Análisan és orálisan is megerőszakolta a 13 éves kislányt a beteg zsidó
A kislányt anyja hagyta egyedül a rendezővel egy fotósorozat elkészítése közben. „Azt mondta, lefotóz a jakuzziban, s hogy vegyem le a blúzomat és a melltartómat, mert vizes lesz” – vallotta akkor Samantha. „Később megkért, hogy üljek bele a vízbe, de vegyem le a bugyimat is, mert nem szabad ruhástul bemenni. Csinált pár fotót, aztán bement a fürdőszobába, és meztelenül jött vissza. Beült mellém a fürdőbe, átfogta a derekamat, és meg akart csókolni. Aztán a lábam közé dugta a fejét, és percekig ott csókolgatott. Én mondtam, hogy ki akarok jönni a vízből, ő hagyta, de utánam jött.”

Samantha GeimerA rendező végül a nappali kanapéján erőszakolta meg Samanthát. Vallomása szerint Polanski a behatolás után megkérdezte, szed-e fogamzásgátló tablettát, s amikor a lány nemmel válaszolt (és rendszerint 13 éves lányok nem is szoktak - a szerk.), análisan közösült vele, hogy ne ejtse teherbe.
Samantha a rendőröknek azt mondta, a rendező befejezett közösülést hajtott végre, s ezzel a szexuális zaklatásból nemi erőszakká minősült át az eset.
Bár klasszikus értelemben nem volt szó nemi erőszakról, a kislány állította: félt a rendezőtől, és azért hagyta magát. (Ráadásul itt nincs is szó arról, hogy drogokat adott be neki a pedofil zsidó - a szerk.) Hiába nem teperte le a rendező, egy 13 éves gyermekkel közösülni akkor is erőszak, ha az illető fizikailag nem áll ellen.

Az áldozat 13 éves korában
Publikálás dátuma: 2009.10.18.
Forrás: http://www.kuruc.info
Szerző: Tinaa
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Kerek
Jean kölcsönkér informatikus barátjától:
- Ne haragudj, kölcsön tudnál adni egy ezrest? Visszaadom, amint tudom...
- Rendben, de adok inkább 1024-et, hogy kerek legyen...
Értékeld Te is! (most 2.74/5)
Ecet
Nyuszika bemegy a boltba.
- Ecetet kérek!
- Sajnos nyuszika mi nem tartunk ecetet, ez egy...

Kezdő háziasszonyok és főzőcskéző urak is kipróbálhatják!
Süteményrecept (gyesen lévő anyukáknak)
Távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és melegítsük a sütőt 160 °C-ra. Gőz felett olvasszunk meg 10 dkg margarint. Ismét távolítsuk el a...

Nyugdíjas szolidaritás címmel tartott rendezvényt az MSZP vasárnap Budapesten. A párt miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila a rendezvényen azt ígérte: az MSZP évente megduplázná a méltányossági nyugdíjkassza összegét, a megfelelő gazdasági...

Botrány a mentőknél: TBC-s ápolót alkalmaztak Budapesten!
2009. február 28. 11:29 | Forrás: STOP
nyomtat | elküld
Mentőautók az OMSZ Markó utcai Központi Mentőállomásánál
Aktív, tehát fertőzésveszélyes személyt vettek fel majd...

Ördög Nóri szűrét a férje rakta ki
2009.01.13. 06:15
Megdöbbentő hírek keltek szárnyra Ördög Nóra és Rubin...

A népszerű humorista ugyanis gyerekkorától fogva drámai szerepeket játszó színművész akart lenni. Mindezt részletesen elmeséli Jókedvet adj! című életrajzi könyvében, amely április 20-án jelenik meg.
„A Madách...

Simogat, nyög, hörög a Greenpeace erdeje
Kapcsolódó hírek:
A túlnépesedés árt az erdőknek
Erdőtűz Kaliforniában: több száz embert evakuáltak
Tüzes ív az esőerdőkért
Kapcsolódó linkek:
A Greenpeace története
A...

Így kezeld a párkapcsolati konfliktust! - A szakértő tippjei
Tévhit, hogy a jó párkapcsolat jellemzője a viták hiánya. Ha megtanultok kedveseddel konfliktust kezelni és megfelelően vitatkozni, az segíti a kapcsolat fejlődését, személyes szabadságotok kiteljesedését. Csak...

Versenyben maradt az Orcar-díjra való jelöltségért a Muhi András vezette magyar Inforg Stúdió és Gryllus Dorka színésznő közreműködésével készült hivatalos bolgár nevezés. A Sztefan Komandarev által rendezett bolgár mozi az argentin, az ausztrál, a...

Csúcson az aranyár a görög válság miatt. Az európai segélycsomag ellenére a londoni tőzsdén tovább emelték a görög államcsődkockázat miatti felárat. Az Európai Unió külügyminiszterei Brüsszelben keresnek megoldást a görög...