Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon
kórteremben.
Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy
órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.
Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi
volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az
ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a
családról, feleségről, gyerekekről, a
katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az
szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az
ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült,
azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni
a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti
világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után
szinte csak ezek a színes beszámolók tartották
életben, már alig várta őket, ez volt minden
változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett.
Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és
gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta.
Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások
mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az
ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta
le a kinti világot, a másik, folyton fekvő
behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a
parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a
zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az
ablak melletti embert élettelenül találta az
ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.
Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső
ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban
fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe
helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé
fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak
egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi
történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy
olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem.
Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Tanulság a saját szemszögemből megítélve:
Igazi boldogság boldogabbá tenni
másokat. A vak ember mindig színesebbnek látja a világot, mint a látó ember. Többet értékel belőle. A látó ember elrohan a világ szépsége mellett. Ez a szomorú valóság!
Neked mi a véleményed?
Üdv!
Publikálás dátuma: 2009.11.07.
Szerző: Szocsirma
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Megválasztják az MDF új vezetését, valamint döntenek a politikai erő új elnevezéséről is az MDF mai országos gyűlésén.
Makay Zsolt, az MDF elnöke pénteken az MTI-nek elmondta, tavaly június óta ideiglenes vezetése volt a pártnak, ezért kell most megválasztani...

Valóban megromlott Liptai Claudia és Gesztesi Károly házassága? A pletykák szerint igen. A StoryOnline olvasói a héten a népszerű házaspárról szóló cikkekre voltak a legkíváncsibbak. Azok kedvéért, akik lemaradtak a legfrissebb hírekről, most összefoglaljuk...

KÖZP.REMÉNYKEDJÉL KÓRHÁZ
...
KÖZP.REMÉNYKEDJÉL KÓRHÁZ
...
Hozzávalók:
5 db tojás,
20 dkg cukor,
1 citrom reszelt héja,
25 dkg liszt,
1 cs. sütőpor,
1-2 kanál kakaópor,
16 dkg margarin,
1/2 liter tejszín,
1 gesztenyemassza,
1 kis csomag zselatin (vagy 2 habfixáló),
2 cs. vaníliás cukor.
Tészta elkészítése:
A margarint...

Kiraboltak egy bankot Nyíregyházán
Index/Független Hírügynökség - ugyelet@mail.index..hu
| 2009. 02. 02., 15:54 | Frissítve: 7 órája
Néhány órával a...
Kiraboltak egy bankot Nyíregyházán
Index/Független Hírügynökség - ugyelet@mail.index..hu
| 2009. 02. 02., 15:54 | Frissítve: 7 órája
Néhány órával a...
Az egy éve az Egyesült Államokban élő színész nemrég egy filmforgatás miatt hazalátogatott, és ha már itthon volt, egy olyan sportot is kipróbált, amire régóta vágyott: igazolt tereprali versenyző lett. Kamarás egyelőre nem indult versenyen, de hamarosan erre is sor...

Hosszú éveken keresztül Győzike is rajta volt az APEH feketelistáján. Tavaly ősszel már tízmillióval tartozott az adóhatóságnak. Ugyanakkor a showman nagy lábon élt – az egész ország szeme láttára. Ő maga mutatta be a kamerák előtt családi házukat,...

Viccek
Egy férfi elmegy az orvoshoz, mert feldagadt a lába. A doktor megvizsgálja,
majd a kezébe ad egy nagy szem tablettát.
- Várjon egy kicsit, hozok vizet - mondja a doki és kimegy a szobából.
A beteg nagyon türelmetlen, hamar megunja a várakozást. Odasántikál...

Nobel-békedíjat
2008.10.10. péntek 11:24
Martti Ahtisaari finn békeközvetítőnek ítélték oda pénteken az idei Nobel-békedíjat.
...
Nobel-békedíjat
2008.10.10. péntek 11:24
Martti Ahtisaari finn békeközvetítőnek ítélték oda pénteken az idei Nobel-békedíjat.
...
Roberto Cavalli újabb irányba nyitott: házi állatoknak tervez ruhákat és kiegészítőket! Roberto Cavalli Pets elnevezésű kutyák számára tervezett killekció Eva Cavalli állatok iránti rajongása ihlette!