Elvált a világ elsőszámú golfozójaként számon tartott Tiger Woods. A 2004 októberében kötött házasság felbontását hétfőn mondták ki Floridában. A hírt közleményben jelentette be a volt pár, akik két gyermekük felügyeletét megosztottan gyakorolják majd.
Tiger Woodsról tavaly decemberi autóbalesete nyomán derült ki, hogy korábban több nővel is megcsalta svéd származású feleségét. A szexbotrány megrázta a sportolói társadalmat, és a szurkolók tömegeit is, akik addig nagyszerű sportteljesítménye, és példás családi élete miatt néztek fel a golfcsillagra.
Tiger Woodstól több korábbi szponzora is elhatárolódott az eset kapcsán. A golfozó az ügy kipattanását követően öt hónapig nem versenyzett, ebből kettőt terápián töltött egy magánklinikán. Februárban nyilvánosan is bocsánatot kért feleségétől, és a becsapott tömegektől, de úgy tűnik, házasságát már nem sikerült megmenteni.
Publikálás dátuma: 2010.08.25.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Amióta kikapcsolom lefekvés elött a mobilom, azóta utolérhetetlen vagyok az ágyban....

A házasság férfi és nő életközössége" - ez is szerepelni fog az új alkotmány tervezetében egy, a szöveg részleteit ismerő KDNP-s politikus szerint, írja az Origó. Ez a megfogalmazás kizárja az azonos neműek házasságát, ami várhatóan...

Autós üldözés után bilincsben vitték el a képviselőt
Kommandósok támadtak a fideszes politikusra
SZEGED – Bűnözőnek vélték a kommandósok az ifjú politikusokat, ők pedig rablógyilkosoknak a rendőröket. Hogy mi lett ebből a képtelen történetből?...

A belga bajnokságot ma a Genk-Lokeren összecsapás nyitotta, a hazaiak Kötelest és Tőzsért is a kezdőben tudhatták, míg Tóth Balázs a 37. percben váltotta a sérült Hubert-t.
A vezetést a vendég zöld-fehérek szerezték meg Malki révén az 58. percben. Egészen...

Felgyorsítanák a test gyógyító mechanizmusát
Tudósok szerint gyógyszerek bizonyos kombinációja megtévesztheti testünket, túlpörgetve öngyógyító mechanizmusát.
A módszert a szív- vagy...

Zana József végre elhagyhatta az újpesti Árpád Kórházat, ahová az Ezek megőrültek! forgatásán elszenvedett balesete miatt került. A színész súlyos fejsérülést szenvedett, több vérömleny is kialakult koponyájában. Ganxsta Zolee édesapja...

Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik, amit másról gondolsz az is hozzád tartozik.
Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét.

Szia nem vaszad meg a pizsamám???
Miért adod el???
Be tettek éjszakai munkára!!!
Szia nem vaszad meg a pizsamám???
Miért adod el???
Be tettek éjszakai munkára!!!
Viccek
- Tudtad, hogy Győzikét rosszul szigetelték?
- Hogy-hogy?
- Állandóan Beázik.
Két szöszi beszélget:
- Mit csinálsz?
- Hajat mosok!
- De víz nélkül?
- Persze, mert az van ráírva a samponra, hogy "Száraz hajra!"
...

„Már október 4-én, a tragédia napjának estéjén csörgött a telefonom, ottani újságírók és helybéliek kerestek, és azt tudakolták, elvállalunk-e egyáltalán ilyen ügyet” – reagált az ATV Egyenes Beszéd című...