Gondolom nem kell bemutatnom rohanó világunkat, melyben már az olyan alapvető cselekvések is – mint a köszönés – úgymond kezdenek „kimenni a divatból”. Sokan csak odavetünk a másik félnek egy „Helló-t”, és meg sem nézzük kit üdvözöltünk, megyünk tovább gondolatainkban elmerülve. Nem kell a kifogásokat keresni, és a figyelmetlenségünkre hivatkozva legyinteni egyet, hanem igenis pár egyszerű és közérthető szabályt kell alkalmazni, és máris nem gondolnak minket bunkónak.
Előfordul, hogy tényleg nem ismer fel minket valaki az utcán az új frizuránk, vagy stílusváltásunk miatt. Ilyenkor persze rá lehet köszönni ismerősünkre, még akkor is, ha az illem szerint neki kellett volna előbb üdvözölnie minket. Az üdvözléssel tehát jelezzük a másik felé, hogy kiszúrtuk őt a tömegből, és még akár egy csevegésre is nyitottak vagyunk. Egyértelmű kellene, hogy legyen: a fiatalabb az idősebbet, a férfi a nőt, az alacsonyabb rangú a magasabbat köszönti előre, de az már kevésbé ismert szabály, hogy a nőtlen vagy hajadon a házast. Persze velem is sokszor megesik, hogy sok pasi levegőnek néz, legyen az a szomszédom, vagy közelebbi ismerősöm, én nem sértődöm meg rájuk, mert ezzel saját magukat minősítik.
Ha belépünk valahová, akkor szintén illik köszönni. Természetesen nem a metrókocsiba való beszállásra – bár tapasztaltam már ilyet is – kell gondolni, hanem távolsági buszokon a sofőrnek, bárhol a portásnak, boltba belépéskor a minket kiszolgálónak, fizetéskor a kasszánál, és még sorolhatnám – persze ezt a köszönést a köszöntöttnek illik viszonoznia. Mindez független attól, hogy a másik fél milyen nemű, vagy korú. Köszönéskor illik a köszöntöttel szembenézni, és nem csak flegmán odavetni a szavakat.
Ha valaki nyújtja a kezét, akkor azt minden esetben fogadni kell. Ilyenkor, ha kesztyűt viselünk, azt le kell venni a kézfogás idejére, kivéve ha a nő egy estélyen alkalmi ruhadarabként viseli azt. Szintén le kell venni a napszemüveget, de a kalapot, sapkát ma már nem kell megemelniük a férfiaknak, elég ha a mutatóujjukkal ráböknek. Mindig a nőnek, vagy a magasabb rangúnak kell a kezét nyújtani először, és ilyenkor határozottan, röviden és közepes erősséggel kell a kezet megszorítani. Asztalnál ülve a nőnek nem kötelező ehhez a mozdulathoz felállnia, megemelkedhet kicsit, de nem sértő, ha ülve marad, kivéve ha idősebb, magasabb rangú nővel fogna kezet. Ha kézfogáskor be is mutatkozunk, az legyen hangos, érthető, és nézzünk a másik szemébe, ne a kezét fürkésszük zavarunkban.
Gyakori eset, hogy a társaságunkban lévő személy köszönt egy számunkra ismeretlent, ilyenkor nekünk is ezt kell tennünk. Nagyobb társaságban először az ismerősünket kell üdvözölni, majd a többieket is, akkor is ha most találkozunk először – persze itt bejön a képbe a bemutatás, de az már más tészta.
Nagyon idegesítő, amikor az utca túloldalára ordibál át valaki az ismerősének, hogy köszöntse. Ilyenkor inkább biccenteni, vagy inteni illik, esetleg jelezni, hogy jöjjön át, vagy várjon meg minket, esetleg hívjuk föl telefonon és máris elkerültük a kínos szituációt.

Párkapcsolatunkban nyilván öleléssel és csókkal üdvözöljük kedvesünket, de nem kell túlzásokba esni, pláne ha egy zsúfolt helyen vagyunk az utcán. Csak diszkréten és szolidan!
Barátnők is szoktak egymásnak 2-3 puszit adni, de ilyenkor ügyelni kell, hogy ne érintsük szánkkal a másik arcbőrét. Ide sorolhatjuk a kézcsókot, hiszen manapság egyre inkább csak a férfiak adnak csókot kedvesük kacsójára.
Minden esetben a napszaknak megfelelően köszönjünk. Szerencsére a magyar nyelvben a „Jó napot”-ot szinte egész nap gond nélkül használhatjuk, ami még fontos, hogy az illem szerint a „kívánok-ot” oda kell biggyeszteni a végére. Elvileg a „Viszlát” elég hanyagnak számít, bár még mindig jobb, mint a semmi. Barátainknak bármit mondhatunk, amihez kedvünk van, bár az összes közül szerintem a „Szia” a legmegfelelőbb erre, míg a „Csá” eléggé lekezelő.
A végére maradt azt a szabályt, amit csak kevesen tudnak. Ha belépünk egy liftbe, akkor se felejtsük el a bent tartózkodóknak köszönni. Talán nem megszokott dolog, és csak néznek ránk csodálkozó tekintettel, de nem viszonozzák, pedig az illem szerint kellene. A lényeg, hogy köszönjünk bátran és mosolyogva, így remélhetőleg pozitív visszajelzésekre számíthatunk.
Publikálás dátuma: 2009.08.13.
Forrás: http://www.donna.hu
Szerző: aniram
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Klasszikus:
A királylány megcsókolta a békát. A béka gyönyörű herceggé változott. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.
1. variáció:
A királylány megcsókolta a békát. Ő is békává változott. Boldogan éltek, míg meg nem...

Hozzávalók 4 személyre:
- 5 dkg mazsola
- 1 csomag vaníliás cukor
- 12 dkg margarin
- reszelt citromhéj
- só
- 2 tojássárgája
- 25 dkg finom liszt
- 25 dkg rétesliszt
- 2,5 dkg élesztő
- 1 evőkanál kristálycukor
- 2 dl tej
- 15 dkg darált...
Hozzávalók 4 személyre:
- 5 dkg mazsola
- 1 csomag vaníliás cukor
- 12 dkg margarin
- reszelt citromhéj
- só
- 2 tojássárgája
- 25 dkg finom liszt
- 25 dkg rétesliszt
- 2,5 dkg élesztő
- 1 evőkanál kristálycukor
- 2 dl tej
- 15 dkg darált...
banner( 726, 1365, 550, 40, 0, 0 )
cont = document.getElementById( "uniq5548144" ).parentNode.parentNode; if ( cont.id == "microsite" ) { cont.style.width = "550px"; cont.style.marginLeft = "-55px"; }
<a href="http://rehs.index.hu/rd?lc=726"><img src="http://rehs.index.hu/ad?lc=726" border="0" title="Hirdetés"...

Dízel-gomba az őserdőből
Kutatók egy új típusú dízel üzemanyagot termelő gombára bukkantak, ami alternatívát jelenthet az egyre dráguló fosszilis üzemanyagra.
Montana Állami Egyetem felfedezése nagyobb jelentőséggel bír, mint 15 évvel ezelőtti...

A német férfit emberrablásért, erőszakos nemi közösülésért és gyilkossági kísérletért körözték
//
Már beismerő vallomást tett az az Ausztriában élő német férfi, akit emberrablásért, erőszakos nemi...
A német férfit emberrablásért, erőszakos nemi közösülésért és gyilkossági kísérletért körözték
//
Már beismerő vallomást tett az az Ausztriában élő német férfi, akit emberrablásért, erőszakos nemi...
var blog = 145;
var htsrv_subdir = 'goldmine/';
if( typeof traffic_ef == 'undefined' )
{
traffic_ef=[];
}
if( typeof adrand == 'undefined' )
{
adrand=Math.floor(Math.random()*10000);
}
traffic_ef.push(193);
var indexadengineui = Math.round( Math.random() * 10000000 );
var same = indexadengineui;
function gallery( o )
...

A ginseng gyökér
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Évezredek óta alkalmazzák Kínában, Koreában, Indokínában, Tibetben. Japánban,...
A ginseng gyökér
Feladó:
Címzett:
E-mail cím:
Személyes üzenet:
Évezredek óta alkalmazzák Kínában, Koreában, Indokínában, Tibetben. Japánban,...
Útjelző oszlop fúródott a megasztáros kocsijába
Megrázó képek: Palcsó Tamás súlyos balesetet szenvedett
Palcsó Tamás, a korábbi Megasztár zenei tehetségkutató műsor egyik szereplője a súlyos sérültje annak a közlekedési balesetnek, ami...

Mindenkinek elmesélem hogyjárt az én drága kiskutyám.Bele is vágok.
2006,május 17.-én megszületett Julcsi kutyám.Volt két tesója,sajnos az egyik pár másodperc után meghalt,de a kutyuskám,és bátyókája rendben megszületett egy hisztis...

Kegyelmi állapotban van a Fidesz, hiszen olyan helyzetben egyesíthette a jobboldalt, amikor erőteljes piaca van a baloldali politikának, úgyhogy Orbán Viktor, megszerzett többsége birtokában nyugodtan kalandozhat a baloldali politikai terepen is, állítja Kiszelly Zoltán. A politológus szerint ugyanis az MSZP...