Országos szinten is az elsők között van, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mindenképpen az első az elzárásra ítélt fiatalkorúak között az a 17 éves lány, akit prostitúció miatt ítélt el a Miskolci Városi Bíróság. A szabálysértésekről szóló törvény augusztus 19-én hatályba lépett módosítása szerint a korábbi gyakorlattal ellentétben a fiatalkorú - vagyis 14 évesnél idősebb, de 18-nál fiatalabb - szabálysértőket őrizetbe lehet venni, a bíróság pedig elzárásra is ítélheti.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint a 17 éves szikszói lány eddig kinevette a rendőröket, mikor korábban intézkedtek ellene, mert tudta, hogy nem zárhatják be. A bájait pénzért kínáló lány főleg Miskolcon ajánlotta fel szexuális szolgáltatásait, és rövid idő alatt több mint száz rendőri intézkedésen, illetve eljáráson volt már túl, amikor augusztus 24-én, vagyis öt nappal a törvény módosítása után a rendőrök újra igazoltatták őt. Meglepődött, mikor az intézkedő járőrök közölték, hogy a törvényi változás értelmében előállítják és szabálysértési őrizetbe veszik. Gyorsított eljárásban a bíróság 10 nap elzárásra ítélte a lányt - közölte a rendőrség.
Publikálás dátuma: 2010.08.28.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A spanyol rendőrség és polgárőrség lekapcsolta azt a csaló bandát, akik kicsaltak félmillió eurót egy drogkereskedő szervezettől. A „rip deal” ügyletben megpróbáltak pénzt mosni olyan euró-bankjegyekkel, amik hamisak voltak. 800.000 eurót adtak 500-as címletekben,...

Negyvennél több ókori kutat, valamint porcelánégető kemencét tártak fel az észak-kínai Hopej tartományban - a létesítmények a Kr.e. 206 és Kr.u. 24 között uralkodó Nyugati Han-dinasztia korából származnak.
...

A magyarországi új autó eladások idén februárban 7164 darabra estek vissza, ami 45,97 százalékos visszaesést jelent az előző év hasonló időszakához képest - közölte a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató. A társaság összegzéséből...

Bizonyítvány, érettségi, nyelvvizsga, diploma - csak egy papír. Amit azonban minden munkahelyen megnéznek - van ahol az érettségi a minimum, de az álláshirdetések nagy részében valamilyen szakmát vagy diplomát kérnek. Mindezekért a legtöbben tanulással,...

Hogyan fektessünk meg egy lányt?
Flörtölési és csábítási tanórák mérnököknek.
Itthon kevésbé ismert talán a geek kifejezés; az angol szlengszó olyan...

Alonso: „Hiszek benne, hogy ebben az évben bármi sikerülhet!”
Mint arról korábban beszámoltunk, hétfőn mutatta be a Renault idei modelljét, az R29-et, melyen a korábbiakhoz képest nagyobb hangsúlyt kapott a sárga szín. Az autó természetesen mindenben megfelel a...

Két alapvető tévedés vezet a boldogtalansághoz. Az egyik, hogy a dolgok majd maguktól a legjobban alakulnak, a másik pedig, hogy egyszer beköszönt a nagybetűs boldogság.
1. Találd meg a helyed a világban!
Hazudik, aki azt állítja,...

TV2 újít és friss szupersorozatokkal, sztárvetélkedővel, pókerműsorral, valamint az Áll az alkuval akarja megbüntetni az RTL-t.
Miután pár napja az RTL Klub már elkezdte kommunikálni, hogy miképpen is képzelik el a tavaszt, a TV2 bejelentései sem várattak sokáig magukra....

A dohányzás nem csak daganatos, vagy szív- és érrendszeri betegségeken keresztül öl orvosi adatok szerint. Az aktív és passzív dohányzás cukorbajt is okoz.
A Physicians, Health Study keretében 21 068 amerikai orvos megfigyelésével éveken át végzett vizsgálat...

A Moammer el-Kadhafi líbiai elnökhöz hű erők civileket fegyvereznek fel, hogy azok ellenőrző pontokat létesítsenek és járőrözzenek Tripoliban, az észak-afrikai ország fővárosában. Kadhafi előző nap bejelentette: szükség esetén minden fegyverraktárt megnyitnak, hogy felfegyverezzék a...