Illene, hogy tudjunk köszönni!

Előfordul, hogy tényleg nem ismer fel minket valaki az utcán az új frizuránk, vagy stílusváltásunk miatt. Ilyenkor persze rá lehet köszönni ismerősünkre, még akkor is, ha az illem szerint neki kellett volna előbb üdvözölnie minket. Az üdvözléssel tehát jelezzük a másik felé, hogy kiszúrtuk őt a tömegből, és még akár egy csevegésre is nyitottak vagyunk. Egyértelmű kellene, hogy legyen: a fiatalabb az idősebbet, a férfi a nőt, az alacsonyabb rangú a magasabbat köszönti előre, de az már kevésbé ismert szabály, hogy a nőtlen vagy hajadon a házast. Persze velem is sokszor megesik, hogy sok pasi levegőnek néz, legyen az a szomszédom, vagy közelebbi ismerősöm, én nem sértődöm meg rájuk, mert ezzel saját magukat minősítik.

Ha belépünk valahová, akkor szintén illik köszönni. Természetesen nem a metrókocsiba való  beszállásra – bár tapasztaltam már ilyet is – kell gondolni, hanem távolsági buszokon a sofőrnek, bárhol a portásnak, boltba belépéskor a minket kiszolgálónak, fizetéskor a kasszánál, és még sorolhatnám – persze ezt a köszönést a köszöntöttnek  illik viszonoznia. Mindez független attól, hogy a másik fél milyen nemű, vagy korú. Köszönéskor illik a köszöntöttel szembenézni, és nem csak flegmán odavetni a szavakat.

Ha valaki nyújtja a kezét, akkor azt minden esetben fogadni kell. Ilyenkor, ha kesztyűt viselünk, azt le kell venni a kézfogás idejére, kivéve ha a nő egy estélyen alkalmi ruhadarabként viseli azt. Szintén le kell venni a napszemüveget, de a kalapot, sapkát ma már nem kell megemelniük a férfiaknak, elég ha a mutatóujjukkal ráböknek. Mindig a nőnek, vagy a magasabb rangúnak kell a kezét nyújtani először, és ilyenkor határozottan, röviden és közepes erősséggel kell a kezet megszorítani. Asztalnál ülve a nőnek nem kötelező ehhez a mozdulathoz felállnia, megemelkedhet kicsit, de  nem sértő, ha ülve marad, kivéve ha idősebb, magasabb rangú nővel fogna kezet. Ha kézfogáskor be is mutatkozunk, az legyen hangos, érthető, és nézzünk a másik szemébe, ne a kezét fürkésszük zavarunkban.

Gyakori eset, hogy a társaságunkban lévő személy köszönt egy számunkra ismeretlent, ilyenkor nekünk is ezt kell tennünk. Nagyobb társaságban először az ismerősünket kell üdvözölni, majd a többieket is, akkor is ha most találkozunk először – persze itt bejön a képbe a bemutatás, de az már más tészta.

Nagyon idegesítő, amikor az utca túloldalára ordibál át valaki az ismerősének, hogy köszöntse. Ilyenkor inkább biccenteni, vagy inteni illik, esetleg jelezni, hogy jöjjön át, vagy várjon meg minket, esetleg hívjuk föl telefonon és máris elkerültük a kínos szituációt.

Párkapcsolatunkban nyilván  öleléssel és csókkal üdvözöljük kedvesünket, de nem kell túlzásokba esni, pláne ha egy zsúfolt helyen vagyunk az utcán. Csak diszkréten és szolidan!

Barátnők is szoktak egymásnak 2-3 puszit adni, de ilyenkor ügyelni kell, hogy ne érintsük szánkkal a másik arcbőrét. Ide sorolhatjuk a kézcsókot, hiszen manapság egyre inkább csak a férfiak adnak csókot kedvesük kacsójára.

Minden esetben a napszaknak megfelelően köszönjünk. Szerencsére a magyar nyelvben a „Jó napot”-ot szinte egész nap gond nélkül használhatjuk, ami még fontos, hogy az illem szerint a „kívánok-ot” oda kell biggyeszteni a végére. Elvileg a „Viszlát” elég hanyagnak számít, bár még mindig jobb, mint a semmi. Barátainknak bármit mondhatunk, amihez kedvünk van, bár az összes közül szerintem a „Szia” a legmegfelelőbb erre, míg a „Csá” eléggé lekezelő.

A végére maradt azt a szabályt, amit csak kevesen tudnak. Ha belépünk egy liftbe, akkor se felejtsük el a bent tartózkodóknak köszönni. Talán nem megszokott dolog, és csak néznek ránk csodálkozó tekintettel, de nem viszonozzák, pedig az illem szerint kellene. A lényeg, hogy köszönjünk bátran és mosolyogva, így remélhetőleg pozitív visszajelzésekre számíthatunk.