Önbizalommal telve vág neki élete egyik legnagyobb kihívásának Keresztes Ildikó: az X- Faktor mentoraként segít felfedezni és útjára bocsátani az új tehetségeket. Pedig nem is olyan rég még maga is támaszra szorult- írja a Bors.
Az énekesnő ugyanis súlyos depresszióval küzdött. „Keménynek, határozottnak tűnök, de belül hetvenszer halok meg percenként, mert a tökéletességre törekszem. Tudom, hogy magasra helyezem a mércét, de nem tudok megváltozni. Sok csalódás ért emiatt, és talán ez az örök elégedetlenség kergetett depresszióba”- mesélte a művésznő, aki egyszer csak azt vette észre, hogy már nem szeret zenét hallgatni, filmet nézni, enni, és egyáltalán semmit. „Közben a környezetedben csak azt hallod, hogy: mi bajod van? Megvan mindened, mit sírsz? A társadalom nem veszi komolyan ezt a betegséget, mert nincsenek egyértelmű tünetei, mint a náthának” – magyarázta az énekesnő, akinek két évbe telt, mire ki tudott emelkedni a sötétségből.
„Ha kellett, ha nem, sírtam, nem láttam értelmét az életnek. Szerencsére nem jutottam el addig a pontig, nem akartam véget vetni az életemnek, annak köszönhetően, hogy volt mellettem egy társ” – tette hozzá Keresztes, aki úgy érzi, hogy valamit visszakapott a sorstól, annak ellenére, hogy a régi sérülések sosem hegednek be teljesen.
Publikálás dátuma: 2010.08.26.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A következő időszak legfontosabb feladata – a források biztosításán kívül – a munkahelyek megtartása lesz. Ennek elősegítése érdekében több intézkedés is körvonalazódik, amelynek egyik lényeges eleme a járulékcsökkentés azoknál az...

Jó lenne, ha erotikus vágyainkat, szexuális képességeinket, a gyönyör adását és fogadását nem befolyásolná idősebb korunkban sem a feszített munka, idegeskedéseink, stresszes óráink, fájdalmaink, örömeink, vagy egy szimpla közlekedési...

A belga Sport Foot Magazine által közzétett listaszerint Cristiano Ronaldo a világ legjobban kereső futballistája. A Real Madrid portugál klasszisa évi 12 millió eurót (több mint 3 milliárd forintot) tehet zsebre 12 hónap alatt, őt Wayne Rooney (11,5 millió) és Lionel Messi (11 millió)...

Hűtlen kezeléssel és orgazdasággal gyanúsítják.
A MÁV Informatika Zrt értékesítési és üzletfejlesztési igazgatóját munkahelyéről vitték el a rendőrök még csütörtökön, hűtlen kezeléssel és orgazdasággal...

Extra erős ragasztó marasztalt nyilvános vécében egy angol férfit.A harmincöt éves áldozat a midlandi Brierley Hillben járt pórul, miután valaki pillanatragasztóval kente be a helyiségben található fémfajanszot, amit a riadóztatott tűzoltók sem tudták...

A szolnoki hajléktalanszállón lakik az Eb-bronzérmes karatés
Pedig 27 gyereke van, legalábbis állítása szerint.
A Szoljon.hu egy szolnoki hajléktalanszállón készített riportot: — Három éve járok ide, egy éve vagyok ide bejelentve — kezdte az 59 éves...

A processzorgyártó szép eredményeket ért el az asztali szegmensben négymagos chipjével, ám most árcsökkentésre kéri partnereit, hogy kipucolják a megmaradt készleteket. Az ellene folytatott perben eközben a cég ellentámadásba ment át.
Tajvani...

Öccse, Tamás javára lemond nyereményautójáról Vastag Csaba, az X-Faktor győztese - írja a Borsonline. "A kocsit odaadom Tomikának, nekem van már egy, ő pedig régóta vágyott egy autóra" – nyilatkozta a lapnak az énekes, akinek jó ideig nem lesznek anyagi gondjai. A...

Rendhagyó videoklipet forgatott Beyoncé és Justin Timberlake. Az énekes most nem maradt a kaptafánál, hanem kipróbálta magát háttértáncosként. Általában a koncertjein is megvillantja ez irányú tehetségét, de most egy kicsit más műfajról volt...

MISKOLC – Kicsinek bizonyult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság nagyterme a taktaközi szocpolcsalás 202 vádlottjának, ügyvédeiknek és a biztonsági személyzetnek, ezért Miskolc legnagyobb irodaházába költözött a tárgyalás!
A monstre ügy...