BOCA RATON — Nem is fordulhatott volna nagyobbat a világ Ruth Madoff-fal (67), az 50 milliárd dolláros – 11 129 milliárd forintos – svindler, az évezred piramisjáték-csalása kitervelőjének feleségével. Bernie Madoff (72) hitvese két éve még 26 ingatlan tulajdonosa volt, mára a nővére floridai albérletében húzza meg magát, és egy 14 éves furgonnal hordja ki az ingyenkonyháról az ételt a hajléktalanoknak. Az asszony, aki a nagy csalás bebukása óta lánynevét használja, és igyekezett külsejét is megváltoztatni, szabályosan nyomorog, hisz hiába nem tudott férje üzelmeiről, a kártérítések miatt mindenét el kellett adnia, szinte éhezik.
– Ruth nagyon szenved attól, ami történt, és ez nem csoda – mondta a Daily Mailnek egy neve elhallgatását kérő ismerős. – Nap mint nap amellett a 16 millió dolláros floridai kastély mellett hajt el, amit férjével együtt birtokoltak, s ahol annak idején a teleket töltötte. Ma viszont földönfutó, a testvérénél húzza meg magát egy fél szobában, és jótékonysági munkát végez, hogy legalább a lelkiismeretén könnyítsen.
Metrón Ruth, a 11 129 milliárdos csalást elkövető Bernie Madoff felesége ma metróval jár, és szemüveggel álcázza magát
Bernie Madoff, az évezred legnagyobb svindlere 2008 végén lepleződött le, amikor a csaknem három évtizede építgetett Ponzi-csalása, afféle piramisjáték-szerűen felépült befektetési lavinája összeomlott. A neves manhattani befektető összesen 150 év börtönt kapott. A férfi tehát a börtönben fog meghalni, ám feleségének még ennél is nyomorúságosabb sors jutott. Személyes kiadásaira éppen hogy futja szerény állami nyugdíjából, s a hajdan fényes estélyeket adó, több százmillió dollárral gazdálkodó Ruth ma kénytelen metróra ülni, ha New Yorkban jár – a Nagy Almában már végképp nem tud autót bérelni vagy fenntartani.
Publikálás dátuma: 2010.07.21.
Forrás: blikk.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Jogi okok miatt nem mondták ki a válást.
Pachmann Péter egyelőre nem tervez új házasságot, nem is csoda: noha már egy éve együtt él párjával, Hajdu Petrával, papíron még mindig házas, írja a Blikk.
Mint ahogyan azt korábban megírtuk, a TV2...

A csokoládénak van egy, mondjuk úgy, objektív története, és persze mindenki fejében él egy privát csokitörténelem. Amikor én gyerek voltam, olyan nagy márkák voltak a piacon, mint a Pityu, a Marika, a Sport vagy a Kedvenc csokik, és a csúcsminőséget az Ezüst és...

Minden jóban van valami rossz: hatalmas lottónyereménye feletti örömsikoltozása miatt harapott ülepen kutyája egy nyertest Nagy-Britanniában.
Az egyenleg azonban még így is igen pozitív: a 18 éves lány 7 millió fontot - 2,1 milliárd forintot - tehet zsebre
."Amikor...

Nem engedték távozni a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Magyarországra látogató képviselőit egy budapesti, Szent István körúti klubból addig, amíg a két férfi ki nem fizetett több mint 400 ezer forintot a fogyasztásukért felszámolt, de általuk...

"Nem akartam mást csinálni, csak filmeket" - Bacsó Péter emlékére
Amikor az idei filmszemlén átvette az életműdíjat, egy sokoldalú és elismert mestert láthattunk, aki elégedetten nézhetett vissza élete munkásságára és a...

Természetesen az esküvői (női és férfi) divat minden évben változik, ugyanúgy része a nagy divatkörforgásnak, mint az estélyi, vagy mindennapi ruhák. Már évek óta nem egyértelmű a fehér ruhák előnye az esküvői divatban, egyre több a pezsgő,...

Letartóztatási parancsot adtak Svédországban a hatóságok a Wikileaks nevű internetes oldal alapítója Julian Assange ellen, akit nemi erőszakkal, és molesztálással vádolnak. Az ügyészség szombati közleménye szerint a svéd rendőrség megpróbálta felvenni...

Magyarországon hihetetlen mennyiségben találhatók meg a régi, több százéves, különböző stílusokban épült főúri kastélyok és kúriák. Ezek közül sajnos a többség romos állapotban tengődik, van viszont néhány, amelyre...

Norbi: Csernus 30 ezerért üvöltött velem!
Még életében nem járt pszichiáternél Schobert Norbi, de miután kiderült veleszületett betegsége, többen ajánlották neki, beszélgessen Csernus Imrével.
Schobert Norbi nagy reményekkel indult a...

Halála napján gondoskodott csak igazán feleségéről egy férfi az Egyesült Államokban: 10 millió dolláros (2 milliárd forintos) lottónyereménnyel. A 79 éves férfi a végzetes - ugyanakkor szerencsés - napon délelőtt lottózott, délután pedig...