Több mint százötven romániai roma várakozott csütörtök reggel a párizsi repülőtéren arra, hogy hazainduljon. A kitelepülőket rendőrök kísérték egészen addig, hogy felszálltak a járatokra. Az utasok egy észak-franciaországi illegális romatelepen laktak, amit a francia hatóságok felszámoltak.
A párizsi kormány minden hazatelepülő felnőttnek 300 eurót fizet, a gyerekeknek pedig fejenként 100 eurót. A kitelepített családok közül sokan azt mondták a Reuters hírügynökség riporterének, hogy amint haza érnek Romániába, azonnal megpróbálnak visszajutni Nyugat-Európába.
A bírálatok özöne ellenére a francia hatóságok közölték, hogy felgyorsítják a romák hazatelepítését. Nicolas Sarkozy francia elnök arra kérte a rendőröket, hogy használjanak békülékeny hangnemet a kitelepítések végrehajtása során, de ha szükséges határozottan lépjenek fel. A párizsi kormány pedig arról értesítette az Európai Bizottságot, hogy amennyiben Románia nem működik együtt a kitelepítések gyors lebonyolításában, Franciaország megakadályozza az ország csatlakozását a schengeni övezethez.
Románia és Bulgária a tervek szerint jövőre csatlakozik a schengeni övezethez, amely lehetővé teszi majd állampolgáraik számára a tagállamok közötti teljes mozgásszabadságot.
Publikálás dátuma: 2010.08.27.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Csődvédelmet kért az Electro World, az erről szóló dokumentumot pénteken nyújtotta be a cégbíróságnak - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.
A cégcsoport vezetője, Polgár Csaba a lapnak azt mondta: két hónapon belül lezárhatják azokat a...

_uacct = "UA-776778-2";
urchinTracker();
function openGallery(id)
{
newWindow = window.open("/gallery/" + id + ".aspx", "_blank", "width=625,height=545,scrollbars=auto,resizable,screenX=150,screenY=10,status=0").focus();
return;
}
function openCartoonSelector()
...

Hozzávalók:
1 kg. tisztított burgonya, 15 dkg. húsos füstölt szalonna, 10 dkg. sima liszt, 1 db. tojás, 5-6 dkg. tisztított vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, őrölt fekete bors, 2 evőkanál sertészsír, só.
Elkészítés:
A vöröshagymát egészen...

Feloldották az útzárat az M3-as autópályán kedden 17.00 óra után - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Az autósokat elkezdték visszaterelni a pályára, a forgalom folyamatos, bár az...

A mai nap kaptam a meghivót erre az oldalra.Örültem neki,de sajnos az öröm nem sokáig tartott,mivel békát dobáltak rám rögtön.Szeretném tudni,hogy miért van ez?Vagy igy üdvözlik az új arcokat?
Hál istennek voltak nagyon kedves hölgyek,nevet nem írok,és...

Végignézte a szomszéd a 15 éves lány megerőszakolását és megölését
Az eset Moszkvában, a nyílt utcán történt. A szomszéd az ablakból kukkolt.
Megerőszakoltak és megöltek egy 15 éves lányt Moszkvában, s noha ilyen bűncselekmények...

Meghalt egy rendőr Dombrádon
Életét vesztette egy szolgálaton kívüli rendőr szombat este a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrádon, halálát feltehetően saját fegyvere okozta - közölte a megyei rendőrfőkapitányság szóvivője. Fülöp Gergely elmondta, hogy a 24...

35 dkg liszt
2-3 tojás (nagyságától függően)
annyi kefír, hogy a tojásokkal együtt 3 dl legyen
só
vaj
Elkészítés:
Egy nagy fazékban sós vizet teszünk fel forrni.
Kimérjük a lisztet, a tojásokat összehabarjuk a kefírrel, de a...

Az életfogytig tartó kényszermunkán kívül pénzbüntetésre is ítélték Szenegálban azt a három magyart, akik 2006-ban terepjárójáért megfojtottak egy helyi taxisofőrt. A három férfi, aki a vád szerint zsoldosnak akart állni, az áldozat...

document.write('');
HáziPatika.com
Előjáték-utójáték
A szeretkezés nemcsak az aktusból áll! Az előjáték sokszor hosszabb, és a nők számára élvezetesebb is, mint maga az aktus, mégis gyakran találkozom a praxisomban azzal, hogy nem megfelelő az...