Teljesen megújult Komár László: az énekes jóformán leszokott arról, hogy az éjszakába járjon és nem iszik alkoholt. Két és fél hónap alatt 15 kilót fogyva visszanyerte fiatalkori súlyát és kitűnően érzi magát a bőrében. A NÉVshowR felvételén Komár elmondta, bohém embernek tartja magát, aki szereti az életet, de a munka számára az első. A zenészek életéhez hozzátartozik az efféle életmód, de vigyázni kell, hogy az ember ne essen túlzásokba. Komár válási botránya óta már jól van, a közelmúltban nagyon sok programot szervezett kislányával, Karolinával és Ausztráliában élő, 28 éves fiával, Balázzsal, aki először látta élőben a kishúgát.
Komár László és felesége egyébként már túl vannak az első tárgyaláson. A 65 éves sztár és neje, Erzsi a télen nagy port kavart, amikor eldöntötték: valóban válnak. Komár Lászlónak már a negyedik házassága ment tönkre. Hajdú Péter műsorában pár hónappal ezelőtt beismerte, úgy véli, kapcsolata a nejével rákos megbetegedése környékén kezdett el megromlani. Ám ha jobban belegondol, már az esküvő után megváltozott a viszonyuk.
Publikálás dátuma: 2010.09.03.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Csepeli vérengzés: kontár hóhérmunka, majdnem semmiért
Három millió forint elsikkasztásáért hazánkban rendszerint maximum egy-két év börtön kapható. Még alvilági fejjel gondolkodva is logikus, hogy ennyi szabadságvesztés...

Sipos László kecskeméti önkormányzati képviselőt garázdaság vétsége miatt 180 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Kecskeméti Városi Bíróság kedden kihirdetett, nem jogerős ítéletében.
Demeter Gábor bíró...

Háztetőket, épületszigeteléseket bontott meg, fákat döntött ki a viharos erejű szél péntek este Sopron térségében - közölte az MTI-vel a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az egyik épületről lesodródott tetőanyag két...

Őrületes kórházi hiba! Hogy történhetett ez?
Valószínűleg egy másik nő megtermékenyített petesejtjét ültették be tévedésből egy japán asszonyba tavaly - jelentették be csütörtökön kórházi illetékesek.
A húszas éveiben...

Hat év börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön azt a nőt, aki megölte 18 napos gyerekét.
A vádlott a gyilkosság idején - 2005 júliusában - 19 éves volt. A nő 2003-ban ismerkedett meg későbbi...

A szex pozitív hatásai
***Fotó: profimedia ***
A szex nem csak az élvezet és a kielégülés miatt jó. A szervezetre is nagyon jó hatással van. Lássunk ebből...

Meghalt Flipper Öcsi
Kedd éjjel 46 éves korában elhunyt Jeszenszky Béla, a Dolly Roll és a Hungária együttes egykori zenésze, művésznevén, Flipper Öcsi.
A zenészt hetekkel ezelőtt szállították be a székesfehérvári kórházba, ahol...

Michael, az áldozat
A magányos tinédzserfiú hamar elszakadt családjától, tulajdonképpen senki sem volt, akit érdekelt volna, hol van, és mit csinál: éppen ezért Michael Gilbert boldog volt, amikor némi házimunkáért cserébe koszt és kvártélyt kapott...

Palik László semmit sem bánt meg az életében, csupán azt, hogy megnősült. Az ismert sportriporter a hétfőn ismét képernyőre kerülő Széf című műsor felvételén mondta ezt, de természetesen nem gondolta komolyan.
"Azt kérdezik, valóban megbántam, hogy...

Hajdu Steve, a kitűnő színész, akit a nézők többsége a Heti Hetesből ismer, nemrég lezuhant a színpadról - írja a Kiskegyed. A Madách Színház Valentin-napi produkciója, a Végtelen szerelem című darab fotópróbáján a besötétített...