Szerda óta folyamatosan dolgozik a Google fejlesztőcsapata, hogy a Gmail rendszerébe bevezesse a Skype – és hasonló webes alkalmazások – riválisának szánt Google Voice appot. Ennek a segítségével bővülne még szélesebbé a levelezőrendszer adta lehetőségek tárháza.
Az új - Google féle - internetes telefonhívás először az Egyesült Államokban élő felhasználók számára lesz elérhető – egy kiegészítő telepítése után -, ám az ígéretek szerint folyamatosan bővítenék a hálózatot világszerte. Év végéig az amerikai és kanadai felhasználók ingyenesen használhatnák ezt a lehetőséget, a későbbiekben pedig olcsó, kedvezményes tarifákat ígér a keresőóriás (2-15 cent/perc).
USA és Kanada után először Nagy-Britanniában, Német- és Franciaországban, valamint Japánban és Kínában kezdik meg a szoftver bevezetését, majd fokozatosan próbálják lefedni a világ többi részét.
Publikálás dátuma: 2010.08.30.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Marin Skenderovic elmondta: a tavalyihoz képest idén szeptemberben 6 százalékkal csökkent a magyarországi vendégek száma, akik azonban a megelőző hasonló időszaknál 3 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek Horvátországban. A 28 ezer magyar turista csaknem 157...

BUDAPEST ‒ Zámbó Jimmy (†43) halálának körülményeit kilenc év után nagyobb misztérum övezi, mint a tragikus baleset óta bármikor. Mint azt a Blik k tegnap megírta: többször próbá lt á k má r újra nyomoztatni az ügyet, amelyet...

Műszaki hiba miatt kisiklott egy villamos szombaton kora délután Budapesten, a Moszkva téren. Senki nem sérült meg.
Kisiklott egy villamos a Moszkva téren, szombaton kora délután. A szerelvényen utasok is voltak, de senki sem sérült meg. A BKV tájékoztatása szerint műszaki hiba okozta a...

Békesi: Ha nem nyúlunk hozzá drasztikusan az állam kiadásaihoz, nincs esélyünk
2009. február 23., hétfő 8:00 InfoRádió
Kinyomtatom
Elküldöm
...

Medveczky Ilona megalázva érzi magát és barátját, dr. Balogh Györgyöt. A szombat esti láz szerkesztője értetlenül áll a revüdíva nyilatkozatai előtt.
Kitiltották a Szombat esti láz stúdiójából Medveczky Ilona barátját, dr. Balogh Györgyöt,...

A betörő belép egy üresnek hitt házba, már a második szobánál tart,
amikor ezt hallja:
- Jézus figyel téged.
Nagyon megijed, de mivel nem hallja többször, folytatja a rámolást.
Kis idő elteltével ismét hallja:
- Jézus figyel téged.
Észreveszi, hogy a sarokban...

Chris Rea február 4-én Budapesten lép fel. Az olasz származású zenész több mint 30 millió lemezt adott el eddig. A mai napig töretlenül alkotó angol muzsikus most számot vet eddigi életművével, amit a Rea-rajongók egy hamarosan megjelenő válogatáslemezen, valamint az erre...

Különös balesetet szenvedett egy nő a bonyhádi buszpályaudvarnál, értesült a Teol.hu.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(52581,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
<a...

BUDAPEST – Harmincmilliós biztosítást kötöttek Várkonyi Andreára (35), aki első női pilótaként elindul a hét végi magyar tereprali-bajnokságon. A TV2 sztárjáról köztudott, hogy nagyon vagány, így amikor felmerült a lehetőség, a kereskedelmi csatorna egyből...

Mitől vonzó a nő?
2008.11.04. | Ötvenentúl.hu
Ugye te is azt gondolod, hogy a férfiak úgy általában a telt ajkú, babaarcú, nagymellű és nádszál-karcsú bombázók iránt vonzódnak?
De akkor mi a helyzet a Barbra Streisand, Bette Midler vagy a...