Tegnap reggel kilenckor Zalatnay Sarolta (61) még azt hitte, megúszhatja, hogy lánya nevére került otthonát kipakolja a végrehajtó.
Két egykori hitelezője közül Kolosi Sándor még megengedte volna, hogy a majdnem ötmillió forintra becsült, több mint két éve javukra lefoglalt ingóságokat ősszel az énekesnő házában árverezzék, de Komjáthyné Erzsike ragaszkodott hozzá: amit csak lehet, pakoljanak teherautóra. Sok minden nem maradt, nagyjából csak az, amit a törvény előír: minden végrehajtásnál a házban lakóként bejelentett személyeknek ott kell hagyni fekhelyet, széket, egy-egy tányért és evőeszközt, egy télikabátot és 3 pár cipőt. Cini nem bírta nézni, ahogy kiszedik a beépített konyhabútort, elviszik a számítógépet, tévét, mosogatógépet. Elment otthonról, barátai és lánya, Niki segítettek a rakodásban.
Cini előbb könnyes szemel nézte, hogy ürítik ki a házát, majd inkább elment otthonról
– Tizenkét éve vártam erre a pillanatra – támaszkodott a csendes tárnoki utca takaros házának kapujára Erzsike (65), akinek családja egykor 8 millió forintot adott az énekesnő vállalkozásához, de sohasem látták viszont a kölcsönadott pénzt. – Három ítélet született arról, hogy tartozik, nem került bíróság elé semmilyen, tartozásról lemondó nyilatkozatunk. Tíz éve már lefoglalták a bútorait a részemre, de egy részét eltüntette, és csak 30 ezer forintért sikerült árvereztetni. A bíróság kimondta, hogy a kölcsönadott pénzünk visszajár, hiába ült két évet a csalásért, azóta a hivatalosan, ítéletben megállapított kamatokkal együtt 18 millió jár a családomnak. Elfogadnám a hatalmas luxushűtőszekrényét meg a bőrgarnitúráját, de nincs hová tennem. Nem fajult volna eddig a dolog, ha havonta legalább néhány tízezer forintot átutal a családomnak – magyarázta az asszony.
A munkások mindent felpakoltak egy teherautóra
Niki hősiesen pakolta dobozokba az apróságokat, és megpróbált optimistán viselkedni: „Legalább látjuk, milyen tágas a nappalink!" Eddig 700 ezer forintot vontak le Zalatnay adósságaira jogdíjából, ám ennek nagy része a bírósági költségekre és a végrehajtó munkadíjára ment el.
– Nem szerez örömet az, ami történik. Számtalanszor próbáltam egyezséget kötni, hogy legalább a tartozása felét adja meg, de vissza sem hívtak – magyarázza Sándor (50), a másik károsult, aki megsajnálta Cini lányát, és megengedte volna, hogy őszig ott maradjanak a bútorok. Adott volna egy utolsó esélyt, hogy Cini fizessen.
Publikálás dátuma: 2010.07.29.
Forrás: blikk.hu
Szerző: Marczi
Share
További hírek
Rubint Rékának elege lett a vádakból és kitálalt
Rubint Réka nem hagyja szó nélkül az őt ért vádakat a múlt heti, Hal a tortán című műsorban tett kijelentései, illetve viselkedése miatt – és írásban reagált az őt ért sérelmekre....

Hozzávalók:
8 személyre:
20 dkg vaj
30 dkg cukor
4 felvert tojás
10 dkg liszt
20 dkg étcsokoládé (70 %-os kakaótartalmú)
Elkészítés
1. Bélelj ki sütőpapírral egy négyzögletes, kb. 20x20 cm-es, mély sütőformát.
2....

310 dízellóerőt szabadít rá az aszfaltra az ABT AS4 Power S, ami nem más, mint egy tuning Audi A4 3.0 TDI.
Padlógázzal elgyorsít mellőlem a hófehér tuning Audi A4, két kipufogójából a legszebb motorzenét ontja, miközben gyorsan távolodik a debreceni repülőtér...

Egy nemrégiben közzétett tanulmányból kiderült, hogy a hétvégi ágyban heverészés serkenti az agymûködést. Az alábbiakban tíz olyan módszert sorolunk fel, amelyekkel szintén élesíthetjük elménket.
AJÁNLAT
A szív...

Étcsoki receptre ?
Jobb, ha tejcsokiról étcsokira váltasz, mivel ez utóbbi sokkal hatékonyabban növeli a vérben található antioxidánsok szintjét, amik védelmet biztosítanak a szívbetegségekkel szemben.
A kutatási eredményekből az derült ki, hogy a...

Tragikus vége lett egy Porsche és a egy Ferrari 360 Modena éjszakai versenyzésének Dél-
Kaliforniában március 11-én
A Ferrari oszlopnak ütközött, kettétört, vezetője - Charles "Mask" Lewis az UFC-ben érdekelt...

Ha a két fő követelésben a következő napokban nem lesz megállapodás, akkor tíz napon belül folytatja a határozatlan idejű országos vasutassztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke csütörtökön a szakszervezeti...

Mióta világ a világ mindig is akadtak olyan nők, akik nem rejtették véka alá a másik nem iránti vonzalmukat, nem maradtak ábrándos jókislányok, hanem megszerezték maguknak akire és amire vágytak. Nevezték őket kikapós menyecskének, fehérmájú...

25 dkg tarhonya
20 dkg füstölt kolbász
10 dkg füstölt szalonna
60 dkg burgonya
1 nagy fej vöröshagyma
1-2 darab zöldpaprika
1 darab paradicsom
őrölt pirospaprika
só
Elkészítés:
A füstölt kolbászt félujjnyi...
Hozzávalók:
25 dkg tarhonya
20 dkg füstölt kolbász
10 dkg füstölt szalonna
60 dkg burgonya
1 nagy fej vöröshagyma
1-2 darab zöldpaprika
1 darab paradicsom
őrölt pirospaprika
só
Elkészítés:
A füstölt kolbászt félujjnyi...