Veled is előfordult már, hogy arra a személyre akire erősen gondoltál pár percen vagy órán belül jelentkezett? Esetleg nagyon erős érzelmi szál fűz valakihez akit régóta nem láttál és a napokban felbukkan? Ilyenkor csak legyintünk: Á biztos csak véletlen! De mi van ha mégsem? Azoknak, akik hisznek a parajelenségekben: telepátia.
A telepátia az értelmező szótárban a következő: „az az állítólagos képesség, amellyel egyes személyek más emberek gondolatairól, érzéseiről vagy tőlük távoli eseményekről ismeretlen módon (megérzés útján) képesek tudomást szerezni és mások akaratát gondolataik útján befolyásolják. A telepátia létezését tudományosan megbízható adatokkal mindmáig nem bizonyították.”
A telepátia ugyanolyan nem bizonyítható képesség, mint a tárgylebegtetés – mégis sokkal többen hisznek benne. Az ok talán egyszerű. Míg telepátiához kapcsolódó élménye szinte mindenkinek volt, addig kevés ember dicsekedhet azzal, hogy az elméje segítségével lebegtetett egy tárgyat. Az emberek közötti érzelmi kapcsolódás, sokkal kézzel foghatóbb és elfogadhatóbb mint bármilyen más parajelenség.

A telepátia képességének próbálgatása bármilyen fura, tudattalanul elkezdődik kisiskolás korban. Emlékszel még, mikor becsuktad a szemed, keresztbe tetted az ujjad és magadban elkezdted mormolni a következő szöveget: Jaj csak ne engem hívjanak ki felelni, csak ne engem, csak ne engem! Az emberekben valamiért benne van az a tudat, hogy képesek vagyunk pusztán az elménk és érzelmeink erejével összekapcsolódni egy másik ember tudatával és befolyásolni a viselkedését. Az emberek között van kapcsolat, hisz egy társadalomba szerveződve élünk, hasonló életvitelt és ritmust alakítottunk ki. Mindenki este fekszik, reggel kel. Olyan ez, mint amikor két ember együtt megy és a lépésük összehangolódik. Bennünk van az összekapcsolódás és az egymásra hangolódás igénye. De vajon tényleg képesek vagyunk ezt irányítani és saját célra fordítani?
Sok ember tartja magát telepatának. Vagyis megrendelésre kapcsolatba kerül más emberekkel és irányítani tudja a viselkedésüket. Ez azért tűnik kétségbe vonhatónak, mert a legtöbben, aki telepatikusnak vél például egy találkozást, előtte ismerte és mély érzelmi szálak kötötték az illetőhöz. Azonban a megbízott telepata jó esetben nem is ismeri az illetőt. Így nincsenek azok a kötődések, amik pont a telepátia képességét magyarázzák.
Az érzelmi kötődés a szerelmespároknál nagyon erős. Ilyenkor megérezhetik ha történik valami a másikkal vagy átveszik egymás érzelmeit és ugyanúgy aggódik az egyik fél a másik miatt, mintha mindketten átélnék a nehéz helyzetet.

Ugyanez az erős kapcsolódás elmondható közeli rokonokról, testvérekről és különösen az ikrekről. Egy nő az öccsével kapcsolatban számolt be olyan élményről, hogy megjelent neki testvére mielőtt meghalt a háborúban. Este nem tudott elaludni és forgolódott. Egyszer csak felsejlett az öccse képe és vérző fejjel azt mondogatta: „ Miért hagysz meghalni?”. A nő később tudta meg, hogy azon az estén a testvére hősi halált halt. De ez csak egy a sok eset közül. A hétköznapokban mindannyian telepatikus képességeinket használjuk: akár egy levélre várunk az imádott szerelmünktől vagy egy telefonhívásra, akár látni akarunk valakit és erősen koncentrálunk rá. Az emberekben valahol mélyen megvan az ösztönös, beszéd nélküli kommunikáció. Vajon tényleg lehetséges ez? Irányítani is tudjuk? Vagy csak szeretnénk hinni, hogy mindent a kezünkben tudunk tartani?
Publikálás dátuma: 2009.07.02.
Forrás: http://www.donna.hu
Szerző: aniram
A cikket a következő oldalakon oszthatod meg:
További hírek
Németh Krisztián legfrissebb blogbejegyzésébentermészetesen az AEK legutóbbi bajnokijával foglalkozik, két gólpasszáteleveníti fel. A csatár elmondása szerint centik híján élete egyiklegnagyobb gólját szerezte, a csata után pedig kellemetlenmeglepetéssel...

Királynőnek járó kiszolgálást és bánásmódot követelt magának Liptai Claudia az egyik szegedi, négycsillagos wellness-szállodában, írja a Blikk.
A Megasztár műsorvezetője azonban elvetette a sulykot, amikor azzal a kéréssel állt elő a hotel...

A bukott Gyurcsány-kormány még a szerdai hattyúdalakor sem bírta ki, hogy ne költse arcátlan módon az emberek pénzét. Miközben minden idők legbrutálisabb megszorítócsomagjával akarják elvenni a pénzt az emberektől, saját luxusukra ezúttal sem szégyelltek...

Mintegy 5 ezer emberre számít a magánnyugdíjak védelme érdekében szervezett vasárnapi tüntetésre Balla Szabolcs Az én nyugdíjam civil csoport képviselője. A szervező szerint a parlament gyakorlatilag hazugsággyárrá alakult át, folyamatosan csúsztat a kormány,...

//
<a href="http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=60914&nah=!ie" target="_blank" title="Hirdetés"><img border="0" src="http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=60914&nah=!ie" alt="Kattintson a hirdetésre!" /></a>
Saját osztálytársai erőszakoltak meg egy 9...

Miskolc - Halálos kimenetelű baleset történt szombat este Miskolcon a Sajószigeti úton.
sas_pageid='7185/44900'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target); goA.addZone(60113,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});
Egy Suzuki SX4-es vezetője haladt...

Hasfájás miatt szállították kórházba a 92 éves asszonyt, aki több mint hatvan éve hordja a szíve alatt halott gyermekét.
sas_pageid='7185/44900'; sas_formatid=2745;sas_target=''; SmartAdServer(sas_pageid,sas_formatid,sas_target);
...

Valljuk be, kis mennyiségben jól esik, ám a túlzásba vitt féltékenység az első számú kapcsolatromboló. A zöldszemű szörny mindkét fél életét megkeseríti, azét is, aki képtelen bízni és azét is, aki nem érti, hogy miért nem...

Más paklival játszik a Viasat és a TV2
[origo]2009. 03. 28., 11:08Utolsó módosítás: 2009. 03. 28., 13:28Címkék:Papp Gergely, Viasat3, Nacsa Olivér, TV2, póker, Majka, Korda Györgyeszközök:
Haverokkal kártyázni összehasonlíthatatlanul szórakoztatóbb...

Pénteken délután hivatalossá vált az, amit már szinte hetek óta biztosra lehetett venni, vagyis a Toro Rosso bejelentette, hogy a 2009-es szezonban a Red Bull Racing 2008-as tesztpilótája, Sébastien Buemi lesz az egyik versenyzőjük. A svájci fiatalember csapattársáról később...