A szépséget napjainkban üzletszerű kéjelgéssel vádolják, és az ösztönös szexualitás fülledt, vörös lámpákkal megvilágított ketrecében tengeti napjait. A bíróság az üggyel kapcsolatban nem állapított meg óvadékot, és várhatóan rövid idő múlva életfogytiglanra ítélik. A szépség azonban nem fiatal, egyidős az emberiséggel, és igazán dicső múltra tekinthet vissza.
Amióta az emberek felfedezték maguknak a szépséget, minden korban máshogy határozták meg. Nemcsak a megjelenése, hanem a jelentése is változott az idők során. Az ókori görögök eleinte a szépség fogalmán a praktikusságot, az arányosságot és az etikusságot értették. Nem csak a nehéz munkával és a pontos odafigyeléssel készített tárgyakat, de a személyiséget, a gondolatokat, a színeket, a szokásokat és a hangokat is ezzel a szóval illették. Később az univerzum tökéletességének kifejezését is hozzákapcsolták, de mindez csak a lélek segítségével válhatott teljessé.
A középkori keresztények a szépet, az isteni tökéletesség megnyilvánulásaként, felragyogásaként értelmezték. A reneszánsz korban a szépséget a művész alkotta meg azzal, hogy kiemelte a dolgokban elrejtett szépet, és ennek a felismerésnek az ereje ragadta el és szólította meg a lelket vagy az érzékeket. Az újkorban a szépség, a természet által ihletett művészet volt. Minden eddigi korban volt tehát a szépségnek valami olyan mögöttes tartalma, amely minden érdektől mentes és ártatlan.
Korunk emberei csak azt tekintik szépnek, ami – vagy aki – erős nemi vágyakat ébreszt bármely nemben. A mögöttes tartalom most már a szex lett. Akiben ma rejlik még valami a régi korok szépségéből, de nem ébreszt senkiben szexuális vágyat, azt nem nevezik szépnek, inkább jóságosnak, kedvesnek, ártatlannak és igaz embernek. Aki viszont akár a maga romlott módján is, de szexi, azt mindenféleképpen szépnek tartják.
Keats angol költő szerint „A Szép: igaz és az Igaz: szép!”. Ha viszont a mai átplasztikázott és az újságok oldalain erősen retusált hírességekre gondolunk, akkor a szépség maga a tökéletes hazugság. És a megnyerő külső előnyt jelent a mindennapi életben, hiszen például egyes szociálpszichológiai kísérletek kimutatták, hogy kezdetben akár magasabb fizetést is kaphat egy jobb küllemű személy, mint azonos képzettségű, de kevésbé esztétikus társa.
Tehát akik a mai világban igazán érvényesülni akarnak, azoknak mindenképpen igénybe kell venniük a szépségipar által nyújtott „hazug” lehetőségeket. Sajnos még akkor is, ha eredendően szépnek születtek. A versenyt egy halandó sem veheti fel azokkal a szinte már emberfeletti lényekkel, akik a médiából ránk kacsintgatnak, ugyanis a valós világban nincsenek tökéletesen megvilágított helyek, a zárt terekben senkinek sem fújja a haját lágyan a szél és számítógépes programokkal sem lehet átszabni a hús vér emberek arcát és testét.

Attól viszont, hogy a szépség magányban éli le életét, senkinek sem kell tartania. Akik a világ csúfságai elől menekülnek, biztosan meglátogatják őt a szexualitás ketrecében, viszont senkinek sem jut eszébe, hogy feszegesse a rácsait.
Publikálás dátuma: 2009.08.07.
Forrás: http://www.donna.hu
Szerző: aniram
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Gyerekbanda rabolt Győr belvárosában
Gyerekekből álló banda rabolt ki két fiatalt csütörtök este Győrben. A 10 és 14 év közötti gyerekek egy viperával kényszerítették értékeik átadására az áldozatokat.
...

Tavaszi fáradtság, nyári punnyadtság, őszi kedvtelenség, téli rosszkedv. Nincs olyan évszak, mikor ne jöhetne elő az a bizonyos tele van a hócipőm érzés.
Nem megy a koncentrálás, kevesebb az energia, nincs kedve semmihez sem az embernek. Szeretjük ráfogni az éppen...

A Fidesz elnöke már bejelentette, hogy Martonyi János vezeti a külügyminisztériumot, Németh Zsolt és a jelenlegi európai parlamenti képviselő, Győri Enikő pedig államtitkárok lehetnek. Újsághírek szerint a kancelláriát Navracsics Tibor vezeti majd; a Népszabadság...

A gondozók már jó ideje felfigyeltek arra, hogy főképp a hordavezér majom imádja megtépázni a kicsit, olyannyira, hogy az apróság abba bele is halhat. Többször is a gondozóknak kellett közbelépniük, hogy a bántalmazás ne legyen végzetes. Végül arra...

Mintha átok ült volna tavaly a magyar sztárokon! Sorra veszítették el szeretett hozzátartozóikat, és sajnos többen is egész fiatalon távoztak közülünk, mint például a kiváló sportoló, Kolonics György, vagy az ismert televíziós, Albert Györgyi.
A...

Két székely beszélget:
- Hé szomszéd, miért van annak a disznónak három lába?
- Mit gondol kend, majd levágom az egészet egy bableves miatt!
Az öreg székely lefekvést követően minden este imádkozott elalvás előtt. Éppen a Miatyánkot kezdte el, mikor a...

A 68 esztendős néni egyedül élt otthonában.
if(!window.goA)document.write('');
if(window.goA)goA.addZone(52581,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
<a href="http://www.5perc.hu/plugins/banner_manager/click.php?banner_id=8&url=http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=52581" target="_top" title="Click...

Több embert meglőtt egy vita hevében egy 33 éves ukrán férfi, az áldozatok közül három meghalt, három pedig súlyosan megsebesült - közölte szombaton az ukrán rendőrség sajtóirodája. A vérengzés a dél-ukrajnai Mikolajiv régió egyik...

Mi a csók?
- Kopogtatás az emeleten, hogy a földszint kiadó-e.
Miből tudhatod meg, hogy a férjed el van hízva?
- Amikor reggel munkába megy, a fenekére csapsz, és még rezeg, mikor hazaér.
- Miért jobb az uborka a férfiaknál?
- Egy átlagos uborka legalább 20 cm-rel hoszabb.
-...

Kiterjesztették a dohányzási tilalmat a budapesti tömegközlekedési megállókra, vagyis a játszóterek és aluljárók után az autóbuszok, trolibuszok, villamosok, a fogaskerekű vasút, a sikló, a libegő és HÉV-ek megállóhelyein, állomásain is...