Eddig szinte semmi sem szivárgott ki a menyegzőről, csak annyit tudni, hogy Chelsea Clintont egy befektetési bankár, Marc Mezvinsky veszi el július 31-én.
Amikor az NBC riportere a vendéglistáról kérdezte Hillary Clinton-t, ő azt mondta: szigorúan megparancsolták neki, hogy ne beszéljen - ezt pedig ő is jó ötletnek tartja, hiszen az esküvő Chelsea és a Clinton család eseménye lesz.
Még azt sem tudni, hogy hol lesz a menyegző és arról sem szól a fáma, hogy ki tervezi a 30 éves Chelsea esküvői ruháját.
Az amerikai pletykalapok és celebszakértők szerint a francia Versailles-i Kastély mintájára készült, New York-állambeli Rhinebeckben lévő Astor Courts-ban rendezik az esküvőt, a csaknem 400 vendég pedig csupán egy héttel az esemény előtt kapnak utasításokat arról, hogy hová kell menniük.
Először az terjedt el, hogy Barack Obama is elmegy az esküvőre, de az amerikai elnök szóvivője ezt cáfolta.
Publikálás dátuma: 2010.07.20.
Forrás: atv.hu
Szerző: jockos
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Az Európa-bajnok Albert Sosnowski lesz a WBC nehézsúlyú világbajnok Vitalij Klicsko következő kihívója. A lengyel bokszoló sokáig Magyarországon edzett, ám a május végi meccsre egy lengyel tréner készíti majd fel.
A lengyel bunyós korábban évekig...

Don Carlos
Opera; 202 min; 2009.
Rendezte:
Producer:
Írta:
Szereplők: Ferruccio Furlanetto, Stuart Neill, Dalibor Jenis, Anatolij Kotscherga
Tartalom
A történet középpontjában Carlos, spanyol trónörökös áll, kinek le kellett mondania jegyeséről, Valois Erzsébetről édesapja, II. Fülöp...

- Idefigyelj - mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek,
hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben,
csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy,
hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom.
Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
...

A Mr és Mrs forgatásáról a műsorvezetőt azonnal kórházba kellett szállítani.
Valószínűleg túlhajtotta magát Liptai Claudia, így történhetett, hogy a Mr és Mrs vasárnapi forgatásán rosszul lett. Úgy tudjuk, hogy teljesen elfehéredett,...

Habostorta
(Számítástechinka)
- Brüsszeli rendőrség, miben segíthetek?
- Ó... igen... Éppen az imént dobtak az arcomba egy habostortát!
- Rendben, uram. Hívta már korábban is a rendőrséget?
- Nem.
- Nos, akkor kérek némi információt Önről, a...

Bokros Lajos cáfolja, hogy ő bármilyen nyilatkozatot is aláírt volna, amelyben vállalta, hogy visszalép európai parlamenti mandátumától, ha ezt az MDF kéri, írja a Népszabadság. Az ügy előzménye, hogy Makay Zsolt MDF-elnök február 19-én bejelentette: a párt...

Megtalálták az Emődről eltűnt kislány maradványait
2008. november 13. 17:40
Az elsődleges adatok szerint feltehetően a Borsod megyei Emődről tavaly szeptemberben eltűnt kislány csontjait találták meg Emőd és Vatta között, egy bokros területen - erősítette meg az MTI értesülését Nagy...

A magvetés első lépése: ássuk fel a talajt, majd szedjünk ki gyökerestől minden gyomot és oda nem illő tárgyat, végül gereblyézzük el szépen egyenletesen.
A fűmagot kézzel vagy géppel is kiszórhatjuk, a lényeg, hogy minél egyenletesebb legyen, majd a magokat a gereblye...

A fáradt kutya
Egy öreg, fáradtnak látszó kutya sétált be az udvaromba. Jól táplált volt, és a nyakörvéről is látszott, hogy van gazdája. Bejött velem a házba, és elaludt a nappali sarkában. Egy órával később odament az ajtóhoz, én...