Félő, hogy a Megasztár 4-ben ismertté vált 16 éves Hien Thanh Nguyen szépen induló karrierje derékba törhet- írja a Kiskegyed. Mint ismeretes, Hien édesapját embercsempészet gyanújával letartóztatták, édesanyja házi őrizetbe került, majd nem sokkal később bátyját is letartóztatták. Az énekes nyár végén egy hónapra hazautazott Vietnamba és csak az egyik közösségi portálon számolt be a vele történtekről. „A szüleimmel már hónapokkal ezelőtt elterveztük ezt az utat. Nagyon ritkán, évente egyszer tudunk csak kiutazni. Aztán az indulás előtt két héttel egy este kopogtatott nálunk a rendőrség, és közölték: a szüleimet embercsempészetben való bűnrészesedéssel vádolják. Édesapámat azonnal elvitték, édesanyám pedig házi őrizetbe került. Nehéz volt felfogni a történteket, látni, ahogy megbilincselik az édesapámat”- írta Hien, akinek végül egyedül kellett utaznia.
„A nagyszüleim miatt mindenképpen ki szerettem volna menni Ők már elég idősek. Szerettem volna velük is lenni kicsit és megnyugtatni őket, hogy a körülményekhez képest minden rendben van. Szóval egyáltalán nem menekültem el itthonról”- cáfolta a lapokban megjelent állításokat. Hien arról is írt, hogy megjelent róla egy fénykép, amin egy teli pohárral áll egy buliban. „Valóban volt rólam olyan kép, amin egy teli pohárral fényképeztek le, de az nem alkohol volt. Nem fojtottam alkoholba a bánatomat, annál intelligensebb embernek tartom magamat, hogy ilyen eszközhöz folyamodjak. Nem szedek nyugtatókat sem - jóllehet ezt is olvastam valamelyik lapban. Nincs szükségem semmilyen tablettákra. Kint főleg a nyugalmat és a jó társaságot kerestem”- tette hozzá az énekes.
Hien a családtagjai elleni nyomozásról elmondta, hogy most már személyesen is bemehet édesapjához, de továbbra sem hiszi el azt, amit mondanak róla. „Az édesapám egy okos és intelligens ember, nem folyna bele ilyen sötét dolgokba. Édesanyám és a bátyám szintén nem. Annyi bizonyos, hogy azóta a szörnyű éjszaka óta a család jobban összetart, mint eddig bármikor. Az ilyen nehéz helyzetek csak megerősítik az embert. Mostanában próbálok csak a legközelebbi barátaimmal lenni, mert az ügy kipattanása után sokan elfordultak tőlem”- mesélte Hien, aki egyelőre nem tehet mást, mint folytatja az iskolát szeptembertől. A Megasztár azt is hozzátette, hogyha esetleg mégis elítélnék a szüleit, nem kerülne állami gondozásba, mert sok olyan család van, akikkel kicsi kora óta tartják a kapcsolatot, így lenne hova költöznie.
Publikálás dátuma: 2010.08.25.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A híradós műsorvezető élete eddigi legnagyobb lépése előtt áll, amelyet az RTL Klub hírigazgatójának, Kotroczó Róbertnek mondott el.
Erős Antónia 1998-tól vezeti az RTL klub híradóját. A csatorna egyik...

Harminc métert zuhant az autójával! Túlélte!
Karcolások nélkül
Harminc métert zuhant autójával egy 60 éves nő Nagy-Britanniában egy szikláról, mégis megúszta egy kis zúzódással.
Ellentétben autójával. Az eset...

A Földközi-
tenger északi térségében mediterrán ciklon örvénylik, melynek előoldalán enyhe és nedves levegő áramlik a Kárpát-medence területe fölé, így a következő napok a sokéves átlagnál melegebb, változékony időt ígérnek
...

Columbo felesége
Bevallom őszintén nagy Columbo rajongó vagyok, így nem csoda,ha én is nyomozásba kezdtem.... Nagyon tetszik ez a nagyon okos, kissé esetlennek tűnő, balonkabátjáról, kutyusáról és majdnem csak éppen szét nem eső, puffogós kocsijáról,...

document.write('');
HáziPatika.com
Mi kell a jó szexhez?
Mi kell a jó szexhez? Ami nélkül megy, de minek? Öt elem, nőnek, férfinak a tökéletességhez.
A pszichológusok már tudják: ha panaszkodni jön valaki, igaza van. Hiányérzettel küzd: van valami, ami...

Esély van arra, hogy néhány hónap kihagyás után a gyógyszergyártóknak mégis regisztrációs díjat kell fizetniük az orvoslátogatóik után. Az érintett cégek nem lepődtek meg az újramelegített kormányzati szándék hallatán, sőt -...

Ma reggel 8 órakor az ország északi, középső és dél-keleti részén volt igazán hideg, a legtöbb helyen mínusz 10 fok alatti értéket mutatott a hőmérő az idokep.hu hőtérképe szerint. A leghidegebb Nógrád megyében volt: Kétbodonyban és...

- Mit mondott Ádám Évának, amikor először megszólalt?
- Állj hátrébb! Nem tudom, hogy ez a micsoda még mekkorára nő!
- Miből tudod, hogy egy férfi kanos?
- Ébren van.
- Miért hívják a férfiak a nejüket "az asszonynak"?
- Hát azt várod...

Elszólta magát a Barátok közt sztárja: Visszatér!
A színészt a legkevésbé sem rázta meg, hogy kiírták a sorozatból, mivel számított erre, ráadásul máris tudja, mikor térhet vissza.
Az RTL Klub Barátok közt című...

Szóbeli ÉRETTSÉGI tételek:
1. Bori néni pulóvert köt, 45,3 km/h sebességgel. A rendelkezésre álló
fonál hossza 68,5 km .
a) Mennyire kell Bori néninek felpörgetnie a sebességet, hogy befejezze a
pulóvert, mielőtt még elfogyna a fonál?
b) Hogyan...