Ma korán reggel egy titokzatos úrral találkoztam, aki azt mondta, hogy Orbán Viktor közvetlen környezetében, a Fidesz kampánycsapatában dolgozik az egyik barátja, és fontos információt szeretne megosztani velem – írja a Facebookon a Jobbik elnöke.
A bejegyzésben Vona Gábor leírja: ez a titokzatos úr elmondta, hogy a döntés megszületett, a Fidesz mindenképp szeretné megsemmisíteni a Jobbikot, mert ez a hazai politikai érdeke, valamint a vele kapcsolatos nemzetközi elvárások is ezt kérik.
A jobbikos pártelnök szerint a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy a Jobbik képviselőit „levadássza, megvásárolja, vagy ha nem sikerül, akkor lejárassa”. Állítólag az első ügy az lesz, hogy az elfogott óbudai bankrabló majd valamelyik jobbikos képviselőre fog vallani. „Nagyon résen kell tehát lennünk, hiszen az elmúlt években a Fidesz ledarálta már a KDNP-t, az MDF-et, az FKGP-t és a MIÉP-et is” – írja Vona.
Mint emlékezetes, az óbudai bankrabló esetéről az ATV számolt be elsőként. Cs. Miklós az elmúlt három évben bankokat, benzinkutakat fosztott ki, összesen 16 millió forintot zsákmányolt. Családja sejtése szerint a rabolt pénzből a Jobbik óbudai kampányát támogatta. Az erről készült hangfelvételt az ATV Egyenes Beszéd című műsora mutatta be.
Cs. Miklós testvére szerint "öcsi" egy ideje a Jobbikot támogatta a rabolt pénzéből. "Pár hete termet bérelt nekik, szórólapokat rendelt, kampányuknak segített" - mondta Cs. Miklós testvére március végén, aki szerint az interneten is szoros viszonyt ápolt "öcsi" jobbikos barátaival. "Január végén öt napra Amerikába utazott. Először azt mondta, turistaként utazott, aztán azt mondta, az üzlet miatt ment ki, mennie kellett" - mesélte a nő, aki szerint Miklósnak beígértek dolgokat, amiért cserébe teljesítenie kellett.
Publikálás dátuma: 2010.04.28.
Forrás: atv.hu
Szerző: Marczi
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Kevesebb cigarettát szív a láncdohányos indonéz kisfiú - jelentették be kedden helyi gyermekjóléti szakemberek. Eszerint a kétéves gyerek "csupán" 15 szálat füstöl el naponta a korábbi 40 helyett. A szakemberek olyan terápiát dolgoztak ki, amely a sok...

Akik Németh Krisztiánék ellenfelei lehetnek az U20-as vébén
[origo]2009. 03. 21., 13:20Címkék:magyar foci, Németh Krisztián, focieszközök:
Tizenkét év után idén először fordul elő, hogy egy magyar labdarúgó-válogatott világbajnokságon indul:...

Nemrég arról beszélt Árpa Attila, hogy házassága nem a legjobb szakaszban van, hiszen ő és felesége, Toman Szabina is rengeteget dolgoznak, és kevés idejük jut egymásra. Még időben észbe kaptak, hogy megmentsék a házasságukat. „Próbáljuk a munkánkat...

Az utóbbi években hazánkban is elterjedt az angolszász halloween ünnep, de a jelenlegi angol névben már csak nehezen lelhető fel az eredeti jelentés.
A halloween a mindenszentek előtti éjszaka ünnepe, és egy részről kulturálisan az őszre eső kelta újév (Samhain, magyarul...

Timo teljes mértékben önmagát okolja a válásáért, ezért mindent megtesz, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hiányt semmiből. A férfi minden szabadidejét a kisfiaival tölti, ezidő alatt pedig tanítgatja, szeretgeti és csókolgatja őket. "Nagyon sokat találkozom velük. Akkor...

Gáspár Bea kiesett a Szombat esti lázból. Győzike felesége nagyon sajnálja a dolgot, azt mondja, egész vasárnap sírt.
- Nem szerettem volna még befejezni a versenyt, úgy gondolom, hogy bár a produkciónk nem a legjobb volt, de azért nem is a legrosszabb - mondta az RTL Bulvárnak. – De...

Francia csokitorta
...
Francia csokitorta
...
Egy cigányasszony 10 kölykével masírozik végig a városban, valami kegyetlen hangerővel. Megszólítja őket egy rendőr:
- Csókolom, de zajosaknak tetszenek lenni. Kié ez a sok gyerek?
- Há' kérem, ez mind a enyimé!
- Csak úgy kíváncsiságból: ki csinálta ezeket a...

Januárban láthatjuk az új Volvo S60-ast
november 24. 15:53
–Hírszerkesztő
Egyelőre csak tanulmányként, de a Detroit Motor Show-n látható lesz a legközépszerűbb Volvo utódja.
Az S60 Conceptről egyelőre csak egy viszonylag sötét, sejtelmes fotót mutattak a gyáriak, de ez...

A Te döntésed, csak tudd mivel játszol!
Skizofréniát is okozhat a marihuána!
Egy cikkben nyilvánosan kért elnézést a The Independent brit napilap, amiért 10 éven át kampányolt a kannabis elfogadása mellett!
A lap...