Egy szilvásváradi gazda legkedvesebb, legkisebb hím juhát ragadta el a farkas, amely aztán napokig visszajárt a tetemre. Mára mindössze pár apró csont, és egy halom gyapjú emlékeztet a jószágra. Bélapátfalván, egy helyi tanyán is több jószágot felfalt a vadállat.
„A farkas minden emberre utaló jelet próbál elkerülni, így, ha a juhnyáj megfelelően védve van pásztorral, illetve pásztorkutyával, akkor már a kutya jelenléte önmagában is el tudja riasztani" - mondja Veres Tamás szakértő.
A Bükki Nemzeti Parknál is tudnak róla, hogy farkas van a Bükkben. Szerintük ez egyáltalán nem meglepő. „A káresemények hátterében valószínűleg az áll, hogy a gazdák nem megfelelően őrizték a haszonállataikat, illetve alapvető hiányosságok azoknál a farmoknál, illetve birkatartó telepeken, ahol az állat megjelent” – nyilatkozta Duska József, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője.
Publikálás dátuma: 2010.08.29.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Heves, a Richter-skála szerint 8,9-es erősségű földrengés és tízméteres szökőár pusztított pénteken Japán északkeleti partvidékén. Rengeteg halottra számítanak, magyar áldozatokról nem tudni.
© AFP
A Japán Meteorológiai...

Egyszeri bérkiegészítést kapnak a közszférában dolgozók
2008. november 13. 16:40
Egyszeri, bruttó 20 ezer forintos keresetkiegészítést kapnak a közszférában dolgozók december elején - közölte Budai Bernadett a csütörtöki...

Az őz helyett az autójába lőtt bele a vadász
//
MNO
Szerencsétlen vadászbaleset történt szerdán késő délután az Öcsöd és Kunszentmárton közötti külterületi szakaszon – értesült az OBJEKTÍV...

Életének 82. évében szerdán elhunyt Bacsó Péter Kossuth-díjas filmrendező - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége.
A magyar filmművészet kiemelkedő alakját a szövetség saját...

Csütörtök délután találkozott Szabó Miklós Mosonmagyaróvár polgármestere az érintett családokkal. A találkozó alkalmával a tragédiát túlélő fiatalok szülei megegyeztek abban, hogy a vízibusz többi utasával közösen...

Mohából készített, élő fürdőszobaszőnyeggel rukkolt ki egy svájci feltaláló
Kapcsolódó hírek:
Feng Shui és a szőnyeg
Tizennégy millió éves moha az Antarktiszról
Hóolvasztó lábtörlő
Ebből...

Hogy legyen energiája Hamiltonnak és Massának, avagy a KERS fortélyai
A BMW és a Ferrari kifejezetten elégedett a KERS energiaátalakító rendszerének eddigi fejlesztésével, igaz, egyik csapat sem biztos benne, hogy az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon már megbízhatóan...

Két aggastyán, miután kissé beittak, elhatározták elmennek a
kupiba.
A madám, látván kikkel van dolga, végignézi őket, elmegy a
szobalányhoz és utasítja:
-Menj tegyél be két felfújt guminőt egy-egy szobába az ágyba.
Ezek jó részegek, nem...

A Nature blogjában is elérhető filmfelvételen látható roncs valójában a NASA Nuclear Compton Telescope nevű gammateleszkópja, amelyet csütörtökön próbáltak felbocsátani az ausztrália Alice Springből. A két tonnás, kétmillió amerikai dollárba kerülő...

A fenti képet egy olvasónk küldte Biharkeresztesről. Az európai (civilizált) mércével mérve nem éppen szalonképes „politikai hirdetés” az egyik Jobbik-szimpatizáns kocsmájának falán díszeleg.
Tegyük hozzá: némi képzavar észlelhető a...