„Grízes tészta”- válaszolta Zolika hosszan gondolkodás után arra a kérdésre, hogy mi a kedvenc étele. Később azt mondta: a rántott húst is szereti, de azt olyan ritkán eszik, hogy el is felejtette. A Gyermekétkeztetési Alapítvány budapesti ételosztásán azonban nem csak az ő családja volt az egyetlen, akiknek minden támogatás óriási segítséget jelentett.
Kiss Lászlóné négy gyermekével érkezett. Az édesanya elmondta, hogy rossz anyagi helyzetük miatt csak az önkormányzat segítségével tudja megoldani a családja étkeztetését. A legnehezebb a nyár, amikor nincs se iskola, se óvoda.
Ma Magyarországon a felmérések szerint 20 ezer gyermek éhezik rendszeresen. „Ez annyit jelent, hogy, aki iskolába, óvodába jár az hétfőtől péntekig megkapja ugyan az alapvető élelmiszereket, de szombat –vasárnap, illetve az iskola szüneti napokon, ez nyáron két és fél hónapot jelent, nem jutnak folyamatosan élelmiszerhez”- magyarázta Berta Klára, a Gyermekétkeztetési Alapítvány koordinátora.
Bár ez a szám évek óta stagnál, az alultáplált gyerekek száma mégis nő. Ők azok, akik szombaton még tudnak enni, de vasárnap már nem és korgó gyomorral alig várják, hogy hétfőn az iskolában, óvodában ehessenek. Az ő számuk az elmúlt években, a felmérések szerint, 120 ezerről 150 ezerre nőtt.
Publikálás dátuma: 2010.08.30.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Az AS Roma kiválósága, Francesco Totti legszívesebben a Real Madridot látná ellenfélként a Bajnokok
A fővárosiak csapatkapitánya nem hiába választaná a madridiakat, hiszen úgymond kellemes emlékek kötik őt az idei BL nyolcaddöntőjéhez. Csapata akkor, kettős győzelemmel...

2010.09.17. 06:15 Lesifotó bizonyítja: a tévés egy családos férfival, a Mokka egyik szerkesztőjével került intim közelségbe. Liptai első nagy szerelme nős ember volt, és Gesztesi Károllyal is akkor jött össze, amikor annak párja...

Immár hivatalosan is férfi, és a Chaz nevet viselheti Cher és Sonny Bono amerikai énekespár lánya egy csütörtöki bírói döntés nyomán.
Chaz - "leánykori" nevén: Chastity - Bono tavaly operáltatta magát...

Alsónadrágban prédikált, csoportos szexre kötelezte a híveket
Háromnapos hajtóvadászat után letartóztatták egy indonéz szektavezért, aki alsónadrágban szokott prédikálni, és követőit orgiák szervezésére és azokon való...

Halálos kimenetelű balesetet okozott a Dakar-rali egyik kísérőkamionja.
Az argentin Marcelo Sanchez által vezetett teherautó a chilei Santiagótól 400 kilométerre északra fekvő Pejerreyesben eddig ismeretlen okokból összeütközött egy személyautóval. A kocsi két utasa...

Egy benzinkútnál egy automatát állítanak fel, amelyik 1 pohár vizeletből elvégzi egy ember teljes orvosi kivizsgálását.
Egy férfi, akinek már hosszabb ideje fáj a könyöke, elhatározza, hogy kipróbálja. Beönti a vizeletet, kis idő múlva egy cetlit dob ki a...

Ősztől karácsonyig szerepel majd az X-faktor tehetségkutatóban Sebestyén Balázs és Náray Tamás. Balázs csütörtök reggeli rádióműsorában arról beszélt: reméli, "Náray néni" odafigyel majd a közte és Ördög Nóra...

Alacsony IQ
Egy ismerősöm megjegyzést tesz egy hölgyre:
- Ha kettővel kevesebb lenne az IQ-ja, akkor növény lenne!
A hölgyek nagy előszeretettel hírdették mindezt az öltözőben, mire egy másik pontagyú nő megkérdezte (nevetve a poénon):
- Mi az az IQ?
...

A hiányos szabályozási rendszer miatt nem egyértelmű, hogy a magánnyugdíjpénztárak által a Garancia Alapba befizetett pénzek mire nyújtanak fedezetet – mondta Zöldréti Attila, az Állami Számvevőszék főcsoportfőnöke az Egyenes Beszédben. Ha ugyanis csak a jelenleg az...

Yvone K. Fulbright amerikai szexuálterapeuta megbízható tanácsokat adott a csábítóknak. 1. Várjunk a lerohanással! - Akár...