Szülészorvos, karján az újszülöttel, kérdezi az anyukát:
- Mondja, asszonyom, volt ezelőtt Önnek a férjén kívül mással is szexuális
kapcsolata?
- Miért, nyerít?
***
Pasas felmegy egy prostival a szállodába. Amíg fürdik, a kurva mindenét
ellopja és távozik. A pali kiáll az erkélyre és az elszaladó kurvára mutatva
kiabál:
- Emberek, b*sszák meg, ki van fizetve!
***
Két körzeti megbízott sétálgat a falusi patak partján. Látják, hogy Mari
néni fej egy tehenet, amelyik a patakból iszik. Közben Józsi bácsi simogatja
a tehén nyakát. Azt mondja az egyik a másiknak:
- Te komám, látod milyen jó gép ez? Beszívja a vizet, hátul pedig tejet ad
ki. Vegyünk egyet!
Másnap vesznek egy tehenet. Leviszik a patakhoz. Az egyik rendőr belenyomja
az állat fejét a vízbe, miközben a másik iszonyatosan rángatja szegény állat
tőgyét. A tehén fullad is, fáj is neki, ezért kipattint egy lepényt a
hátsójából. Csodálkozva mondja a hátsó rendőr:
- Te komám, ne nyomjad már annyira mélyre, mert ez már az iszapot szívja!
***
Vasárnap reggel a házaspár az ágyban lustálkodik, és a férj elkezd a feleség
körül matatni. Finoman megcirógatja az oldalát, aztán megérinti a derekát,
lenyúl a combjához. Az asszony kéjesen nyújtózni kezd:
- Egy kicsit feljebb... Egy kicsit lejjebb...
Erre a férje abbahagyja a motoszkálást. A feleség csodálkozik:
- Mi történt, miért hagytad abba?
- Megtaláltam a távirányítót.
***
Matula bácsi sorban fogja a halakat, Tutajos semmit.
- Matula bácsi, mi van a horgodon?
- Kukac.
Másnap Tutajos kukaccal a horgán nem fog semmit. Matula bácsi sorra fogja a
halakat.
- Matula bácsi, mivel horgászol?
- Kukoricával.
Másnap Tutajos kukoricával sem fog semmit, Matula bácsi megint sorban szedi
ki a halakat.
- Matula bácsi, ma mi van a horgodon?
- Kukac.
- Mondd, hogy döntöd el, hogy melyik nap mi a csali?
- Felkelek reggel, ha balra dűl a farkam, akkor kukac, ha jobbra, akkor
kukorica.
- De Matula bácsi, nekem úgy áll reggel a farkam, mint a cövek.
- Hülye vagy fiam, akkor dugni menjél, ne horgászni!
***
Egy szőke nő bemegy a közértbe és elkezdi rakosgatni a kosarába az
uborkákat. Nyolc, tíz darabot belerak a kosárba, majd kiveszi. Ezt
megcsinálja négyszer, mire odamegy hozzá a biztonsági őr és megkérdezi,
miért csinálja ezt. A szőke azt feleli:
- A kozmetikusom azt mondta, hogy a bőrömnek jót tesz az uborkapakolás.
***
A paraszt bácsi elmegy Pestre egérfogót venni, mert sok az egér a házban.
Ajánlanak neki egy faegeret, amit le kell tenni a földre és eltűnnek az
egerek. Megveszi, majd otthon leteszi a padlóra. Reggel megdöbbenve látja,
hogy a faegér mellett van egy kupac döglött egér. Megint felmegy Pestre a
boltba.
- Miért jött bácsi, nem használt a faegér?
- De, nagyon jól működik. Azt szeretném kérdezni, hogy facigányuk nincs-e?
***
A férj frissen megfürödve jön ki a fürdőszobából és félreérthetetlen
gesztussal bújik be az ágyba az asszony mellé. A nő persze rögtön jön a
kifogással:
- Most ne drágám, fáj a fejem!
- Tökéletes. Épp most kentem be a farkam aszpirinnel a fürdőszobában. Már
csak azt kell eldönteni, hogy miként veszed be. Tabletta vagy kúp?
***
Olyan kedélytelen vagyok, fáradt és fásult...
- Csináld azt, amit én szoktam ilyenkor. A legjobb gyógymód... Menj, és dugj
egyet az asszonnyal.
- Gondolod?
Egy óra múlva:
- Barátom, a fene se gondolta volna, hogy ilyen szép kéglitek van!
***
Egy férfi elment meglátogatni a nagyapját. Mikor odaért a házhoz, döbbenten
látta, hogy az öregúr épp hintaszékében ül a tornácon és deréktól lefelé
teljesen meztelen.
- Nagyapa! Mit csinálsz te itt?! Nincs rajtad nadrág és bárki megláthat!
Az öregember elrévedező tekintettel meredt a távolba.
- Nagyapa! Hogy a csodába jutott eszedbe félmeztelenül kiülni a tornácra?!
Az öregúr lassan unokájára fordította tekintetét.
- Nagyanyád ötlete volt... Múlt héten ing nélkül ültem itt kinn és
megmerevedett a nyakam...
Publikálás dátuma: 2009.09.12.
Szerző: elvi71
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Hajszálon múlott az élete
Égő házuk egyik emeleti hálószobájába zárva egy fánk és egy tál tej társaságában találtak rá a tűzoltók egy 3 éves Deptfordi ( dél London, Anglia) kisfiúra vasárnap, magyar idő szerint 10:30-kor - adta...

Az Európai Tanács elnöke szerint a soros magyar elnökség jól felkészült a feladataira, és a vezetésével számos fontos döntés született az elmúlt hetekben. Herman van Rompuy az eu2011.hu-nak adott exkluzív interjújában arról is beszélt: nem tart...

Leghamarabb 30 év múlva helyezhető szabadlábra a móri bankrablás elítéltje.
Mórocz Emil tanácsvezető bíró hirdette ki az ítéletet a 2002. május 9-ei, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás...

Egy ausztrál vendéglátó egység arra vállalkozott, hogy megdönti a korábbi rekordot (84 kg) és egy minden eddiginél nagyobb hamburgert készít el. A vállalkozás nem volt egyszerû, ugyanis a gigahambi mindennel együtt 95 kilogrammra sikeredett. A...

A pattanásokról a köztudatban az terjedt el, hogy elsősorban a kamaszok kellemetlensége. Mégis sok felnőtt nő, anya számolt be ilyen problémáról, amikor a babaszoba "chat"-jén dr. Olasz Máriától, a Roche Magyarország Kft. szaktanácsadójától kérdezhettek.
...

Egy asszony együtt van a szeretőjével, mikor hallja, hogy nyílik az
ajtó és hazajön a férje.
Gyorsan, menj a sarokba! Kapkodva bekeni a szeretőt
babaolajjal és púdert fúj rá.
- Meg ne mozdulj, amíg nem szólok! -súgta neki - csinálj úgy,
mintha szobor...

Az Egyesült Államok utcai biztonságát szolgáló szervezet egy különös hibát fedezett fel a dupla kuplungos automata váltókkal felszerelt M3-as BMW-k esetében: vészfékezéskor a váltó hajlamos a kelleténél több fokozatot is hirtelen visszakapcsolni, így az...

Egy pár hajcsat miatt támadt vérre menõ vita közöttük.
Új-Dél-Wales állam legfelsõbb bírósága emberölés vádjában találta bûnösnek a most 22 éves Kathleen Worrall-t, miután...
Egy pár hajcsat miatt támadt vérre menõ vita közöttük.
Új-Dél-Wales állam legfelsõbb bírósága emberölés vádjában találta bûnösnek a most 22 éves Kathleen Worrall-t, miután...
A cápamama tanítja a kis cápát úszni és vadászni. Megközelítenek egy
strandot, nézik a fürdőzőket, majd a mama így szól:
- Először megközelíted, és két kört teszel meg körülötte. Aztán
kicsit közelebb mégy, egy picit beleharapsz, majd...

Vettel nyerte az Ausztrál Nagydíjat Hamilton előtt, Pet
Sebastian Vettel, a Red Bull-Racing német világbajnoka nyerte az évadnyitó hétvégét Melbourne-ben. A második helyen zárt Lewis Hamilton és a McLaren, míg a dobogó legalsó fokára óriási meglepetésre Vitaly...