A sarki csér élete folyamán akkora távolságot repül át, mintha háromszor oda-vissza megtenné a Föld-Hold utat - mutatták ki tudósok.
Az már eddig is ismert volt, hogy a tengerimadár-faj a legtöbbet vándorló élőlény a világon, azonban míg korábban általában 40 ezer kilométerre becsülték a csér által évente megtett utat, addig a legutóbbi mérések szerint ez meghaladhatja a 80 ezer kilométert is. Egy sarki csér akár 34 évet is elérő élettartama alatt ez 2,4 millió kilométert tesz ki, ami három Hold-látogatásnak vagy hatvan Föld körüli útnak felel meg - állítja egy dán-izlandi-amerikai-brit kutatócsoport az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent cikkében.
"Meghökkentő teljesítmény egy alig száz grammos madártól" - kommentálja az eredményt Carsten Egevang, a szerzőcsapat vezetője. A megfigyelt madarak átlagosan 70.900 kilométert repültek egy év alatt, az egyik által megtett út azonban elérte a 81.600 kilométert.
A kutatók apró, 1,4 grammot nyomó követőkészülékeket rögzítettek 11 sarki csér lábához, majd ezek segítségével egy éven át követték a vándormadarak útját grönlandi és izlandi költőhelyüktől az Antarktiszig és vissza. A madarak az Északi-sarkkör környékén, Izlandtól Alaszkáig fészkelnek, kihasználva a krillekben (világítórákokban), planktonokban és kisebb halakban gazdag nyári vizeket, majd a fagyos és sötét északi-sarki tél elől augusztus környékén levonulnak a Déli-sarkra.
Útjuk többnyire a kontinensek vonalát követi; egyes madárcsapatok Afrika, mások Dél-Amerika partjai mentén repülnek délre. Innen április-májusban indulnak vissza, és napi átlagban mintegy 520 kilométert repülve körülbelül negyven nap alatt érik el újra az Északi-sarkkört. Az északi utat S-alakban teszik meg, hogy kihasználva az uralkodó szélirányt energiát spórolhassanak.
Publikálás dátuma: 2010.01.13.
Forrás: www.impulzus.ro
Szerző: Torokalex
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Egy héttel a Pakisztánban pusztító áradások után a katasztrófa túlélőinek további nehézségekkel kell szembenézniük. Az eddig közel kétezer halálos áldozatot követelő árvizek után emberek milliói maradtak hajlék, élelem...

Káros-e a televízió a szemnek?
Ha tévénk jól van beállítva, nem rontja a szemet, a látást. Sokkal kevésbé erőltetjük szemünket tv nézéssel, mint olvasással, vagy varrással. A hosszabb ideig tartó koncentrált tv-nézés mégis...

Egy külügyminisztériumi jelentés és egy 2008 márciusi szerződés szövege szerint is fizetett 2,3 millió dollár előleget a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet épületéért az azt megvásárló cég, a pénznek azonban semmi nyoma. Az épület...

Dúl a harc a digitális televíziózással felszabaduló frekvenciákért
Javaslatot tesz hamarosan az európai uniós frekvenciaszabályozó hatóságok csoportja (RSPG) arra, milyen elvek szerint osszák el az Európai Unió tagországaiban a digitális...

Ilcsi Mama, a Szabad Föld Online házi időjósa – több évtizedes megfigyeléseire támaszkodva – elkészítette március havi időjárási előrejelzéseit.
1-jétől 3-ig csendes, néhol esős, enyhe időre számíthatunk.
4-től kellemetlen, szeles, zivatarokkal...

Jelentős felhajtóerőt adhat a recesszióba süllyedő amerikai gazdaságnak a jövő héten hivatalba lépő amerikai elnök, Barack Obama által javasolt, immár 800 milliárd dolláros költségvetési gazdaságösztönző-segítő terve.
"Ez önnmagában nem lesz...

Kommandós verseny
Kommandós versenyt rendeznek a sivatagban. A feladat az, hogy egy elrejtett tevét kell felkutatni. Elindul egy 40 fős amerikai kommandó.
Fél óra múlva hozzák a tevét.
- Hogy csinálták? - kérdi a zsűrielnök.
- Műholdjaink segítségével hamar...

Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina állítólagos románcáról írt csütörtökön a gondola.hu internetes portál. A cikk szerint a két politikus „története” 2007-ig nyúlik vissza, amikor még mindketten a 2006 őszi rendőri akciókat föltáró...

Gyerekként állatokat őrzött, néhány év múltán Társadalomtudományi Szakkollégiumot szervezett, jogi diplomája mellé szociológusit szerzett, látta már belülről a Parlamentet és a Miniszterelnöki Hivatalt is, teázott a brit miniszterelnökkel és benne...

Szombat este lesz a Billentyűsök éjszakája nevű koncert. A fellépés próbái sem teltek azonban eseménytelenül, hiszen Benkő László feleségét meg kellett műteni, ezért az Omega billentyűse a kórház és a próbahely között ingázott- írja a Blikk.
...