Hozzávalók:
15 dkg Zala felvágott vagy sonkás felvágott v. sonka
6 főtt tojás
2 ecetes uborka
1 fej lila hagyma (de lehet másik is)
2 evőkanál tejföl és 3 evőkanál majonéz- ezt a két hozzávalót ki kell keverni
1 dl víz
1 húsleveskocka
3 tk. zselatin
Elkészítés:
A 15 dkg felvágottat apró kis kockákra vágjuk, a hagymát, tojást és az uborkát is. Az apróra vágott hozzávalókat bele teszem a tejfölös masszába (2 evőkanál tejföl,3 evőkanál majonéz).
Közben 1dl vízben 1 húsleveskockát fel kell főzni és a tűzről levéve 3 teáskanál zselatint rakni bele. Hűtöm és a masszával összekeverem, folpackkal kibélelt őzgerincformába öntöm és berakom a hűtőbe.
Publikálás dátuma: 2010.01.05.
Forrás: saját
Szerző: elvi71
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Mint arról ma már beszámoltunk, Kisteleki István az MLSZ eddigi elnöke ma azonnali hatállyal lemondott a tisztségéről.
A nap további eseményeiként a küldöttek ezután két új elnökségi tagot is választottak. Garancsi István, a Videoton FC, és Tarsoly Csaba, a...

Családi tragédia Eleken: ütötte, rúgta a feleségét...
A kórházban belehalt sérüléseibe az a férfi, akit saját gyermeke szúrt mellbe Eleken, mikor apja az édesanyjára támadt.
Kedden történt az eset a Békés megyei kisvárosban: az ittas...

Norbi: Csernus 30 ezerért üvöltött velem!
Még életében nem járt pszichiáternél Schobert Norbi, de miután kiderült veleszületett betegsége, többen ajánlották neki, beszélgessen Csernus Imrével.
Schobert Norbi nagy reményekkel indult a...

Bevérzett Eszenyi Enikő torka, kétséges, meg tud-
e szólalni a Megasztár döntőjében.
Súlyos hangszálgyulladás miatt szigorú némaságra ítélték Eszenyi Enikőt! A színésznőnek orvosai megtiltották, hogy beszéljen, éppen ezért már a szerdai...

A The New York Times amerikai lap Barack Obama pénzügyi csomagja kapcsán megjegyezte: az Egyesült Államok államadóssága 2011-re GDP-arányosan elérheti a jelenlegi magyar mutatót, amely a tékozló költekezés és a "központilag tervezett pazarlás" maradványai miatt...

Minden szívnek kell egy társ,
Kit éveken át hűen imád.
Minden társnak kell egy szív,
Kiben hihet,bízva bíz.
Minden szív csak arra vár;
Hű társra vajon mikor talál?
Éa amikor megtalálta:
Honnan tudja hogy őt várta?
Ő lenne a nagy szerelem?
S engem szeret egy életen?...
Minden szívnek kell egy társ,
Kit éveken át hűen imád.
Minden társnak kell egy szív,
Kiben hihet,bízva bíz.
Minden szív csak arra vár;
Hű társra vajon mikor talál?
Éa amikor megtalálta:
Honnan tudja hogy őt várta?
Ő lenne a nagy szerelem?
S engem szeret egy életen?...
Első vacsora
A lány megkérte barátját, hogy péntek este menjen át és vacsorázzon vele és a szüleivel. A lány bejelentette a fiúnak, hogy ezután a nagy esemény után oda szeretné adni a szüzességét. Nos, a fiú el volt kápráztatva, de mivel...

Agyonvert gyíkokkal etette a krokodilt a kisfiúEgy hétéves kisfiú átmászott az állatkert kerítésén, és hidegvérrel öldösni kezdte az állatokat, hogy a krokodillal etesse meg a kővel agyonvert teknősöket és gyíkokat.
...

• 50 dkg mandarin
• 5 dl vodka
• 2 rúd fahéj
• 1 rúd vanília
• 25 dkg cukor
• 3 dl víz
A mandarinok héját tisztítsd meg alaposan, majd hámozd le vékonyan, hogy ne legyen rajta fehér rész! A fele adag mandarint szedd gerezdjeire és tedd egy...

A tökéletes női orgazmusért
2008. 10. 31. 18.31
Oké, már jó ideje az előjátékon dolgozol, remélhetőleg beindult a csaj, szóval épp itt az ideje, hogy fizikailag is belemássz! Mielőtt a kedvenc és tuti biztos szex- pózba...