Knut kasztrálását követelte kedden a PETA nevű állatvédő szervezet Németországban. A berlini állatkert hároméves jegesmedvéjének kiherélésére szerintük azért van szükség, hogy Knut ne tudjon párosodni a vele egy helyen lévő nőstény medvével, akivel "unokatestvérek".
Az amerikai központú PETA németországi szervezetének szakértője, Frank Albrecht elmondta, hogy Knut és tavaly érkezett nőstény társa, Giovanna közös nagyapával rendelkezik. A két állat kicsinyei veszélyeztetnék a németországi jegesmedvék genetikai változatosságát, ezért meg kell akadályozni, hogy párosodjanak - mondta. Albrecht szerint "csak a kasztrálással lehet biztosítani, hogy hosszú ideig éljen együtt Giovannával".
A medvéket tavaly mutatták be egymásnak, miután Giovanna müncheni barlangját elkezdték átépíteni. A két állat először hűvösen fogadta egymást, de később összemelegedtek.
Knut 2007-ben várt világhíressé, miután anyja eldobta magától, és természetvédők felvetették, hogy el kellene altatni a kis bocsot. Amikor Knutot először mutatták be a nyilvánosságnak, nagyjából száz televíziós forgatócsoport és ötszáz riporter gyűlt össze a helyszínen, az állat több nagynevű lap címlapjára is felkerült.
Publikálás dátuma: 2010.03.02.
Forrás: www.hirszerzo.hu
Szerző: toroklexa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Autóbalesetben megsérült Pitti Katalin operaénekes a 8-as számú főúton Vas megyében, szerdán.
A rendőrség tájékoztatása szerint szerda délelőtt 10 óra körül történt a baleset Hosszúpereszteg térségében. Egy autó ráhajtott a...

- A könyv borítóján az áll, hogy azt írod meg ebben a regényben, amit híradósként nem mondhattál el. 2001-ben a Heteknek nyilatkozva független újságíróként határoztad meg magad – ha ez valóban így volt, akkor miért nem mondhattál el...

Rágcsálók2008. október 28. 17:39, Kedd - Balázs Richárd
on végzett kísérleteik során egy amerikai orvosi egyetem tudósainak sikerült szelektíven és biztonságosan törölniük új és régi emlékeket. Ehhez egy, az agy...

Jávorantilopok segítik az izraeli hadsereget az ország északi határánál, a növényeket ritkítják a biztonsági kerítés és a határvonal között, hogy a libanoni oldalra jobban át lehessen látni.
Az állatok súlya egyenként meghaladja az 500...

Öt SZDSZ-es politikusnak van esélye bejutni a következő Országgyűlésbe - mondta Retkes Attila, a párt elnöke. Az SZDSZ Országos Tanácsának (OT) és fővárosi választmányának szombati közös ülésen döntöttek arról, hogy ki legyen az az öt jelölt, aki...

Nőgyógyász sztori
Mi nők mindannyian tudjuk, mit jelent egy nőgyógyászati vizsgálatra való felkeszülés. Testileg és lelkileg is különleges előkészületeket igényel, beleértve a ruházat megfelelő kiválasztását és a szokásosnál is...

Csók a pályán
MÜNCHEN — Furcsa közjáték előzte meg vasárnap az 1860 München–St. Pauli német másodosztályú focimeccset.
//
A kezdőrúgás előtt a 28 ezer néző meghökkenve leste, hogy egy fiatal pár futott a stadion gyepére.
...

Sandra Bullock az Oscar díj átadásán még férjéről áradozott, a legutóbbi hírek szerint viszont lemondta a londoni útját, ahol új filmjének premierjén vett volna részt. Az ok: „előre nem látható személyes okok”. Más szavakkal: a férje...

Alig takarta valami a Szombat esti láz 67 éves sztárjának testét! Pikáns fotókkal!
Létrehozva: 2008-11-04 07:00:00
Mindenki meglepődött azon, amikor a Szombat esti láz harmadik szériájának első...

Nagyon komoly érdeklődés mellett zajlik az ötödik Megasztár előválogatása a Millenárison. Csütörtöktől vasárnapig, napi 12 órában dolgozik a casting-stáb: a lenti részen, hol amúgy is akkor a tolongás, mint az akciós termékek pultjánál,...