Drága Szüleim!
Már 3 hónapja itt vagyok az egyetemen, és még nem írtam Nektek. Nagyon szégyellem magam, de ígerem, hogy most mindent bepótolok! De mielőtt még folytatnám a levelet, kérlek, üljetek le! Semmi esetre se olvassátok tovább a levelet állva!! Már majdnem teljesen rendbe jöttek az égési sérüléseim, és a sokkot, amit az okozott, hogy ki kellett ugranom a negyedik emeletről, szinte egészen kihevertem. Csak 2 hetet kellett a kórházban feküdnöm, már majdnem jól látok, és az a szörnyű hányás is csak egy héten egyszer jön rám. Mivel a tüzet én okoztam, 1 milliót kell fizetnünk az egyetemnek a károkért, de ez mind semmi, hiszen az a lényeg, hogy életben maradtam. Az volt a szerencsém, hogy a szemközt lakó férfi észrevette, mi történt, és kihívta a mentőket és a tűzoltókat. Ő volt, aki aztán meglátogatott a kórházban, és mivel, nem volt hova mennem (a szobám hamuvá égett), olyan kedves volt, hogy felajánlotta, lakjam vele. Egyszobás lakása van, de azért nagyon jól megvagyunk. Ő vagy kétszer olyan idős, mint én, de őrülten egymásba szerettünk, és össze szeretnénk házasodni. Még nem döntöttük el, hogy pontosan mikor, de még azelőtt megtartjuk az eskuvot, mielőtt túl feltünővé válik, hogy terhes vagyok. Bizony drága szüleim, anya leszek!!!
Tudom, hogy alig várjátok már, hogy nagyszülők lehessetek, és biztos vagyok benne, hogy a kisbabákat (merthogy hármas ikrek leszenek) azzal a szeretettel fogjátok körülvenni, amivel engem is kiskoromban. Az egyetlen dolog, ami egy kicsit késlelteti az esküvőnket az egy fertőzés, amit a vőlegényem szedett össze valahol. Emiatt most megint kórházban vagyunk, mert persze én is elkaptam, de már sokkal jobban vagyunk az antibiotikumoknak köszönhetően, amit vénásan adnak nekünk. Az orvosok valami szifilisznek hivják a betegséget, azt hiszem.
Tudom, hogy a férjemet tárt karokkal fogadjátok majd, és hamarosan olyan lesz majd, mint egy igazi családtag. Nagyon kedves ember, és bár nem végezte el a 8 általánost sem, rendkívül ambíciózus. Természetesen más vallású, mint mi, de tudom, hogy milyen toleránsak vagytok, és így az sem fog titeket zavarni, hogy sötétebb a bőre, mint a mienk. Biztos vagyok benne, hogy legalább annyira fogjátok majd szeretni, mint én!!! Mivel nagyjából a ti korotokbeli, biztos nagyon jól kijöttök majd egymással, ha majd hazaköltözünk hozzátok a gyerekekkel (mert hát a mi lakásunk túl kicsi ennyi embernek). Az ő szülei is nagyon rendes emberek, azt hiszem, az apja valami híres kábítószercsempész Afrikában, ahonnan a jövendőbelim is származik...
Most, hogy már mindenről részletesen beszámoltam, azt hiszem itt az ideje, hogy bevalljam nektek, hogy nem égett le a lakásom, és így nekem kutya bajom, nem is voltam kórházban egy napot sem, nincs se vőlegényem, se szifiliszem, se semmilyen néger pasim. Az igazság az, hogy meghúztak analízisből meg makroból, és kettest kaptam informatikából, és csak azt szerettem volna tudatosítani bennetek, hogy vannak ennél a világon sokkal rosszabb dolgok is!
Sokszor csókol
Lányotok
Publikálás dátuma: 2009.10.29.
Forrás: http://www.faviccek.hu
Szerző: Kriszti1996
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Valószínűleg öngyilkos lett az a 17 éves fiatalember, aki szerdán délelőtt vérfürdőt rendezett egy württembergi kisváros, Winnenden iskolaközpontjában. Korábban úgy lehetett tudni a rendőrök lőtték le.Az eset után sokáig arról lehetett értesülni, hogy a...

A családok általában meghívott segítővel szüretelték le a szőlőt, cserébe a tulaj vendégül látta őket, a szőlőből meg a mustból pedig kóstolót vihettek haza. A szőlőszüreteléshez tartozik a szüreti felvonulás és bál, mely időtartamára még a...

Az előjáték során megszólal a lány:
- Nyom a pecsétgyűrűd.
- Az nem a pecsétgyűrűm, hanem a karórám.
Az orvos behívja a várószobában üldögélő férjet a rendelőbe:
- Nézze csak, uram - mondja - megpróbálok finoman, tapintatosan fogalmazni. Szóval...

Weiszdorn Róbert az előzetes letartóztatásban öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László nevében is bocsánatot kért a 2002-ben elkövetett móri bankrablás nyolc halálos áldozatának hozzátartozóitól, valamint a saját...

A feleség jó későn tér haza bevásárló körútjáról és mit tesz Isten, in flagranti találja férj urát egy ifjú hölggyel. Óriási patália, asszony előrángatja a bőröndöt, és röpke csomagolás után épp elviharozna,...

<script
type="text/javascript"
src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=28921&amp;nah=!ie&ord=35473544"></script>
var sysuri = "/sport/jegkorong/20090208-presztizscsataval-bucsuzik-a-hokicsapat-rigatol.html"
var logoText = "[origo]"
var logoLink = ""
var logoImg = ""
function SendToFriend() {
...

Két műsorvezetőjétől búcsúzik az RTL Klub Reggeli csapata. Lilu és Mónika miatt Horváth Éva és Peller Mariann tűnik el a képernyőről – írja a Bors.
– Külkereskedelmi diplomám van, beszélek két nyelven felsőfokon, szültem két gyereket, elváltam, együtt...

Nemrég tettlegességgel reagált Némedi Mari vádjaira Black: mint megírtuk, a Reggeli stúdiójában, amikor a nő bántóan nyilatkozott róla, Black letépte Mari parókáját.
„Nagy meglepetésemre nem ültünk egy asztalnál, mert Ő nem vállalta a...

FÖLDÖNKÍVÜLI ÍRÁSJELEK ÉS PIKTOGRAMOK
Valamikor 1975-ben történt, hogy Erdélyben leszállt egy földönkívüli ûrhajó, kb. száz szemtanú elõtt. Utasai a helyszínen hagytak egy hermetikusan lezárt vasdobozt, amely belül
kis rekeszekre,...

Növekvő munkanélküliségre és inflációra számít a lakosság többsége, de nem csökkent jelentősen a hitelfelvételi kedv – derül ki az Ecostat konjunktúra-előrejelzéséből. 2001 óta nem tesznek félre pénzt ennyire kevesen, számos...