Sírva vigad a magyar

- Sír a magyar, ha nincs munkája, panaszkodik akkor is, ha van. Ön szerint ez miért van így?

- Az elmúlt években gyakran hallhattuk azt a kifejezést, hogy a magyar ember panaszorientált. Szoktuk is mondani: sírva vígad a magyar. Ha ezt lefordítjuk a pszichológia nyelvére, akkor jól megfigyelhető, hogy a panaszkodás nagyon szoros összefüggésben van a már korábban említett kudarckerüléssel.
A külvilághoz való viszonyát tekintve az emberek két nagy csoportját különböztetjük meg.

Vannak az úgynevezett problémaorientált emberek és a feladatorientáltak. A problémaorientált embernek, ahogy az a nevében is benne van, egy adott helyzetben, dologban, élményben, azonnal a hiányt, a gondot, a problémát látja meg. Mivel ez a beállítódás mintakövetés útján alakul ki, már nagyon korai életkorban elsajátítják a gyerekek. A problémaorientált ember azonnal a problémát veszi észre. Azonnal felelősöket keres, és fontos számára a büntetés ténye, és a mértéke. Gyakran kezdi a mondanivalóját úgy, hogy „az a baj, hogy”, „az az igazság, hogy”, „ezt nem így kell”, és hasonlóan gyakran címkézik, minősítik a környezetüket.

A másik csoport, ahogyan a nevében is benne van, elsősorban a feladatra koncentrál. Azt méri fel először, hogy milyen az adott helyzet, milyen erőforrások állnak a rendelkezésre, és azokat hogyan lehetne a leghatékonyabban felhasználni az optimális megoldás érdekében. A feladatorientáltak abból indulnak ki, hogy mi az ami van, és mit kell tenni. Nem lehetünk elégedettek azzal, hogy ma Magyarországon tíz emberből közel nyolc problémaorientált. Ez hatalmas szám!

–  Mit gondol, szeretnek a magyarok dolgozni, vagy csak dolgoznak, mert muszáj? 

- Szeretek dolgozni - azt jelenti, hogy a munka egyfajta jutalom, örömforrás számomra, olyan feladatot végezhetek, ami a személyiségemnek megfelel. Akkor szeretek dolgozni, ha az adott feladatra, és általában a munkára motivált vagyok, a munka számomra az önkifejezés eszköze. Ha ezek valakiben nincsenek jelen, akkor jellemzően csak a pénzért dolgozunkk, és azt nézzük, hol tudunk a legkevesebb munkával a legtöbbet keresni.

- Ön szerint kellően motiváltak ma a magyar emberek a munkára?

- Ha rápillantok a magyar társadalomra – bár amikor lehet, kerülöm az általánosítást –nem vagyok kellően elégedett, mert a munkám során indokolatlanul sok embert látok, akik nem szeretik a munkájukat, akik a munkavégzést szükséges rossznak tartják. Én ezt a pszichológiai szemszögből azért tekintem aggasztónak, mert ha ez így van, akkor az egyén az életének nagyon fontos részét nem szereti. Az életünknek három fontos része van: a munka, a társas-közösségi szféra, és a magán- intimszféra. Hogyan lehet nyolc órát eltölteni egy munkahelyen, úgy, hogy alig várjuk végét, hogy végre haza mehessünk?! Ha kicsit sem leljük örömünket a munkánkban? Ez három életterület egyike, és ha ennek öröme hiányzik az életünkből, akkor az a másik két életterület minőségére is rányomja a bélyegét, ami hosszútávon nagyon bomlasztóan hat.

- A magyar ember azt panaszkodik, mennyire sokat dolgozik, mennyi a munkája. Mégis felmérések szerint a lakosság átlagban napi 4-5 órát néz tévét. Valóban sokat dolgozunk akkor?

- Ezt leválasztanám a munka világáról, és a magyar emberre nem azt mondanám, hogy túl sokat dolgozik, hanem azt, hogy túl keveset pihen. Túl keveset pihen jól. Viszont tényleg azt mondom, hogy van egy réteg Magyarországon, aki ténylegesen nagyon sokat dolgozik, de a kérdés inkább az, hogy valóban sok időt tölt a munkájával a magyar, vagy inkább túl sok időt tölt a munkahelyén? Mert a kettő nem ugyan az. Ha az időmérleget nézzük, akkor kiderül az, hogy a hosszú munkaidő nem jelent automatikusan hosszú munkavégzést is, mert hiszen sok a beszélgetés a kollégákkal, kávézás stb. Így tehát a hosszú órák eltöltése a munkahelyen nem biztos, hogy tényleges munkavégzést is takar, minden ott töltött percben.