A bonyhádi képviselő-testület elvi hozzájárulását adta a Trimp Holding Zrt. korábban Kiskunhalasra tervezett víz alatti luxusszállodájának beruházásához - mondta Potápi Árpád János, a tolna megyei város polgármestere az MTI-nek.
A polgármester elmondta: a Bonyhád alsószéplaki részén létesülő fürdőberuházás melletti területen épülhet fel a szálloda. A beruházó cég most elkezdheti a konkrét tervek kidolgozását, és megkezdődnek a tárgyalások az önkormányzattal a földterületet megvásárlásáról - mondta Potápi Árpád János. Hozzáfűzte: október végén térnek vissza témára, és hoznak konkrét döntéseket a beruházással kapcsolatban.
Kökény Béla, a Trimp Holding Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az ötszintes, több mint 28.000 négyzetméter bruttó alapterületű szállodát 10,5 milliárd forintból tervezik megépíteni, a finanszírozáshoz már több mint 10 magáncéggel van elvi megállapodásuk. Pályáznak európai uniós forrásokra is, de csak később, mivel cégük az idén alakult, banki finanszírozást pedig csak a beruházás utolsó harmadában kívánnak igénybe venni.
Terveik szerint a szálloda - amelynek 3 szintje víz alatt lesz, ehhez sós vizet használnak - 2013 harmadik negyedévének végén nyithatja meg kapuit. A tervező az Incorso Kft. lesz, a tengervizes részek kialakítását pedig a Tropicarium-Oceanárium Kft. végzi. A Trimp Holding tájékoztatása szerint a beruházás területe 7,9 hektár.
Kökény Béla elmondta: a korábbi elképzelés ellenére nem Kiskunhalason valósul meg a beruházás, mivel az ottani önkormányzat nem tudott a beruházáshoz megfelelő nagyságú területet megvételre ajánlani. Ahogy arról annak idején írtunk, a kiskunhalasi városházán szkeptikusan fogadták a gigaberuházás hírét. Miközben a sajtóban tényként nyilatkozott az beruházó a luxusszállodásról, a várossal semmilyen konkrétumot nem közöltek.
Egy céginformációs oldal szerint a Trimp Holding Zrt. 2010-ben alakult, Szigethalmon van bejegyezve, főtevékenysége szállodai szolgáltatás.
Publikálás dátuma: 2010.08.30.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina állítólagos románcáról írt csütörtökön a gondola.hu internetes portál. A cikk szerint a két politikus „története” 2007-ig nyúlik vissza, amikor még mindketten a 2006 őszi rendőri akciókat föltáró...

Csütörtök délután találkozott Szabó Miklós Mosonmagyaróvár polgármestere az érintett családokkal. A találkozó alkalmával a tragédiát túlélő fiatalok szülei megegyeztek abban, hogy a vízibusz többi utasával közösen...

Egyáltalán nem káros mindig a hideg. Hiszen ilyenkor szervezetünk immunrendszere aktivizálódik.
Ha szavaznunk kellene arról, hogy mit szeretünk jobban, a meleget vagy a hideget, akkor bizonyára nagyon kevesen szavaznátok a hidegre.
Nem mindenki viseli nehezen a hideget, csak a különösen...

Súlyos baleset történt a német közszolgálati tévé szombati élő showjában: megsérült az egyik fellépő a ZDF-en futó Wetten, Dass... (magyarul: Fogadjunk...) című műsorban. A vasárnapi tudósítások szerint a 23 éves Samuel Koch egy görkorcsolyás...

A Richter-skála szerinti 6,1-es erejű földrengés rázta meg Japán. A rengés epicentruma a súlyosan megsérült fukusimai atomerőmű közelében volt.
Újabb földrengés rázta meg Japánt. A földmozgás epicentruma Ibaraki tartományban volt, a műszerek alapján...

Orbán Viktor miniszterelnök éles kritikával nézett szembe a médiatörvény kapcsán Strasbourgban az Európa Parlament ülésén. Barroso bizottsági elnök közölte: a sajtószabadság szent érték, ezért még a héten tisztáznak a magyar...

MNO
Gyurcsány Ferenc a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában arról beszélt, hogy a hazánkban kialakult válságnak öt oka van. „Az elmúlt tíz évben mi, magyar politikusok több időt fordítottunk egymás legyőzésére, mint arra, hogy egymással...

"Az elmúlt hónapban harminc napból huszonhetet külön töltöttünk, a maradék hármon is csak néhány óráig voltunk együtt. Nem működött a távkapcsolat" – így foglalta össze Szorcsik H. Viktória kapcsolatát a Bors-nak.
"Nem volt egyszerű...

A szomszédé tényleg zöldebb?
2008.12.18., 12:39
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
„Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét”– mondja a...

Medgyessy: Nem érzek elégtételt
Dr. Gergely Zsófia2009. 03. 26., 9:29Utolsó módosítás: 2009. 03. 26., 12:12Címkék:Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc lemondása, kormányváltás, kormányválság 2009eszközök:
Nem érez sem...