A hatvan napon túli késedelmes kintlévőségeink gyarapodása már lassul, de tény, hogy minden, a nem fizető adósok állami védelméről szóló általánosító kormányzati megszólalás csökkenti a fizetési hajlandóságot - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak adott interjújában.
Az OTP elnöke szerint nem volt szerencsés az ingatlanfedezetű devizahitelek általános betiltása, ő például megtartotta volna az euróalapú hiteleket. Mint mondta, az eurózóna felé tartunk, így főleg hosszabb távra, az euróalapú hitel természetes igény.
Csányi Sándor arról is beszélt, hogy három éve nem fizettek osztalékot a tulajdonosoknak. Közölte: ha a magyar gazdaság helyzete stabil, a tőkemegfelelésünk magas és nem látunk olyan akvizíciós célpontot, amely jelentős tőkét igényelne, akár már 2011-ben osztalékfizetési javaslatot terjeszthet be az igazgatóság a közgyűlés elé.
A bankvezér biztos abban is, hogy ha a piac visszaigazolja a bank eredményeit, akkor nem lesz akadálya a korábbi árfolyamcsúcs meghaladásának sem.
Publikálás dátuma: 2010.08.26.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Brazíliában, ahol már eddig is magas számban kérték hivatalosan is, hogy távolítsanak el képeket a Google Street View-ból, most nem is egy, hanem mindjárt két olyan képet találtak a nézelődők, mely felháborodást váltott ki. Nevezett képeken ugyanis...

A geocaching – azaz geoláda – 2000-ben indult hódító útjára Amerikából. Egy év elteltével már hazánkat is rabul ejtette, s azóta egyre nő a népszerűsége. Így szinte bárki, bárhol, bármikor Indiana Jones bőrébe bújhat.
A geocaching...

Almás diós muffin
Hozzávalók
Díszítés
alma
dió
2 dl tejszín
fahéj
10 dkg dió apróra vágva
2 db alma
2-3 evők. tej
1 cs sütőpor
125 g olvasztott margarin
2 tojás
15 dkg cukor
15 dkg liszt...
Almás diós muffin
Hozzávalók
Díszítés
alma
dió
2 dl tejszín
fahéj
10 dkg dió apróra vágva
2 db alma
2-3 evők. tej
1 cs sütőpor
125 g olvasztott margarin
2 tojás
15 dkg cukor
15 dkg liszt...
A jó házasság titka: napi négy ölelés
A négyezer pár részvételével készült felmérés szerint azok tartják magukat boldognak, akik rendszeresen kettesben is töltenek időt és nem sajnálják egymástól a romantikát.
...

Papagájokat, beo madarakat hallottunk már emberi hangot megtévesztésig utánozni, de kutyát?
Mischka, a szibériai husky képes utánozni az emberi beszédet. Fantasztikus képessége van az emberi hang utánzására, ami kutyáknál igencsak ritka. Gazdái azt...

Kiss Péter tárca nélküli miniszter lesz a Bajnai-kormányban
MTI2009. 04. 11., 20:54Utolsó módosítás: 2009. 04. 11., 21:01Címkék:Kiss Péter, Bajnai Gordon, kormányválság 2009eszközök:
Szombatra megállapodott Kiss Péter, az MSZP alelnöke és Bajnai Gordon...

VESZPRÉM — Németh Győző bevallotta: elsőként ő verekedett össze Marian Cozmával – egyszerűen túl sokan voltak a táncparketten.
"Védencem elmondása szerint két társaság szórakozott egymás mellett a diszkó alagsorában, és a nagy tömeg miatt folyamatosan...

A főnök meglátogatja kórházban fekvő beosztottját, aki hamuszürke arccal hever a párnákon, egy oxigénpalack és egy infúziós készülék társaságában. Nézi a főnök, majd megszólal:
- Hát ez igazán megnyugtató. Én mindig azt hittem,...

Miért döntött úgy, hogy könyvet jelentet meg?
Bárdosé az ötlet. Leültünk megbeszélni, én eleinte húzódoztam. Aztán elkapott a hév... De erről már született egy hosszabb interjú.
Amiben nem beszélt elbocsátásának...

Egy lépéssel a nátha előtt
Mosom kezeimet
A szappanos kézmosás hatékonyan...
Egy lépéssel a nátha előtt
Mosom kezeimet
A szappanos kézmosás hatékonyan...