A szépség csúnya története

Amióta az emberek felfedezték maguknak a szépséget, minden korban máshogy határozták meg. Nemcsak a megjelenése, hanem a jelentése is változott az idők során. Az ókori görögök eleinte a szépség fogalmán a praktikusságot, az arányosságot és az etikusságot értették. Nem csak a nehéz munkával és a pontos odafigyeléssel készített tárgyakat, de a személyiséget, a gondolatokat, a színeket, a szokásokat és a hangokat is ezzel a szóval illették. Később az univerzum tökéletességének kifejezését is hozzákapcsolták, de mindez csak a lélek segítségével válhatott teljessé.

A középkori keresztények a szépet, az isteni tökéletesség megnyilvánulásaként, felragyogásaként értelmezték. A reneszánsz korban a szépséget a művész alkotta meg azzal, hogy kiemelte a dolgokban elrejtett szépet, és ennek a felismerésnek az ereje ragadta el és szólította meg a lelket vagy az érzékeket. Az újkorban a szépség, a természet által ihletett művészet volt. Minden eddigi korban volt tehát a szépségnek valami olyan mögöttes tartalma, amely minden érdektől mentes és ártatlan.

Korunk emberei csak azt tekintik szépnek, ami – vagy aki – erős nemi vágyakat ébreszt bármely nemben. A mögöttes tartalom most már a szex lett. Akiben ma rejlik még valami a régi korok szépségéből, de nem ébreszt senkiben szexuális vágyat, azt nem nevezik szépnek, inkább jóságosnak, kedvesnek, ártatlannak és igaz embernek. Aki viszont akár a maga romlott módján is, de szexi, azt mindenféleképpen szépnek tartják.

Keats angol költő szerint „A Szép: igaz és az Igaz: szép!”. Ha viszont a mai átplasztikázott és az újságok oldalain erősen retusált hírességekre gondolunk, akkor a szépség maga a tökéletes hazugság. És a megnyerő külső előnyt jelent a mindennapi életben, hiszen például egyes szociálpszichológiai kísérletek kimutatták, hogy kezdetben akár magasabb fizetést is kaphat egy jobb küllemű személy, mint azonos képzettségű, de kevésbé esztétikus társa.

Tehát akik a mai világban igazán érvényesülni akarnak, azoknak mindenképpen igénybe kell venniük a szépségipar által nyújtott „hazug” lehetőségeket. Sajnos még akkor is, ha eredendően szépnek születtek. A versenyt egy halandó sem veheti fel azokkal a szinte már emberfeletti lényekkel, akik a médiából ránk kacsintgatnak, ugyanis a valós világban nincsenek tökéletesen megvilágított helyek, a zárt terekben senkinek sem fújja a haját lágyan a szél és számítógépes programokkal sem lehet átszabni a hús vér emberek arcát és testét.

Attól viszont, hogy a szépség magányban éli le életét, senkinek sem kell tartania. Akik a világ csúfságai elől menekülnek, biztosan meglátogatják őt a szexualitás ketrecében, viszont senkinek sem jut eszébe, hogy feszegesse a rácsait.