Géppisztolyos ámokfutó lövöldözött Pozsonyban hétfőn délelőtt tíz óra tájban. A támadó géppisztolyból nyitott tüzet a szlovák főváros Dévényújfalu városrészében.
Daniel Lipšic belügyminiszter és Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány délutáni sajtótájékoztatójukon tisztázták, hogy a kilenc áldozatról és bedrogozott fiatal elkövetőről szóló hírekkel ellentétben hét személy vesztette életét a hétfő délelőtti ámokfutásban, közülük egyik maga az elkövető, aki egy középkorú férfi volt. Emellett kilenc sérültről beszélt, akiket kórházban ápolnak, egyikük életveszélyes állapotban van.
Nézze meg a lövöldözés utáni képeket!
Spišiak leírta pontosan, hogy történt az eset. Elmondása szerint egy lakásban történő lövöldözésről érkezett a bejelentés, két perccel később már meg is érkezett az első rendőri egység a helyszínre. Ekkor az elkövető, egy 50 év körüli férfi épp elhagyta a házat, amikor pedig észrevette a rendőröket, egy 58-as gépkarabéllyal „tüzelt mindenre, ami mozgott”.
A következő rendőri egységek segítségével sikerült körbekeríteni az elkövetőt, aki egy lakásba menekült be, majd látván, hogy semmi esélye a menekülésre, magával is végzett. A rendőrök a lakásba érve három női és egy férfi holttestét találták, a bejárati ajtónál, vélhetően távozáskor még egy személyt agyonlőtt. Az áldozatok állítólag mind családtagok voltak.
Lipšic részvétét fejezte ki az elhunytak családjainak. Közölte azt is, szeretné megelőzni, hogy a médiában mindenféle spekulációk jelenjenek meg az áldozatok számával kapcsolatban. A belügyminiszter azt is elmondta, hogy a család tagjai roma származásúak voltak.
Újságírói kérdésre közölte, rendőr nem vesztette életét az akcióban, egy rendőr azonban megsérült, állapotát stabilizálták. Véleménye szerint a rendőrök fellépése megfelelő volt, az emberi életek védelmét kezelték prioritásként. Az elkövető és az áldozatok személyéről egyelőre nem tudtak többet közölni, ugyanis a helyszínelés még tart.
A Klub Rádió viszont pozsonyi sajtóhírek alapján úgy tudja, hogy egy középkorú rendőr volt az elkövető, aki évek óta perben-haragban állt a hat tagú cigánycsaláddal, majd saját kezébe vette az ítélet-végrehajtást.
Iveta Radičová kormányfő és Andrej Ďurkovský, Pozsony főpolgármestere is részvétét fejezte ki az áldozatok családjának. A kormányszóvivő szerint pszichológusok csoportja is rendelkezésre áll, hogy az érintetteknek segítsen a tragédia feldolgozásában.
Friss:
Később közölték a hatóságok, hogy egy eltévedt golyó egy balkonján nézelődő 52 éves nőt is eltalált, aki szintén életét vesztette.Holttestét a férje találta meg a lakásban, így nyolcra emelkedett a vérfürdő áldozatainak a száma.
Publikálás dátuma: 2010.08.31.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Takács Nikolas miatt fogják a fejüket a szlovák Megasztár zsűritagjai. Az X-Faktor sztárja ugyanis néhány évvel ezelőtt még ott próbált betörni a poppiacra, de a döntnökök elutasították - írja a Bors. Takács Nikolas 2005-ben érkezett Magyarországra a...

Fura frizurák
Forrás:Kapu
Fura frizurák
Forrás:Kapu
Igen, sokadjára, de újra hódít a miniszoknya a hölgyek, de talán a férfiak legnagyobb örömére. Az a tél kezdetével sem tűnik el a divatból, habár az utóbbi időben feledésbe merült, most újra itt van.
A 2008-as téli trend színvilágában nem...

Egy mitikus lény, egy újraéledt emberi holttest, amely emberi vagy állati véren él. A legtöbbször természetfeletti képességekkel rendelkezik, emberfeletti erő és gyorsaság jellemzi. De vajon honnan ered a hiedelem? Hogyan alakultak ki a vámpírok az emberi képzeletben?
A...

Nincs kegyelem az FTC labdarúgói számára. Az NB I 11. helyén álló csapat játékosai hiába töltenek el két hetet Máltán, nem nyaralnak a kellemes tavaszi időben. A Fradi focistái keményen dolgoznak, olykor napi két edzést vezényel nekik a Craig Short (41), Ron Reid...

Pofonok és hideg zuhany
A traumák átírják az emlékeinket?
Hogy miért égnek úgy belénk ezek a rosszul végződő kapcsolatok? Azt mondják, érzelmek nélkül nincsenek emlékek, így amikor újra peregnek fejünkben az...

Saját unokáit szülte meg egy nagymama
Kapcsolódó hírek:
Életveszélyben a sziámi ikrek
Vesztett az állam az ikrek szüleivel szemben
Kapcsolódó linkek:
Előbb egy fehér, majd egy fekete popsi látott napvilágot
Hármas ikreknek...

Mivel ebben a diétában a fő szerep a halnak jut, karácsonykor ideális. Ja, és mi leszünk a legszebbek az ünnepek alatt.
Aki esküszik rá:Jennifer Lopez és Julia Roberts. Dr. Nicholas Perricone, amerikai bőrgyógyász professzor diétája nemcsak abban segít, hogy jó néhány...

banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
hvtm virtuáltuning
Frissítve:...
banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
hvtm virtuáltuning
Frissítve:...
Egy kis vidámság
Feliratok a kutyás házak kapuján:
Én 6 másodperc alatt gyorsulok százra. És Te?
----------------------------------------------------
Nem veszünk semmit, nem adunk el semmit, nem térünk át semmilyen hitre.
És ezt a kutyák is tudják.
...