Rowan Atkinson összeugrott szomszédjaival. A Mr. Beanként megismert színészre azért orroltak meg a közelben lakók, mert hetedik századi falujukba egy hipermodern acélpalotát készül építeni.
Ötmillió fontért, azaz több mint másfél milliárd forintért akar az ügyetlenkedő komikusként elhíresült sztár új otthont felhúzni magának. A szomszédok azonban korántsem lelkesek: szerintük középkori településüknek egyáltalán nem lenne dísze a háromemeletes, öt hálószobás acél-üveg palota, amit a régi ház helyére szeretne építtetni.
Nem csoda az ellenállás: Atkinson terve szerint a családi fészek kilenc méter magas lenne, tartozna hozzá egy medence, egy sétány, egy teniszpálya, egy mélygarázs és egy istálló is, valamint egy kétszintes vendégház. A felháborodás azért is ilyen elemi erejű, mert a környékbeliek pontosan tudják, hogy amióta megvette az 1930-as években épült ingatlant, a mókamester és felesége, Sunetra még sosem tartózkodott Ipsdenben.
– Tönkreteszi a környéket. Úgy fog kinézni az a ház, mint egy gusztustalan, űrkorszaki benzinkút – dühöngött Ben Yates, az egyik helyi farmer.
– Itt minden ház tradicionális stílusban épült. Amit ő szeretne ide felhúzni, az nem való a többi közé.
– Míg a modern építészet nagyon is divatos például Londonban, addig a mi környékünkön csak arra jó, hogy elcsúfítsa a tájat – érvel Emma Hulbert.
Atkinsont nem tudják meggyőzni a szomszédok.
– Én sem akarok olyan házban élni, amely furcsa vagy futurisztikus, de ez nem lesz az. Egyszerű lesz, kecses és elegáns. Szégyen, hogy az itteniek úgy vélik, nincs helye a modern stílusnak vidéken – replikázott Mr. Bean, aki úgy tűnik, csak a filmvásznon humoros, a magánéletben inkább olyan, mint egy zsémbes öregúr, aki hajthatatlan, ha bárki megkérdőjelezi terveit.
Publikálás dátuma: 2010.07.19.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A Moammer el-Kadhafi líbiai elnökhöz hű erők civileket fegyvereznek fel, hogy azok ellenőrző pontokat létesítsenek és járőrözzenek Tripoliban, az észak-afrikai ország fővárosában. Kadhafi előző nap bejelentette: szükség esetén minden fegyverraktárt megnyitnak, hogy felfegyverezzék a...

Adócsökkentés helyett átrendezést ígér Gyurcsány
MTI[origo]2009. 01. 27., 12:11Utolsó módosítás: 2009. 01. 27., 13:07
var strModDate = '2009. 01. 27., 13:07';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var...

" Az e-mail, a szöveges üzenetek és az iPodok használata miatt az egész világon terjed a félénkségjárvány"- írja az ausztrál Sunday Telegraph című újság.
Robin Abrahams pszichológus és kutató szerint a népességnek most...

Veszélyes lehet az online vásárlás
Komoly károk is származhatnak abból, ha nem vagyunk óvatosak.
Tavaly több tíz millió eurós kár származott a nem biztonságos internetes vásárlásból. A Symantec nemrég publikált...

Mit csinál a dolgozó munkaidő alatt?
A felnőtt oldalak hálózati forgalmának 70%-a munkaidőben, reggel 8 és délután 5 óra között zajlik, más programok pedig biztonsági kockázatot jelentenek, ezért egyes cégek szerint elengedhetetlen a dolgozók megfigyelése.
...

Pannon ügyfélszolgálat
- Milyen telefonja van?
- Nokia.
- És azon belül?
- Ericsson 318-as.
- Töröltem a hívásátirányítást a kóddal, de nem jó!
- Milyen kóddal?
- Rácsos linzer, rácsos linzer, 002, rácsos linzer és a küldés gomb.
- A...

A Csillag születik kedvenceit nemcsak az interneten bántják egymás rajongói, fellépéseken is támadásba lendül az ellentábor. Az énekesek értetlenül állnak az utálat előtt, a „háborútól" pedig egyre jobban félnek, nemcsak egymás...

Terhességi tesztet már sokan használtak, de ma már akár a koleszterinszintet, vagy az ovuláció idejét is megállapíthatjuk. És ettől még nem lesz senki hipochonder...
Amerikában a különféle otthon használatos gyorstesztek a házipatika elengedhetetlen részei....

Berlusconi megúszhatja a vesztegetési és az adócsalási ügyet
Dulakodáshoz vezetett az olasz képviselőházban a Silvio Berlusconi kormányfőt védő törvénytervezet, amelyről a botrány miatt elhalasztották a szavazást.
A törvénytervezet kilátásba...

Rózsa György és lánya, Csilla búcsúztak a versenytől a Szombat esti láz harmadik szériájának első adásában.
A nyolc táncospár a kemény felkészülési idő után lépett a szigorú zsűri és a még kritikusabb nézőközönség...