az eredeti Star Wars-trilógia gonosz nagyurát alakító David Prowse tegnap vallotta be, hogy prosztata daganattal kezelik.
A hetvenhárom éves David Prowse nevét mindenki a filmtörténelem leggonoszabb alakja, Darth Vader tette ismertté, így érthető, hogy milliók...

Gyilkossággal vádolnak egy csapost Németországban, aki 45 pohár tequilát itatott egy 16 éves fiúval. A tinédzser kómába esett, és négy hét múlva alkoholmérgezésben elhunyt.
A 28 éves csapos még 2007-ben ivóversenyre hívta a 16 éves...

Borzalom: "Kegyetlenül kivégezte áldozatait..."
Cikk továbbküldése e-mailben:
Ön neve:
Ön e-mail címe:
Címzett neve:
Címzett e-mail címe:
Két helyen összesen négy emberrel végzett egy...
Borzalom: "Kegyetlenül kivégezte áldozatait..."
Cikk továbbküldése e-mailben:
Ön neve:
Ön e-mail címe:
Címzett neve:
Címzett e-mail címe:
Két helyen összesen négy emberrel végzett egy...
Szerencsés kimenetelű baleset részese volt Minczér Tibor, a nyíregyháziak élvonalbeli labdarúgócsapatának középpályása.
A 25 éves játékos együttesének a pénteki Ligakupa-mérkőzés előtti találkozójára tartott, de Rakamaznál a...

Csillagkert · Aktuális
A horoszkóp igazságáról
2008-12-12
Sokan feszegetik azt a kérdést, hogy igaz vagy nem igaz? Hihetünk-e az előrejelzéseknek vagy nem? A portálunk látogatóival most megosztjuk a Csillagkert asztrológusának gondolatait, a horoszkóp...

Összeütközött a Déli-
óceánon bálnákra vadászó egyik japán halászhajó az őket akadályozni próbáló természetvédők hajójával pénteken. Mindkét fél a másikat tette...
Összeütközött a Déli-
óceánon bálnákra vadászó egyik japán halászhajó az őket akadályozni próbáló természetvédők hajójával pénteken. Mindkét fél a másikat tette...
Földközelben az újonnan felfedezett üstökös
2009. február 10. 01:47, Kedd - Balázs Richárd
Az elkövetkező néhány hétben egy újonnan felfedezett üstökös figyelhető meg az égbolton, ami az időjárás függvényében talán még szabad szemmel is...

A felszólalás címét a parlamenti ülés napján is meg lehet adni, ezért egyelőre ez nem ismeretes. A házszabály szerint a miniszterelnök jelölhet maga helyett másik válaszoló kormánytagot, de ha a kérdést feltevő ezt nem fogadja el, legkésőbb a harmadik héten...