Valóságos vérfürdőt rendezett egy 7 éves gyerek az ausztriai Alice Springs állatkertjében, ahol mintegy 35 perces tobzódása alatt több gyíkot, egy teknősbékát és egy két méteres varánusz gyíkot rángatott ki a ketrecéből, majd valamennyit bedobta a Terry nevű sósvízi krokodil medencéjébe, ahol aztán Terry befejezte a szörnyű művet.
A biztonsági kamerákon megörökített képeken látszik, hogy a fiúcska mindez széles mosollyal az arcát tette. Az állatkert igazgatója tanácstalan a döbbenettől, és fel van háborodva, hogy eddig senki nem vállalta a felelősséget a történtekért, hiszen a kiskorúval szemben semmit nem lehet tenni. A legtöbb amit tehetnek, hogy pszichiáterhez küldik.
Forrás: Azta
Publikálás dátuma: 2008.10.05.
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta: az elsődleges információk szerint a gyerek nem szenvedett súlyos sérüléseket. Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese azt közölte, hogy a kisgyerek könnyű sérüléseket szenvedett,...

A barátom kinyitotta a felesége komódjának a fiókját és egy csomagot húzott ki belőle, ami selyempapírba volt betekerve.
Ez –mondta- nem egy egyszerű csomag, ez egy fehérnemű.
Eldobta a papírt, amibe bele volt téve, és figyelmesen nézett a finom selyemre és csipkékre.
...

Egyre valószínűbb, hogy Bajnai Gordon lesz a következő miniszterelnök, akinek a csomagja hamarosan átformálja az életünket. Mire jó ez a csomag, s mit kaphatunk még mellé? Kérdések és válaszok az FN-től.
Mi a Bajnai-csomag?
Egyelőre azoknak a megszorításoknak...

Kedves Szerelmem!
Kapcsolatunk zökkenőmentességét biztosítandó, ajánlatosnak tartanám részedről a következő 20 pont tudomásul vételét és betartását:
1. Nagy lány vagy már. Tanuld meg a WC-deszka használatát. Ha fel van hajtva, akkor hajtsd le. Hallottál...

A magyarországi adórendszer bünteti azokat, akik tisztességesen szeretnék működtetni vállalkozásukat, miközben a költségvetés rosszul használja fel a befizetett adókat – ez a kép bontakozik ki a Közjó és Kapitalizmus Intézet által készített...

Te mikor csaltad meg a férjed utoljára?
Mi is a bajom a hűséggel? Tulajdonképpen semmi. Talán azt leszámítva, hogy nehezen tudom definiálni. Hiszen hűség millió irányban, kifelé és befelé is létezik: légy hű elsősorban önmagadhoz, a hazához, Istenedhez. Légy hű a...

A boszorkányok, kísértetek és mindenféle szellemek ünnepe október utolsó estéje az angolszász országokban. Halloween őrülete már hozzánk is begyűrűzött, dísztökök és töklámpások, fekete macskák és boszorkányok, jelmezbálok...

54 ezer forintos bankóval vertek át egy idős embert
MTI2008. 12. 03., 12:41
var strModDate = '2008. 12. 03., 17:38';
if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length);
var strNowDate = '2008. 12. 04., 05:42';
var diffYears;
//var diffMonths;
var diffDays;

Kifakadt a sztár: Nem nyalok be Fábry Sándornak" Delhusa Gjoni azt álilitja,hogy többször is meghivták már a Fábry Show-ba,ő azonban rendre vissza utasitja az ajánlatokat.Énekelni ugyan szivesen elmenne a műsorba,de nem kiván a szerinte olcsó poénokkal teletűzdelt...

Június 23-án a francia, magyar és német hatóságok lebuktattak egy nemzetközi illegális embercsempész hálózatot. Mint az atv.hu beszámolt róla, a bűnöző banda vietnámi embereket kényszerített rabszolgamunkára. Magyarországon 12 embert fogtak el, 7 magyart és...