Az Oroszlán csillagképe is Herkuleshez kapcsolható. Herkules akkor szabadul meg a rá szórt átkoktól, ha 12 feladatot teljesít. Ebből az első feladata az volt, hogy meg kellett ölnie a Nemeában garázdálkodó hatalmas oroszlánt. A monda szerint ez az oroszlán többszöröse volt a többi oroszlánnak, és a bőre sérthetetlen volt, nem ártottak neki a nyilak, ezért természetesen nem sikerült senkinek sem megölnie. Kivéve Herkulest
Aki is kipróbálta összes eszközét, íjait, bronz kardját, és nyilait, de egyik sem használt az oroszlán ellen. Herkules ezért más módszert alkalmazott. Kileste, hol rejtőzködik ez a hatalmas teremtmény, majd hatalmas botjával egy ütést mért rá, ezzel elkábította, és Zeusztól kapott erejével megfojtotta.
Vállára vette, és így ment vissza Mükénébe. A király, aki Herkulesnek ezt a feladatot adta, nagyon megijedt, és ezek után még jobban félt Herkulestől, ezért kitiltotta Herkulest a várból, és elfogadta, hogy a bizonyítékokat csak a várfal alá hozza el.
Herkules nem tudta könnyedén lenyúzni az oroszlán bőrét. Segítséget kért Athénétől, aki azt tanácsolta neki, hogy a vadállat lenyúzásához a legmegfelelőbb eszköz a saját körme. Így tudta teljesíteni Herkules az első próbát.
Herkules ezután magára öltötte az oroszlán bőrét, és így ő is sérthetetlenné vált a monda szerint. A feladatokat kiosztó király annyira félt tőle, hogy a pincébe menekült, akárhányszor is jött Herkules, aki mind a 12 feladatát teljesítette.
Zeusz – a főisten – azért, hogy emlékezetessé tegye legerősebb fia Herkules hőstettét, az Oroszlán csillagképét az égre helyezte.
Az Oroszlán csillagkép Alfa csillaga a Leonis-Regulus állócsillag. Valószínűleg azért hívják így ezt a csillagot, mert ez van a legközelebb az Ekliptikához, és sokszor áll együtt vagy szemben a bolygókkal, vagy a Holddal. Az Oroszlán csillagkép Béta csillaga a Leonis-Denebola állócsillag, vagyis az oroszlán farka.
Az Oroszlán csillagkép Gamma csillaga: Leonis-Algieba állócsillag, vagyis az oroszlán sörénye.
Publikálás dátuma: 2009.07.26.
Forrás: http://www.donna.hu
Szerző: aniram
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Faller Jenő külügyi szakállamtitkár pályázik a legjobb eséllyel a külügyminiszteri posztra - írta hétfői számában a Népszabadság külügyi forrásokra hivatkozva.
hirdetés
if(!window.goA)document.write('');
...

BMW 5 Gran Turismo - A CLS ellenfele
2009. március 01., 13:42
A BMW négyajtós kupéja a luxus-limuzinok komfortját ígéri.
Az ajtók keret nélküliek, az oldalablakokat krómszegély övezi a BMW 5 Gran Turismón
A...

A feleség jó későn tér haza bevásárló körútjáról és mit tesz Isten, in flagranti találja férj urát egy ifjú hölggyel. Óriási patália, asszony előrángatja a bőröndöt, és röpke csomagolás után épp elviharozna,...

Az Európai Bizottság a friss hírek szerint még a múlt héten megküldte a tagállamoknak a mobiltelefonok megadóztatásával kapcsolatos terveit - a részletekről jövőre születhet döntés.
A testület a beszámoló szerint két eltérő adót tervez a...

Összes alkalmazottját, csaknem kétezer embert készül elbocsátani az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel amerikai cég arra hivatkozva, hogy a munkálatokat finanszírozó román állam 214 millió euróval tartozik neki - véli tudni az...

Emlékezetes áprilisi tréfák gyűjteménye
Az április elsejei tréfálkozás eredetéről csupán homályos információk állnak rendelkezésre. Nincs olyan hiteles utalás, amely egyértelműen rávilágítana, mikor kezdték el az emberek egymást...

Mint arról a Blikk elsőként beszámolt, a rokkantnyugdíjas asszony múlt csütörtökön bement a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, és kiadta magából a titkot, amely 2001 óta emészti testileg-lelkileg. Az ismert énekes, Zámbó Jimmy halálának egyetlen...

Az ellentétes nemű vélemények szerint is Megan Fox a legszexisebb színésznő.
Legutóbb az FHM szavazását nyerte meg Megan Fox, most a Fandango listáján is a legszexisebb színésznőnek választották. A férfiak és a nők is egyetértenek abban, hogy szebb, mint Jennifer Aniston,...

A gazdasági világválság a magyar világbajnok motorost is elérte: a csapata csak egy motort bocsát rendelkezésére az idei szezonra. Talmácsi Gábor menedzsere elkeseredetten nyilatkozott az FN-nek, de bízik abban, hogy sikerül támogatókat szerezni, és versenyben lesz a legjobbakkal a...

Bár a magdeburgi bokszgálát hazánkban közvetítő kereskedelmi televízió egyik - a budatétényi studióban ülő - szakkommentátora Gyenyisz Inkint látta jobbnak, a szombat éjszaka történései meggyőzték a tudósítót arról: senkinek se legyen...