Schwarzenegger kitüntette Stallonét
2010-03-26 05:40:00
COLUMBUS – Különleges élményben volt része az Egyesült Államokban olvasónknak, B. Ildikónak. A négynapos Arnold Sports elnevezésű rendezvényen ugyanis azt láthatta, hogy a verseny névadója, a híres színész, Kalifornia kormányzója, Arnold Schwarzenegger életműdíjban részesíti Sylvester Stallonét.
A két színész a pletykák szerint évtizedekig rossz viszonyban volt egymással, s ezt nem is titkolták. Ehhez képest ezúttal együtt mosolyogtak, kezet fogtak a fesztiválon, és Stallone kapta meg az idén az úgynevezett életműdíjat. – Óriási felhajtás előzte meg Arnold Scwarzenegger érkezését – mesélte a Blikk szemfüles olvasó-riportere, akinek természetesen jár a tízezer forint.
– Testőrei ezúttal nemcsak a mozihős testépítőt őrizték, hanem Sylvester Stallonéra is vigyáztak. Ő volt ugyanis a sztárvendége a fesztiválnak. Azzal indokolták a döntést, hogy Sly a filmjei, és sportos életmódja által reflektorfénybe helyezte az edzőtermi sportok fontosságát, izmos, sportos fizikumával pedig hozzájárult a testépítés népszerűsítéséhez.
Életútját követendő példaként emelték ki, a Rocky és a Rambo sorozattal pedig azt is megmutatta, hogy a legegyszerűbb körülmények között élők is folytathatnak sportos életmódot. A régi rossz viszonynak azonban nyomait sem lehetett látni, a színészsztárok úgy beszélgettek egymással, mint két régi jó barát.
Publikálás dátuma: 2010.03.26.
Forrás: blikk.hu
Szerző: Linda
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Padlizsánkrém recept
Kategória:
Zöldséges ételek, Vegetáriánus ételek, Szendvicsek, szendvicskrémek
Hozzávalók:
2 közepes padlizsán
4 gerezd fokhagyma
2 meghámozott, feldarabolt paradicsom
só, bors
friss petrezselyem feldarabolva
1 tk oregano
1/3 csésze...

Bóna Ilona receptje!
Hozzávalók:
60 dkg liszt,
5 dkg zsír,
1 kávéskanál szódabikarbóna,
25 dkg porcukor,
3 evőkanál méz,
2 egész tojás,
kevés tej,
2-3 evőkanál kakaópor.
Ugyanúgy gyúrjuk össze, mint a hagyományos mézes tésztát,...

Támad a Tél Európában!
Áramfogyasztási rekord Franciaországban
Támad a tél Európában: Lengyelországban baleseteket, Németországban rekordhideget, Belgiumban dugókat, Párizsban pedig az Eiffel-torony lezárását hozva magával. Kedd...

Röhögünk a nyomorunkon
Hó Márton2009. 02. 20., 14:02
A tv2 nemrég kinevezett programigazgatója a sok remake után saját filmmel próbálkozik - egy eredetinek szánt film arról, hogyan szervez meg két ukrán pitiáner bűnöző egy áruházi rablást. Akar...

Pannon ügyfélszolgálat
- Milyen telefonja van?
- Nokia.
- És azon belül?
- Ericsson 318-as.
- Töröltem a hívásátirányítást a kóddal, de nem jó!
- Milyen kóddal?
- Rácsos linzer, rácsos linzer, 002, rácsos linzer és a küldés gomb.
- A...

Boldog születésnapot kívánunk minden Halak jegyében született olvasónknak!
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Kulcsszavad:...
Boldog születésnapot kívánunk minden Halak jegyében született olvasónknak!
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Kulcsszavad:...
A Hatvani Rendőrkapitányságon még tavaly decemberben tett feljelentést egy helybeli férfi, aki lakására beengedte két román állampolgárságú alkalmi női ismerősét. Ám a nők olyan ismeretlen szert tettek a kávéjába, amitől a házigazda elkábult. Amíg...

A kártevőkkel megfertőzött számítógépekből létrehozott botnet-hálózatok komoly fenyegetést jelentenek, így a felderítésük egyre fontosabb feladattá válik.
Alexander Seewald osztrák informatikai szakértő olyan riasztórendszert fejlesztett ki, amely képes...

Levezette műszakját, majd otthonában aludt is egyet, mielőtt feladta magát az a buszvezető, aki halálra gázolt egy férfit Szakoly belterületén.
A szabolcsi község egyik utcájában történt a végzetes baleset pénteken, az esti órákban. A 39 éves sofőr,...

ŐRTILOS — Még fémdetektorral is keresték a kilőtt hüvelyeket tegnap a Tölös-hegyen, ahol vélhetőleg orvvadász lőtt rá S. Krisztián rendőr főtörzsőrmesterre.
Így akarták megtalálni azt a helyet, ahonnan hétfő este 11-kor golyós vadászfegyveréből tüzelt a...