Alesaundra Tafoya szülei észak-kaliforniai környezetükben azt tanították lányuknak a biztonsági szervekről, hogy ezekhez fordulhat, ha valaha bajba kerül. Rámutattak, hogy ilyen mentőhely például a tűzoltóság.
Leckék a gyakorlatban
Arra azonban nem számítottak, hogy hároméves kislányuk gyakorlatba ülteti ezeket a leckéket, ha valamelyiküknek segítségre van szükségük – pedig pontosan ezt tette pénteken, amikor az édesapja összeesett a kaliforniai Mantecában lévő otthonukban. „Bevettem egy gyógyszerkeveréket – egy lefekvés előtti adagot – amit nem akkor kellett volna, és azt hiszem összeestem” – mondta Frank Tafoya a CNN-hez tartozó KOVR TV-ben.
Alesaundra pontosan azt tette, amit megtanult – két háztömbnyi utat tett meg, hogy eljusson a 243-as számú tűzoltósághoz, amely mellett a család naponta elhaladt. A KOVR szerint a kislány itt azt mondta a tűzoltóknak, hogy apukája „megfagyott” és nem akar felébredni.
Ilyen még nem volt
„20 éve szolgálok itt. Most fordult elő először, hogy egy három éves gyerek jött be a tűzoltósághoz” – mesélte Robert Villalovoz tűzoltóparancsnok. Azután Alesaundrát a mentők hazakísérték. „Édesapja a nappaliban ült, és orvosi ellátásra volt szüksége” – közölte Villalovoz.
Életmentő tanulás
Az orvosok elmondták a KOVR munkatársának, hogyha nem került volna sor a gyors orvosi beavatkozásra, Frank Tafoya meghalt volna. „Odafigyelt. Odafigyelt arra, amit tanítottunk neki, és ez nagyszerű” – lelkendezett szombaton az édesanya.
Publikálás dátuma: 2010.08.25.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Catherine Zeta Jones kaviár helyett már sört ken a hajára
2009.01.27. 20:34 - mm
Catherin Zeta Jones sört a hajára, sós mézet a testére ken hogy szép legyen, a fogait meg eprrrel és almával ápolja - írja a Digital Spy. "A hajamat sörrel és mézzel kondicionálom....

Eddig mindhárom gyermeke születésénél ott volt Ákos, várhatóan most is így lesz.
BUDAPEST — Földöntúli öröm a Kovács családban: Ákos (41) és felesége, Őry Krisztina a negyedik gyermekét várja! A Bonanza Banzai egykori...

ntenzív napfolttevékenységre és geomágneses viharokra számíthatunk az elkövetkező években – figyelmeztetett február végén Sir John Beddington, a brit kormány vezető tudományos tanácsadója. Beddington és a NASA szakértői szerint a legrosszabb...

Eltűnése előtt összeveszett Ophélie a szüleivel!
A francia lány depressziós lett, mert édesapja haza akarta vinni.
//
Feszült és szétszórt volt Ophélie (†22) az eltűnése előtti napokban, mondták el róla...

Mutasd a szemed! - Megmondom, ki vagy
Nők Lapja Cafe
Dubravecz Emese
2009. 03. 16.
Amikor beszélgetsz valakivel, a szemébe nézel, és figyelsz rá, érezteted vele, hogy érdekel az, amit mond. Vagy ülsz a buszon, és tekinteted összeakad egy fiatalemberével, a pupillák kitágulnak, az üzenet elmegy,...

elenleg is tart a helyszínelés Gábor Zsazsáék Bel Air-i házánál- írja a Hír24. Az eset részletei egyelőre homályosak, és pillanatnyilag csak von Anhalt elmondásából ismertek: a herceg állítólag az éjszaka közepén furcsa zajokra lett...

Egy lány elmegy a paphoz gyónni:
- Vétkeztem, atyám, mégpedig a hiúság bűnébe estem. Naponta többször is megbámulom magam a tükörben, és azt mondom magamnak, hogy milyen gyönyörű vagyok.
A pap erre felnéz, majd azt mondja:
- Lányom, ez nem bűn, hanem inkább...

Kerényi Imre, Kossuth-díjas rendező nem változtatna a január elsején életbe lépett médiatörvényen. „Ez a törvény egy jogi műremek, 2010-ben néz szembe a mai helyzettel, abszolút korszerű módon”, fogalmazott Kerényi az ATV Civil pályán legutóbbi...

33 évesen meghalt Andy Hallett
Elhunyt Andy Hallett, akit a tévézők a Buffy spinoffjából, az itthon is vetített Angel című sorozatokból ismerhetnek.
33 éves korában, 2009 március 29-én Los Angelesben elhunyt Andy Hallett. A hírt a színész ügynöke és...

Mubarak nem ért célba: 1981-ben mondott első televíziós beszédében megígérte, hogy nem fog olyasmibe, amit nem tud véghezvinni, nem rejti el az igazságot az emberek elől, és nem fogja eltűrni a rendetlenséget. A pálya végétől néhány hónap választotta el, most...