2008. november 11. 16:46, Kedd - Forrás: Napi Online
Mérsékelt árakat várnak a szakértők jövőre az USA-ban. Nem kell nagyon erőlködni, hogy találjunk valami jót is a jövő évben - vélik amerikai szakértők -, elég az árakra nézni: az infláció minden bizonnyal csökkenni fog.
Az elemzők többsége 3 százalék alatti inflációt jósol az USA-ban 2009-re, amit részben arra alapoznak, hogy a harmadik negyedévben vélhetően 1991 óta először csökkentek a vásárlói kiadások. Fékezi az áremelkedések ütemét az olaj árának csökkenése: a Goldman Sachs arra számít, hogy bár a jelenlegi alacsony szint nem marad meg, ugyanakkor csak 107 dollár/hordóig kúszik vissza a fekete arany ára. Ebből következően a benzinért átlag gallononként 3,56 dollárt kell majd fizetni, ami magas, de mégis alacsonyabb a katasztrofálisnak tekintett 4 dollárnál. Ugyanakkor a közel-keleti helyzet romlása az égbe lökheti az olajárat.
Az élelmiszerek drágulása viszont lényegében nem áll meg: az idei 6 százalék után jövőre 4-5 százalékot várnak az elemzők. Az ok: a világpiaci kereslet ugyan csökken, de alacsonyak a készletek. A fogyasztási cikkekkel kapcsolatban pozitív előjel, hogy a nehéz értékesítési feltéteknek köszönhetően az elmúlt hónapokban az amerikaiak 70 százaléka tudott jobb árajánlatokat elérni vásárlásaikor - derül ki az America Research Group piackutató cég adataiból. Ez 14 százalékponttal magasabb a tavalyinál. A laptopok átlagára például várhatóan 9 százalékkal, 727 dollárra csökken 2009-ben.
Publikálás dátuma: 2008.11.13.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
A földgáz fogyasztói árának esetleges csökkenésével arányosan mérséklődik a gáz- és a távhőár szociális támogatásának összege, de a rászorulók terhe nem nő - derül ki a napokban közzétett kormányrendeletből, amely a 2007....

Sokak kedvence a saláta, melyet ízlésüknek megfelelően, különböző alapanyagokkal kiegészítve többnyire nyersen fogyasztanak. Ezúttal egy francia különlegességgel, a pirított salátával kedveskedünk olvasóinknak.
Elkészítéséhez: 4 fej...

Programajánló az estékre: az Oroszlán és a Szaturnusz az égen
Kereszturi Ákos2009. 03. 27., 12:08Címkék:csillagászat, Szaturnusz, Oroszlán csillagképeszközök:
A tavaszi éjszakákon érdemes a gyűrűs bolygót és két látványos csillagképet, az...

Tokióban nincs pánik, a legendás japán szellem nyilvánul meg a tragédia utáni napokban: voltak, akik már a földrengés utáni napon dolgoztak tovább, a helyreállítások gyorsan megkezdődtek és az emberek türelmesen állnak az üzletek előtti hosszú sorokban,...

Kevés ember akarna kísérleti egér lenni a nagyra törő fogászhallgatók kezei alatt, Japánban mégis sikerült megtalálni a mindig készséges pácienst - egy robotot.
Orvosok és robotkutatók csütörtökön egy olyan humanoid robotot mutattak be,...

Markoló öklelt fel és nyomott össze egy rendőrautót vasárnap délelőtt Sárváron - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. A markoló kerekeire négy lövést is leadtak a rendőrök, de a lövedékek nem tudták kilyukasztani a vastag gumit.
Szalai Ferenc, a Vas Megyei...

Vajon milyen érzés lehet, ha az egész világ a lábaink előtt hever? Ha mindenki vonzónak és szépnek talál, az önbizalmunk pedig az egekben van? Nos, a szépség múlandó…
Bridget Bardot, Faye Dunaway, Kathleen Turner és Kristie Alley, hogy csak a legszebbeket említsük. Vagy a...

A megkérdezettek többsége szerint az új adószabályok tovább növelik a szegények és gazdagok közötti különbségeket - derül ki a Medián friss felmérésének eredményeiből, amelyeket a pénteki Népszabadság közöl. A...

Benkő Dániel újabb botránya
Benkő Dániel a „hagyományoktól” eltérően otthonában fogadta az újságírókat, operatőröket és riportereket, hogy bemutassa Botrány! Elveszett királyságom története című könyvét. Írásához...

Egy tóban kötött ki Várkonyi Andrea és navigátora a legutóbbi raliversenyen. Szerencséjükre, sérülések nélkül megúszták a kalandot.
Egy nehezebb szakasznál szó szerint nem egybefolyt a belvíz és a helyi tó, amit Andreáék nem tudhattak. A...