Domború pocakjával és szánhasználatával rossz példát mutat egészséges életmódból a Mikulás, inkább fogyókúráznia kellene, gyalog vagy kerékpáron járnia - állapította meg egy ausztrál kutató, akinek tanulmánya csütörtökön jelent meg a British Medical Journal című brit orvosi szakfolyóiratban.
Nathan Grills közegészségügyi kutató szerint epidemilógiai szempontból összefüggés van a Mikulás-kultuszt ápoló országok és azok között, ahol magas az elhízott gyermekek aránya. Mindazonáltal úgy vélekedett, korai még feltételezni ok-okozati összefüggést, még ha Mikulás alakja szerinte azt az üzenetet hordozza is, hogy "kövérség a jó humor és a kedélyesség szinonimája".
Grills emlékeztetett arra, hogy egyes országokban süteménnyel és brandyvel szokás várni a Mikulást, ami "persze rosszat tesz az alakjának és a háziak túlsúlyának is. Sokkal inkább arra kellene biztatni, hogy abból a répából és zellerből egyen ő is, amellyel a rénszarvast várják".
Kifogásolva, hogy egyes képeslapokon a Télapó ráadásul pipázik is, felidézte, hogyan gondolkodhat erről egy 12 éves gyermek: "dohányzik, nemsokára 99 éves lesz, és nem vitte el a tüdőrák".
A Mikulás más veszélyes tevékenységekkel is vádolható: amikor például rénszarvasszánján körülutazza a földet, soha sem köti be a biztonsági övet, és nem visel sisakot.
Világjárvány idején valóságos a veszély, hogy a Mikulás - bevásárlóközpontokban és utcákon tevékenykedő képviselői révén - elkapja vagy terjeszti az újinfluenza vírusát. "A Mikulás a fertőző betegségek potenciális hordozója" - mutatott rá Grills, aki egy tanulmányt idézve azt írta, hogy naponta átlagosan legalább tízszer köhögnek vagy tüsszentenek rá.
A kutató meglepődött azon, hogy "Mikulás-felvételkor" nem kérnek a jelentkezőktől egészségügyi alkalmasságit, és a saját Télapó-tapasztalatairól beszámolva megírta, hogy "csöpögő orrú gyerekek csókolgattak és ölelgettek, és soha nem adtak alkalmat arra, hogy két +ügyfél+ között megtöröljem az arcomat".
Grills szerint komoly kutatásokra lenne szükség arról, hogy a Mikulás milyen káros hatást gyakorol az egészségre, és milyen fertőzési kockázatot jelentenek a dublőrei. A kutató új Télapó-imázst javasol: karcsú, sportos embert, aki edzéssel készül a kemény decemberi megpróbáltatásra.
Publikálás dátuma: 2010.01.07.
Forrás: www.impulzus.ro
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Két ember meghalt, hármat eltűntként tart nyilván a rendőrség a hétfői vörösiszap-baleset helyszínein. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) legfrissebb helyzetjelentése szerint a baleset már összesen 7 települést érint. Ezek az OKF...

banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
hvtm virtuáltuning
Frissítve:...
banner( 6008, 882, 160, 600, 0, 10 )
banner( 20005, 1350, 160, 290, 0, 10 )
banner( 10106, 1376, 160, 290, 10, 10 )
document.write('');
hvtm virtuáltuning
Frissítve:...
A londoni Wood & Co. tanácsadó és elemző ház szerint akár még az idén elképzelhető Magyarország ERM-II-es csatlakozása, ha pedig mélyül a recesszió, az IMF lép közbe. Az óvatosnak mondott adóreform is segíthet, a már egy hónappal ezelőtt 310 forintos...

Délre kaptam időpontot a nőgyógyászhoz, örültem, hogy délelőtt viszonylag stressz-mentesen fel tudok készülni majd az eseményre. Reggel azonban telefonhívást kaptam a rendelőből, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék lenni. "Persze, ott leszek" mondtam a legnagyobb nyugalommal, és csak...

1) Bajusz
---------
Egy férfi mondja a barátjának tűnődve:
- Ha az a kis bajusz nem lenne, pont úgy néznél ki mint az anyósom...
- Nincs is bajuszom!
- De neki van...
-----------
2) Kinek mi
-----------
A fiatal menyasszony még nem tudja, hogy mitől döglik a légy, ezért elmegy
egy orvoshoz érdeklődni:...

A válság lecsengésével elhúzódó recesszió veheti kezdetét hazánkban is, ami az álláshelyek csökkenésével, a munkanélküliség növekedésével jár sajnos együtt – immár nem csak egyes közgazdászok, hanem a kormányzat...

''Soha ne becsüld le az autópályán száguldó DAT kazettákkal megrakott teherautó sávszélességét''
''A katona, ha valaki mozog annak szalutál,ha valami nem mozog, azt odébb viszi, ha nem lehet odébb vinni, akkor lefesti...''
"A teve olyan ló, amelyet a Microsoft...

Teszt: Subaru Forester 2.5 XT Trend
Az autóipar annyira gyorsan változik, hogy nehéz olyan modellt találni, amely egy évtizeden át megőrizte jellegét és hangulatát. Noha részleteiben változott, a Forester mégis a ritka kivételek egyike.
...

Rendkívül ízletes és kiadós meggyes sütemény tiroli módra.
Elkészítéséhez: 50 dkg mirelit leveles-vajas tészta, 1 kg meggy, 1 teáskanál őrölt fahéj, 1 mokkáskanál törött szegfűszeg, ízlés szerint cukor, 10-15 dkg tört piskótamorzsa...

Gazdagokkal jobb az ágyban
Deluxe Magazin |
Címkék: milliomos, luxus, gazdag, szex
A legújabb felmérés szerint a méret igenis számít, ha nem is abban az értelemben, ahogy a legtöbben gondolják. Ha a...
Gazdagokkal jobb az ágyban
Deluxe Magazin |
Címkék: milliomos, luxus, gazdag, szex
A legújabb felmérés szerint a méret igenis számít, ha nem is abban az értelemben, ahogy a legtöbben gondolják. Ha a...