A miniszterelnöki szóvivő a működését a héten elkezdő Terrorelhárítási Központról elmondta, hogy az minden tekintetben az európai viszonyoknak megfelel. „Azok a funkciók, amik ebben a szervezetben központosulnak, korábban több intézménynél voltak, például a rendőrségnél, vagy a titkosszolgálatoknál. A bürokrácia és az adminisztráció csökkentésével egy jelentős költségcsökkentés is jelentkezik”- magyarázta Szijjártó, aki a terrorizmusról szólva elmondta, hogy Magyarországnak, mint NATO -, illetve EU-tagországnak vannak különböző kötelezettségei, például a jelentős terrorfenyegetéssel szembenéző országok magyarországi kirendeltségeit meg kell védenünk. „A miniszterelnök és a köztársasági elnök személyi védelme tartozik a központhoz, a többi személyi védelem továbbra is a Köztársasági Őrezrednél marad”- tette hozzá a szóvivő.
Eleget teszünk az IMF-fel kötött szerződésnek
A Valutaalappal kötött szerződésről Szijjártó elmondta, hogy már a miniszterelnök és a kormány is többször világossá tette, hogy az IMF-fel kötött szerződésből a Magyarországra háruló kötelezettségeknek eleget fognak tenni. „Két ilyen van, az egyik, hogy az idei hiány nem lehet magasabb 3,8 százaléknál. Ehhez a kormány természetesen tartja magát. A másik, hogy meghatározott időn belül vissza kell fizetni az IMF-től kapott kölcsön összegét. Ennek is meg fog felelni Magyarország”- jelentette ki Szijjártó Péter, aki szerint ezek teljesítéséhez munkahelyeket kell teremteni, illetve a gazdasági növekedés lehetőségét kell megadni.
Nem voltak még ekkora reformok
A strukturális átalakítások témájára térve a miniszterelnök emlékeztetett, hogy „az elmúlt hónapokban történteknél „gyorsabb, ennél mélyebb strukturális reformok Magyarországon nem nagyon voltak. A politikai osztályt gyakorlatilag felébe vágta a kormány. Felére csökkentettük a parlamenti képviselők számát, majdnem felére csökkentettük a helyi önkormányzati képviselők létszámát, a jogállam helyre állt és végre vannak az intézményeknek vezetői”- magyarázta Szijjártó Péter, majd hozzátette, hogy megszüntették a titkosszolgálatok politikai befolyásoltságát és politikai célokra való felhasználását is. A gazdasági átalakításokról elmondta, hogy komoly adóreform indult el, felére csökkentették a társasági nyereségadót, elismerték az adórendszeren kívüli kereset fogalmát, tíz kisadót megszüntettek és elkezdték a családi elemekkel bővített egykulcsos adó bevezetését.
„Halmai úrral nem értünk egyet”
Szijjártó Péter arra is reagált, hogy Halmai Gábor szerint ezekkel a döntésekkel két hónap alatt lebontották a jogállamot. „Halmai úrral nem értünk egyet, ő így gondolja, mi meg úgy gondoljuk, hogy az elmúlt két hónapban sikerült visszaállítani a jogállamot”- vélekedett a szóvivő, aki szerint az a demokrácia jellemzője, hogy sokan elmondhatják a véleményüket. Szijjártó ugyanakkor cáfolta, hogy az utóbbi időben az Orbán Viktor jogköreit kiterjeszteni szándékozó javaslatok a médiában a Fidesz által irányított gondolatok lennének. „Nagy tekintélyű urak javaslatairól van szó, melyek nem tőlünk származnak”- utalt Boross Péter volt miniszterelnök nyilatkozatára a szóvivő.
Nem merült fel Kövér távozása
Szijjártó Péter távirati stílusban elmondta azt is, hogy nem született döntés arról, hogy Stumpf István helyére az alkotmányozó testületbe valakit szándékozna-e felkérni Orbán Viktor, így jelenleg eggyel kevesebben vannak. Kövér László nemzetbiztonsági bizottsági tagságáról elmondta, hogy nem merült fel a miniszterelnök környezetében az, hogy a házelnök távozzon a bizottságból pozíciója miatt.
Vargáék túlóráznak
A miniszterelnöki stáb vezetője a Varga-féle bizottság munkájáról szólva elmondta, hogy kis túlórázásra kényszerülnek, ugyanis az elmúlt hetekben Orbán Viktor és Varga Mihály végigjárták a minisztériumokat, ahol a miniszterek és az államtitkárok olyan gyanús ügyekről számoltak be nekik, amelyek elemzése még folyamatban van. „Ezek a gyanús ügyek nemzetközi szervezeti tagság után járó tagsági díjak be nem fizetését, felül tervezett bevételeket, meg nem jelent bevételeket, alul tervezett kiadásokat, ki nem fizetett szerződéseket jelentenek. Ha meglesz ezeknek az összegzése, Varga Mihály átadja a jelentést a miniszterelnöknek és tájékoztatni fogja a közvéleményt is”- magyarázta Szijjártó.
Szegedi otromba kijelentése
Szegedi Csanád cigánytelepekről szóló botrányos kijelentéséről szólva Szijjártó elmondta, hogy munkakörénél fogva kénytelen figyelemmel kísérni a jobbikos képviselő kijelentéseit. „Egészen elképesztő és morbid dolgokat szokott írni. Én őszinte felháborodással szoktam figyelni, amit ő a kommunikáció szintjén művel. Amit az elmúlt napokban írt, az is egészen elképesztő„- reagált a miniszterelnök szóvivője, aki szerint világos, hogy Magyarországnak mire van szüksége. „A magyar embereknek biztonságra van szüksége, Magyarországnak rendre van szüksége. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy így meg lehet oldani valamilyen problémát”- utalt arra, hogy a Jobbik gettóba zárná a cigány származású bűnözőket.
„Magyarországon arra van szükség, hogy legyenek szigorú törvények, ezért fogadtuk el a három csapás törvényét. Meg kell erősíteni a Büntető törvénykönyvet, a rendőrséget. Ez az egyik része, a másik az, hogy munkahelyteremtésre van szükség. Az ugyanis szorosabbra szövi a szociális hálót, így javul a szociális biztonság és vissza fog szorulni a bűnözés is. „Ezért kell dolgozni és nem ilyen otromba dolgokat mondani, amiket a képviselő úr folyamatosan elkövet”- tette hozzá Szijjártó.
Orbán értékel
Végül a hétvégi kötcsei találkozóról elmondta, hogy Orbán Viktor „nyilván szót fog ejteni a hátunk mögött hagyott időszakról, az első gazdasági akcióterv eredményeiről, következményeiről és arról, hogy ez mit jelent majd az előttünk levő időszakra vonatkozóan”.