Tizenegy ember lógott egy helikopter kötelén, tíz férfi
és egy nő.
Mivel a kötél nem volt elég erős, hogy mind a 11
embert megtartsa, úgy döntöttek, hogy egy személynek
le kell ugrania, különben mindannyian meghalnak.
Nem tudtak megegyezni, hogy ki legyen az áldozat.
Ekkor a nő tartott egy rövid de nagyon megható
beszédet, mondván, hogy majd ő feláldozza magát,
mivel a nők hozzászoktak ahhoz, hogy a fiaik és férjeik
javára lemondanak mindenről, mindent odaadnak a
férfiaknak, anélkül, hogy bármit kapnának cserében…
Amint befejezte beszédét, az összes férfi elkezdett
tapsolni….
Tanulság: Soha nem szabad alulértékelni a nők
hatalmát…
Egy nap három férfi kirándulni ment. Egyszer egy gyors
sodrású megáradt folyóhoz
értek.
Mindenképpen át kellett jutniuk a túlsó partra, de nem volt mivel. Az első
elkezdett imádkozni:
- Kérlek, Istenem, adj nekem erőt, hogy át tudjak kelni!
PUF! Isten adott neki két rendkívül erős kart és lábat, így nagy
nehézségek árán át tudott úszni 2 óra alatt, de úgy, hogy kétszer
csaknem megfulladt.
Ezt látva a második szintén Istenhez fordult:
- Kérlek, Uram, adj nekem erőt … és eszközöket, hogy átkelhessek!
PUF! Isten adott neki egy kis kenut és evezőket, így egy óra kemény
munkával átjutott, de kis híján kétszer a vízbe fordult.
A harmadik, az előző kettő tapasztalataiból okulva, úgy döntött, hogy
szintén a Jóistenhez fordul:
- Kérlek, Istenem, adj nekem erőt, eszközöket…és intelligenciát
hogy átkelhessek!
PUF! Isten átváltoztatta őt nővé, aki ezután megnézte a térképet, majd
200 métert gyalogolt a folyó mentén, és átkelt a felette átívelő kis hídon.
Egy férfi egy szűk hegyi úton, szerpentinen vezet.
Vele szemben halad egy nő.
Abban a pillanatban, amikor összetalálkoznak, a nő
átkiált az ablakon keresztül: Disznó!!
A férfi rögtön visszakiált: Kurva!!
Mindketten folytatják az útjukat, majd a következő
hajtűkanyarban a férfi beleütközik egy úttesten álló
óriási disznóba….
Ha a férfiak végre képesek lennének
MEGHALLGATNI a nőket…
Egy pár vakációra utazott, egy tóhoz, amelynél lehetett horgászni.
A férfi szeretett pecázni hajnalban, a nő inkább olvasgatott.
Egy reggel a férfi hazatérve a hajnali pecázásból, ledőlt egy kicsit
szunyókálni.
A nő elhatározta, hogy ugyan a tavat nem ismerte, de kimegy kicsit
csónakázni.
Kis evezés után elkezdett olvasgatni.
Nemsokára megjelent a parti őrség képviselője, és így szólt:
-Jónapot, Asszonyom, mit csinál?
- Olvasgatok.
- A „Horgászni Tilos” területen jár!
- De nem horgászom, nem látja?
- Igen, de magánál van minden szükséges felszerelés. Követnie kell
engem, és meg fogom bírságolni!
- Ha azt teszi, akkor én viszont feljelentem szexuális erőszakért!
- De.. Én hozzá sem nyúltam magához egy újjal sem!
- Igen, de magánál van az ahhoz szükséges felszerelés…
Tanulság: Ne vitatkozz olyan nőkkel, akik tudnak olvasni…
Mi a különbség a férfiak és a nők között?
Egy nő azt szeretné, hogy egy férfi teljesítse minden
kívánságát, míg egy férfi azt szeretné, ha minden nő teljesítené
az ő egyetlen kívánságát.
Publikálás dátuma: 2009.09.11.
Szerző: Boldizsarbeata
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
if(window.goAdverticum)
goAdverticum.addZone(45978);
function openGallery(id)
{
newWindow = window.open("/gallery/" + id + ".aspx", "_blank", "width=865,height=720,scrollbars=auto,resizable,screenX=150,screenY=10,status=0").focus();
return;
}
function openCartoonSelector()
{
newWindow = window.open("/cartoonSelector.aspx", "_blank",...

Egy 70 éves asszony elhatározza, hogy férjhez megy. A helyi újságba
felad egy hírdetést:
Férj kerestetik: Korombeli legyen, ne verjen, ne szaladgáljon
körülöttem, és jó legyen az ágyban.
Másnap csengetnek nála. Kimegy ajtót nyitni és az ajtóban egy öreg...

Remek hangulatban telt hétfő este, a Haladás hagyományos, szezonnyitó szurkolói ankétja.
Az összejövetel elején Tóth Miklós menedzserigazgató köszöntötte az ankét résztvevőit: Dobány Lajos ügyvezetőt, Róth Antal vezetőedzőt, Vörös Csaba technikai vezetőt,...

Kustánczi Lia emberrablási és zsarolási ügybe keveredett. A playmate-et vasárnap éjszaka vitték be a rendőrök, és tanúként hallgatták ki.
Információk szerint a kebelcsoda éppen abban a lakásban tartózkodott, ahol az ügyben gyanúsított három...

Lélekmelengető forralt bor
Ahány ház, annyi szokás. A borongós idő megérkezésével felrémlik memóriasejtjeinkben valami kezetmelengető, édesfűszer illatú, bor ízű itóka...
Hogy mikor és ki vette...
Lélekmelengető forralt bor
Ahány ház, annyi szokás. A borongós idő megérkezésével felrémlik memóriasejtjeinkben valami kezetmelengető, édesfűszer illatú, bor ízű itóka...
Hogy mikor és ki vette...
Jelenleg harmincan dolgoznak ezen, de nincs könnyű dolguk, mivel több száz méteres szakaszon kell megtisztítaniuk a területet és éjfélig nagyon erős szél fújt. Próbálkoznak egy hómaróval felszerelt Unimoggal is. A pályamester becslése szerint délután négy...

Ági nem ismer tabukat a szexben
A Téged akarlak! című műsorban szingli csajok és pasik keresik a nagy őt. Eközben erotikus álmaikat és szexuális szokásaikat is megosztják a nézőkkel. Az egyórás műsorban adásonként három lány és három...

Két rendőr beszélget:
- Van villanyírógéped?
- Nincs. De ha lenne villám, akkor sem kellene nyírni.
Két rendőr:
- Te hogy védekezel az AIDS ellen?
- Hát gumival.
- És nem kellemetlen?
- De eléggé, úgyhogy ha hugyozni vagy dugni megyek, akkor leveszem.
- Melyik 3 év a...

- Mi zenész család vagyunk. A feleségem zongorázik, a lányom hegedül, a fiam pedig trombitál.
- És te?
- Én meg tűröm.
- Mit énekel Máté Péter a kémia szertárban?
- ???
- Zene nélkül mit ér e kén...?
Kovács panaszkodik...

Európa válasza Dubainak: Monaco is mesterséges szigetet épít?
2008.10.12. 08:00
Bemutatták a Monte Carlói öbölbe tervezett mesterséges félsziget pályamunkáit, melyet egyértelműen a Dubai mesterséges szigetek Földközi-tengeri megfelelőjének titulálnak. Eredetileg...