A természetesen és helyesen nevelt gyermekkel az úgynevezett veszélyes serdülő korban nem sok bajunk lesz. A természetesen élő és táplálkozó ifjúnál a korai nemi élet, a dohány, az alkohol és egyéb veszedelmek nem jó talajra találnak. A sós húsokkal, fűszeres és zsíros ételekkel élő gyermek szinte kívánja majd az alkoholt. Az ilyen hibás étkezések után a gyermek egész nap szomjazik, torka száraz, nyelve, garatja izgatott, kívánja a bort, a sört, a dohányt.
A gyermek és az ifjú szervezetének ezen rettenetes nagy mérgeit, amelyeket minden igazi, önzetlen gyermekbarátnak a gyermek szájából erőszakkal kellene kiragadnia. És valóban, az antialkoholistáknak, ezen önzetlen emberbarátoknak, itt kellene kezdeniük propagandáikat, a természetes, helyes táplálkozáson és életmódon. Mert valóban a sós, paprikás, „finom” gulyáshús elfogyasztása után nehéz azt kívánni az embertől, hogy vizet igyon, és ha már mi, felnőttek, vétkezünk is néha ez irányban, legalább ne adjunk alkalmat, hogy az ilyen hibás ételek nyújtásával úgyszólván belekergetjük gyermekeinket az alkoholizmusba.
Annyi bizonyos, hogy a kevésbé fűszeres ételeket fogyasztó gyermek kínzó szomjúságot legfeljebb nagyobb testi fáradtságkor vagy nagy melegben érez. Ekkor is víz után kívánkozik. Míg a fűszeres, sós húsok után nemcsak, hogy megkívánja a szervezete az alkoholos italokat, de a dietika tanai, a világ első egyetemén a császári tanácsosok, a tudományok a sokszor kitüntetett férfiai ajánlják az alkoholt a zsíros, fűszeres, ételek után!
Ilyen szomorú sorsa csak az igazságnak lehetne, ha ezek az apostolok maguk nem szenvednének a helytelen táplálkozással szerzett sokféle betegségben.
Hegymászás, úszás, napfürdő, csónakázás, gyaloglás, szánkázás, labdázás, okosan űzött sport (nem zárt, cigarettafüstös tornahelyiségben, ahol az „öregek” a sarokban szivarozva blattoznak), kerti munka, esetleg valamely egészséges ipar, vagy gyűjtő szenvedély, (növény, ásvány, lepke) fogják a természetesen élő gyermek szabad óráit kitölteni.
Rossz, kedvezőtlen időben, amit különben a természetesen élő gyermek igen keveset fog egy esztendőben találni, esetleg zene, vagy jól megválasztott szépirodalom, festészet, kézimunka, bélyeggyűjtés, vagy egyéb, lesz a gyermek szórakozása. Az ilyen ifjú prüszkölni fog a kávéház füstös, bűzös levegőjében, és kikívánkozik a friss levegőre a szabad ég alá. Az ilyen életmódra valóban csak a dohánytól és az alkoholtól elkábult, helyes ítélőképességétől megfosztott, rossz, természetellenes nevelés folytán elromlott idegrendszer hajlamos!
Hol vannak ma már azon ruganyos járású, piros-pozsgás, egészséges aggastyánok? Lámpával kereshetjük őket világos nappal. Az ifjúság sápadt, fejletlen és unott. Arca vonásairól lerí a korai vénülés és életuntság minden jele. Gyönge, energia nélküli szervezetük kitűnő táptalaja mindenféle betegség csírájának.
Csak alkalom kell hozzá, és minden kórokozó baktérium ellepi testünket, mint a rothadt ételt a penész.
Ez kihat mindenre. A társadalmi életben hiányzik az egészséges ember legszebb ösztöne, a szeretet. A munkában, a felületesség, a művészetben az üresség a jellemző. Hiányzik az egészségesen, helyesen nevelt ember jellem, tudása és munkaereje.
Publikálás dátuma: 2009.11.10.
Forrás: http://www.donna.hu
Szerző: aniram
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Kedden többnyire erősen felhős vagy borult ég lesz felettünk.
Kevés napsütés inkább csak az Északi Észak-Keleti országrészben várható.
Helyenként párás,ködös marad a levegő.
Zúzmara lerakódás és hószálingózás...

Az Amerikai Úszó Szövetség három hónapra eltiltotta a pekingi olimpián nyolc aranyérmet szerző Michael Phelps-
t a versenyzéstől, mert nemrégiben megjelent róla egy kép a brit bulvársajtóban, amelyen éppen marijuanát szív.
A...

Közelmúltbeli története egyik legnépszerűbb modellje, az Octavia Tour új generációját mutatja be a Škoda. Az újdonságot elődjéhez képest jelentősen felfrissített design, teljesen új fejlesztésű belső tér, valamint felszereltségi csomagjai és motorjai...

Még ebben a hónapban Magyarországra hozzák az Aranykéz utcai robbantásos merénylettel gyanúsított Josef Rohácot – tudta meg a hirado.hu.
A kiadatásról szóló döntés a napokban vált jogerőssé. A cseh és a magyar hatóságok már csak a...

Sok valótlanságot állított az a pécsi egyéni vállalkozó, akinek nyugtaadásra vonatkozó ellenőrzése a napokban bejárta a sajtót - állítja az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), amely részletesen ismerteti a történteket,...

168 Óra Online írása
Címkék: forint erősödés bukás BUX
A történelmi bukás után feltápászkodik a forint
A tavalyinál 48 százalékkal alacsonyabban áll a BUX
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos részvényindexe - korábbi...

Vigyázzunk házi kedvenceinkre
Az óévbúcsúztató vigadalomban elsütött petárdák és tűzijátékok miatt sok házi kedvenc riadtan szalad világgá. Kutyák és macskák pusztulhatnak el a szilveszteri esztelen petárdázás miatt.
A kutyák a...

Állománygyűlésre hívta Hende Csaba a katonai „titkosszolgálatok” tagjait. A legfőbb fejeket gyorsban lecserélte a kormányzat, hiszen mennie kellett a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatójának, Madarász Károly altábornagynak helyettesével együtt, de ugyanígy...

Az MLSZ fegyelmi bizottsága mai ülésén foglalkozott a Ferencváros zalaegerszegi bajnokiján kiállított Dragóner Attila ügyével, s a testület a tárgyalás megtartása után érvényben hagyta a zöld-fehérek védőjére eredetileg kiszabott, két...

Királynőnek járó kiszolgálást és bánásmódot követelt magának Liptai Claudia az egyik szegedi, négycsillagos wellness-szállodában, írja a Blikk.
A Megasztár műsorvezetője azonban elvetette a sulykot, amikor azzal a kéréssel állt elő a hotel...