A francia és olasz példa is azt mutatja, hogy Európában nagyon is lehetséges a demokrácia megszorítása, a kirekesztő, autoritárius politika. Magyarországon ezt egy kicsit primitívebb, butább módon csinálják, mint máshol – értékelte az Orbán-kormány alkotmánymódosítási gyakorlatát Tamás Gáspár Miklós az ATV Jam című műsorában.
A filozófus szerint a fő kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy a közvélemény miért fogadja el ezt ellenállás nélkül. Megjegyezte: az embereket nem érdeklik a külföldi bírálatok, úgy vannak vele, hogy „ne mondják már meg külföldről a tutit”. A valutaalappal való tárgyalásokban TGM egyébként a kormánynak ad igazat. „Az IMF abszurd célokat tűzött ki, ezek a hiánycélok a kávézaccból való jóslás tudományos értékén állnak. A kormánynak a nagyobb pénzügyi szabadság felé kell elmozdulnia” – fogalmazott. Szerinte 7-8 százalékos költségvetési hiány lenne a normális, ugyanis a „hitel jó dolog”. Az más kérdés – jegyezte meg –, hogy mire használná a kormány a nagyobb hiánnyal járó költségvetési mozgásteret.
TGM úgy látja, hogy „egészen elképesztő” hatalomkoncentráció kialakítását szolgálják a Fidesz alkotmánymódosításai, és mindazok az intézményi garanciák, amelyek biztosítják a demokrácia működését, megszűnőben vannak. Az embereket ez azért nem zavarja, mert egyrészt azt feltételezik, hogy eddig is mindig mindenben a kormány akarata érvényesült; másrészt azt látják, hogy a demokrácia az eddigi formájában nem vált be – fejtette ki a filozófus, aki szerint a választók, akiknek csalódottsága érthető, a kisebbik rossznak tűnő megoldást választották. „Nem arról van szó, hogy a magyar nép nem kívánná a szabadságot, hanem elégedetlen volt a korábbi állapotokkal. és más alternatívát nem terjesztettek elé” – fogalmazott, megjegyezve, hogy a megoldás ugyanakkor nem a kevesebb, hanem éppenséggel a több szabadság lenne.
Akik a Fideszre szavaztak, nyugalmat, kicsit nagyobb jólétet, viszonylagos rendet, fegyelmet szeretnének. Ha viszont a részleteket is ismerné a közvélemény azzal kapcsolatban, hogy voltaképpen mit csinál, mit tervez a Fidesz-kormány, akkor elborzadnának – folytatta TGM, aki szerint 1945 óta nem volt olyan „pofátlan tisztogatás” mint jelenleg, továbbá a médiaszabadság súlyos korlátozása zajlik, és az oktatásban is autoritárius változtatásokra készül a kormány. „Attól tartok, hogy mire a közönség feleszmél, ez be fog következni” – mondta végül.
Publikálás dátuma: 2010.08.24.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A progresszív lencsék elnevezése (vevõk elmondása alapján):
-programozott üveg
-autófókuszos lencse
-príma lencse
-heterofokális lencse
-agresszív lencse
-polyfokális lencse
-élõ lencse
-alternatív lencse
-multinacionális lencse
-progressziós lencse
...

Phoenix - Élete legnehezebb választása előtt áll Mandy Bailey.
Az asszonynak döntenie kell sziámi ikerlányai sorsáról, akik három éve élnek közös szívvel, de már nem bírják sokáig. Ha úgy dönt, nem várnak donorra, és most...

Megtelt vízzel a Belvárosi Főplébániatemplom altemploma, miután egy markológép szerdán elvágott több főnyomócsövet a fővárosi Március 15. téren - közölte Osztie Zoltán, a templom plébánosa az MTI-vel.
A kár több tíz millió...

Az öreg Kohn bácsi meghal, majd - miután kiderül, hogy ez egy égi tévedés volt - feltámad. Nem sokkal később elrabolja őt a KGB és a szovjet főtitkár elé viszi, aki megkérdezi:
- Kohn elvtárs, miután maga biztosan tudja, mondja meg nekem, hogy van Isten...

Vörös óriásszívet kap New York Valentin-napra
címkék: gage/clemeceau architects, new york, egyesült államok, usa, installáció, times square, építészet
Február 13. és 22. között különleges installációval gazdagodik a New York-i Times Square. A helyi...

A hosszútávú hormonterápia növeli az emlőrák kockázatát egy új tanulmány szerint
Az 50 és 69 év közötti amerikai nők körében a menopauza utáni tüneteket enyhítő hormonterápia felfüggesztése miatt csökkent az emlőrák gyakorisága -...

Masszív, menő, McLaren-Mercedes
A Ferrari és a Toyota után pénteken az angolok is bemutatták új F1-autójukat, ami ugyanolyan jól fest, mint a riválisok gépei, de sok mindenben különbözik tőlük. Szombaton már gurulni fog.
A McLaren-Mercedes péntek délben, London melletti...

"Amíg ezen emberfajtának megengedik, hogy fényes nappal házaljon, hogy ajtókat, zárakat, lakatokat fürkésszen, koldúljon, mindenféle mesterkedéssel zsebeket nyisson, pecsétnyomókat véssen, és hegedűvel, czimbalommal meg hárfával a falu előkelőinek...

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, Hulé Éva ismét vallomást tett a rendőrségen Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban. Akkor még kérdéses volt, hogy figyelembe veszik-e az új vallomást. A Népszabadságértesülései szerint a Fővárosi...

Több fát lopnak a főváros környéki erdőkből a hűvös tavasz miatt, ezért az erdészek is többet járőröznek – közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Lomniczi Gergely elmondta, hogy legutóbb Ráckeve mellett értek tetten fatolvajokat, akik...